Elhunyt Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István özvegye
Életének 89. évében elhunyt Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház egykori dramaturgiai vezetője és a Magyar Színházi Társaság Dramaturgok Céhének volt elnöke, Örkény István özvegye, közölte a család Népszavával.

Radnóti Zsuzsa (Fotó: HVG.hu)
Radnóti Zsuzsa Budapesten született 1938. február 12-én. 1958–1963 között végezte el az ELTE BTK magyar–német szakát. 1963-ban dramaturgként került a Vígszínházhoz, majd a Dramaturgia vezetője lett. 2009-ben megvált a színháztól, azóta vendégdramaturgként járt vissza. Tanított az ELTE Irodalomtörténeti Intézetében Irodalom és adaptáció címen kortárs magyar drámát, és vendégtanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen, kortárs magyar drámatörténetet és gyakorlati dramaturgiát adott elő. Társtanár volt a Spiró György vezette Vígszínházi Drámaíró Iskolában. Meghívott előadóként adott órákat a Veszprémi Pannon Egyetemen. A Digitális Irodalmi Akadémia Spiró György-szakértője 1998-tól, és Örkény István-szakértője 2014-től.
„Zsuzsa hűséges volt a szakmájához. Dramaturg volt, és ebben csak a maximalizmust fogadta el. Óriási szakmai alázattal nyúlt életművekhez, szövegekhez, darabokhoz” – emlékezett meg róla a Népszava szerzője, Balogh Gyula, aki hozzátette, Radnóti Zsuzsa nagyon szerette a fiatalokat, kitartóan követte a pályájukat, nagyon sok írót, rendezőt, dramaturgot gyakorlatilag ő fedezett fel.
Radnóti Zsuzsa számos elismerést kapott az évek során, Jászai Mari-díjat 1980-ban ítélték oda neki, a Kossuth-díjat pedig 2017-ben.
“Remélem nagyon sok „nemzetiségi ág-bog” van a családfámban. Bizonyítottan sváb, tót és alföldi magyar, de nagyon remélem, van még valahol zsidó, cigány és román is. Ez lenne (és tetszés szerint kibővíthető más nemzetiség is) számomra egy részekből összeálló, de teljes értékű családfa” – válaszolta a Napút Online körkérdésére. “Magyarságomat, zsidóságomat, németségemet, emberi létezésemet, stb. a lokális és a globális szerves egyesítésében élem, illetve szeretném megélni.”
*
Radnóti Zsuzsával, Örkény István özvegyével és műveinek kiadójával itt olvasható interjúnk.

