Elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, aki jiddist is tanított

Török András művelődéstörténész a Facebook-oldalán írta ma reggel: „A család kérésére szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó szerzője 2026 március 29-én, 79 éves korában elhunyt.”

Talán kevesen tudják, hogy az ELTE angol tanszékén oktató Nádasdy Ádám a kilencvenes évek legelején „Bevezetés a jiddis filológiájába” címmel néhány szemeszteren át speciálkollégiumot vezetett, a német tanszéken tanító Varga Péter Pius „Jiddis szövegolvasási gyakorlatok” speckoljával párhuzamosan.

Nem zsidó és nem egyetemista, de a vallásos zsidóság kultúrája és nyelve iránt érdeklődő kívülállóként bekéredzkedtem az órákra. Noha nem voltam szorgalmas, és hiányoztak a német nyelvi alapok, Ádám és Péter óráin végig részt vettem.

Annyira jól éreztem magam, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne egy Nádasdy-interjút megjelentetni a Múlt és Jövő folyóiratban, és erre Kőbányai János is azonnal rábólintott. A sok más írás mellett I. B. Singer-novellákból, Varga Péter Holder József-esszéjéből, Bikácsy Gergely Elie Wiesel-elemzéséből, Röhrig Géza-versekből összeálló lapszám 1991-ben jelent meg.

Ez volt az egyik legelső írásom és a legelső interjúm; a műkedvelőkre jellemzően lelkes, de tök amatőr voltam, tapasztalatlan, valójában Nádasdy Ádám tanított meg arra, hogyan készül egy interjú, a magnókazettáról nem kell mindent szó szerint leírni, hanem rövidíteni kell, húzni, szöveggé kell szerkeszteni, hogy az olvasót ne untassuk a fölösleggel. Köszönöm.

*

„Én nyelvész vagyok, az ELTE angol tanszékén tanítok. Germanisztikával is foglalkozom, így az angol rokonaival, a némettel és a skandináv nyelvekkel is. Német ajkú keresztény családból származom. Nagyszüleim osztrákok voltak, az ő jelenlétükben otthon mi is németül társalogtunk. Jóllehet keresztény család voltunk, a mi otthoni németségünk sok szempontból hasonlított a jiddis-hez, hiszen a németnek egy keleti változatát, a bécsi-prágai dialektust beszéltük. Másrészt az a puszta tény, hogy német nyelvűek voltunk, az osztrák–magyar jiddist közel hozta a család minden tagja számára, és a beszédünkbe sok jiddis elemet kevertünk. Például az ügyetlen, sótlan, félszeg emberre azt mondtuk, hogy untam, aminek az első tagja német fosztóképző, a tam viszont a héberből származik és zamatot, ízt, jelleget jelent. Használta az egész család, gondolom, fogalmuk sem volt arról hogy a szó jiddis eredetű, mint ahogy ma is használjuk a meló, a srác, a szajré szavakat, anélkül, hogy tudnánk, jiddisből átvett szavakat mondunk.

Amikor az egyetemre kerültem angol szakra, a professzorom, Hutterer Miklós beszélt arról, hogy a jiddis is a germán nyelvek közé tartozik. Ekkor találkoztam először azzal a gondolattal, hogy a jiddissel komolyan is lehet foglalkozni, hogy ez nem csak mulatság, gúnyolódás és viccmesélés tárgya lehet. Az általa írt tankönyvben, a Bevezetés a germanisztikába címűben szentelt is egy fejezetet a jiddisnek, én pedig rájöttem, hogy ezzel lehet foglalkozni. Közben bejártam a Rabbiképző Intézetbe Berger István tanár úrhoz héber órákra, mert nyelvésztanoncként úgy éreztem, hogy egy nem indoeurópai nyelvvel is kell foglalkoznom, meg aztán a Szentírás eredetiben való olvasása is érdekelt, hogy az eredeti szövegből egy-egy mondatot vagy passzust megértsek, ennél messzebbre a héberben nem is jutottam. Berger tanár úr adta a kezembe az első jiddis nyelvű könyvet. Ó ugyan láthatóan nem nagyon vette komolyan ezt a nyelvet, és szelíd elnézéssel beszélt arról, hogy hát ilyen is van, mondjuk ez egy hébertanártól talán el is fogadható. Én viszont rávetettem magam a jiddisre, amellyel az volt a szerencsém, hogy miután a héber betűket már megtanultam, elkezdtem kiolvasni, és kiderült, hogy ezt én értem, hiszen alapvetően a némethez nagyon közel volt a szöveg. Aztán Bihari Józsefhez, az egri tanárképző főiskola tanárához jártam egy-két éven keresztül, viszonylagos rendszerességgel. Órákat vettem tőle, felolvasott, és az én kiejtésemet is javítgatta, könyveket ajánlott. Tulajdonképpen én ma sem vagyok a jiddisnek specialistája, inkább csak arról van szó, hogy itt az egyetemen én vagyok az, aki viszonylag a legtöbbet tudok róla mint nyelvész. Nyilván élnek az országban mások, akik magát a nyelvet jobban értik és beszélik, az ezzel kapcsolatos kultúrát, folklórt – a zenétől a főzési szokásokig – nálam jobban ismerik.”

*

„Arra, hogy én ezt a nyelvet megtanítsam, idő sem volt, és nem is lennék képes. Nem beszélem folyamatosan, nem tudom társalgási szinten, nem volna hát ildomos, hogy tanítsam a nyelvet. Nem is volt célom. Úgy éreztem, hogy a jiddis világa és az ezt körülvevő nyelvészeti problémák annyira ismeretlenek, hogy érdemes róla elmondani: mióta létezik, miben különbözik a némettől és miben azonos vele, mi szól amellett és mi az ellen, hogy önálló nyelvnek tekintsük. Szót ejtettünk a latin betűs, fonetikus lejegyzésekről, hogy a jiddis héber betűkkel való leírása mennyire egységes, annak ellenére, hogy több dialektusát is beszélik. Mai szemmel úgy néz ki, mintha mindenki egyformán beszélte volna, valójában komoly különbségek lehettek egy minszki, egy lembergi vagy máramarosi és egy budapesti zsidó jiddise között. Beszéltünk arról, hogy a héber szavak furcsa alakváltozásokat, torzulásokat szenvednek, ami miatt az első látásra úgy tűnhet, hogy a jiddis helytelenül használja őket, például sabbat helyett sabeszt mondanak. Arra igyekeztünk rámutatni, hogy ezt nem lehet hibának tekinteni, hanem ez az évszázadok alatti, a maga rendje és módja szerinti átalakulás. Vizsgáltuk a szláv elemek hatását, a németben ismeretlen kifejezéseket. Igyekeztem eloszlatni azt a laikus elképzelést, miszerint a jiddis a mai németnek elrontott vagy eltorzított változata, holott inkább arról van szó, hogy két nővér áll egymás mellett, az egyik rongyokban jár, a másik elegáns ruhában. A jiddis első látásra úgy néz ki, mint egy hatalmas hibahalmaz: elrontott német, elrontott héber és rosszul használt szláv elemek keveréke. A kurzusomnak az volt a célja, hogy az ilyen vélekedési buktatókra felhívjam a figyelmet.”

*

„Azt gondolom, hogy még pár évtized, és a jiddis holt nyelv lesz. Talán az egész világon nem élnek már olyan emberek – Amerikát és Izraelt is beleértve –, akik csak jiddisül tudnának. Márpedig egy nyelv úgy lép az eltűnés útjára, hogy bilingvisek lesznek a beszélők, azaz mindenki tud egy másik nyelvet is. Ráadásul ezek a más nyelvek a jiddisnél jobban használhatók, az orosz, az angol, a francia világnyelv, de a jiddis még Izraelben is visszaszorult egy otthon, idősek által használt nyelvvé. Ez azt jelenti, hogy a világ változásait, újdonságait már nem fogja követni. Az új gondolatoknak, találmányoknak a szóbeli megfelelőit már nem fogja kiizzadni magából. Például a számítástechnikáról lehet magyar nyelven beszélni, jiddisül már nem nagyon, és valljuk meg, nagyon komikusan is hangzana. Az a sok kiváló, zsidó származású ember, aki talán jiddis anyanyelvű és számítástechnikával foglalkozik, egészen biztosan angolul, oroszul vagy héberül beszél, amikor ez szóba kerül. Bármennyire szomorúan hangzik is, ez a nyelv visszaszorulását és kihalását fogja eredményezni.

Mi itt, Magyarországon azon igyekezhetünk legfeljebb, hogy a jiddis nyelvet dokumentumokban, felvételekben és kottákban lejegyezzük és megőrizzük.”