“Bevezetés a gazológiába”

Matti Friedman, az egyik legismertebb izraeli újságíró  „Introduction to Gazology” című esszéje azt vizsgálja, hogyan alakult ki a nyugati kulturális és akadémiai életben egy új irodalmi és politikai műfaj, amelyet ő „gazológiának” nevez. A szerző szerint ez a műfaj nem a valódi Gázáról vagy a háború konkrét eseményeiről szól, hanem arról, hogy a Nyugat miként használja fel Gázát szimbolikus térként saját Izrael-ellenes narratíváihoz.

Friedman az esszé elején arról ír, hogy washingtoni könyvesboltokban járva meglepte a Gázáról és Palesztináról szóló könyvek robbanásszerű elszaporodása. Úgy látta, hogy a közel-keleti témákkal foglalkozó polcokon szinte több könyv jelent meg Gázáról, mint az egész arab világról együttvéve. A címek – például „The World After Gaza”, „The Destruction of Palestine Is the Destruction of the Earth” vagy „Gaza: The Story of a Genocide” – azt sugallják, hogy a világ alapvető erkölcsi problémáinak középpontjában immár Izrael és Gáza áll. Friedman szerint ezzel megszületett egy új műfaj, amelynek saját nyelvezete, szabályrendszere és ideológiai célja van.

A szerző hangsúlyozza, hogy ő maga Jeruzsálemben él, évtizedek óta tudósít a térségről, és személyesen ismer olyan embereket, akik meghaltak a 2023. október 7-e utáni háborúban. Emiatt számára különösen furcsa volt ezeknek a könyveknek a hangvétele. Úgy érzi, hogy a „gazológia” ugyanolyan távoli kapcsolatban áll a valódi Gázával, mint Frank Herbert Dűne-regényei a NASA valódi űrprogramjával. Vagyis nem dokumentarista munkákról van szó, hanem erősen szimbolikus, ideológiai irodalomról.

Friedman szerint a gazológia központi állítása az, hogy Izrael nem egyszerűen egy állam vagy katonai szereplő, hanem a világban jelenlévő összes elnyomás, kolonializmus, rasszizmus és környezeti pusztítás megtestesítője. Az esszé egyik hosszabb része Andreas Malm svéd marxista szerző könyvével foglalkozik, aki szerint „Palesztina pusztulása egyben a Föld pusztulása is”. Friedman ironikusan mutatja be Malm érvelését, amely szerint az izraeli állam és a környezeti pusztulás ugyanannak a globális gonosznak két oldala.

A szerző szerint az ilyen művek gyakran rendkívül lazán kezelik a történelmi tényeket. Példaként említi, hogy Malm félreértelmez egy idézetet Theodor Herzl egyik művéből, és olyan következtetéseket von le belőle, amelyeket Friedman szerint maga Herzl soha nem állított. Friedman úgy látja, hogy ezek a könyvek nem történeti pontosságra törekszenek, hanem előre kialakított ideológiai sémákat akarnak igazolni.

Az esszé egyik fontos gondolata, hogy a „gazológia” nyugati jelenség. Friedman szerint a legtöbb szerző nem él Izraelben vagy Gázában, sokszor még csak nem is járt ott huzamosabb ideig. A könyvek elsődleges közönsége a nyugati egyetemi és kulturális elit. A szerző úgy véli, hogy a Gázáról szóló diskurzus sok esetben inkább a nyugati baloldali identitáspolitika része, mint a közel-keleti valóság elemzése. A palesztinok szenvedése ebben a keretben szimbólummá válik, amelyen keresztül a Nyugat saját bűntudatáról, rasszizmusáról, kapitalizmusáról vagy kolonialista múltjáról beszél.

Friedman szerint különösen feltűnő, hogy ezek a könyvek alig foglalkoznak a Hamász ideológiájával vagy az október 7-i támadások részleteivel. A hangsúly szinte kizárólag Izraelre kerül, mint agresszorra. A szerző úgy érzi, hogy a konfliktus összetettsége eltűnik, és helyette egy leegyszerűsített erkölcsi dráma jelenik meg: az egyik oldalon az abszolút áldozatok, a másikon az abszolút gonosz.

Az esszé szerint a gazológia egyik fő jellemzője a túlzó, apokaliptikus nyelvezet. Nem egyszerűen háborús bűnökről vagy civil szenvedésről beszél, hanem gyakran a világ egészének morális összeomlását kapcsolja össze Izraellel. Egyes szerzők szerint „Palesztina pusztulása a Föld pusztulása”, mások szerint a modern világ minden igazságtalansága ugyanabból a struktúrából ered, mint a cionizmus. Friedman szerint ez a retorika vallásos vagy mitologikus jelleget ad a politikai vitának.

A szerző azt is hangsúlyozza, hogy a műfaj rendkívül sikeres a nyugati kulturális intézményekben. Pulitzer-díjas szerzők, ismert akadémikusok és nagy kiadók vesznek részt benne. Friedman úgy véli, hogy ezek a könyvek hosszú távon jelentősen befolyásolják majd az egyetemi oktatást, a médiát és a politikai gondolkodást. Szerinte a jövőben sok nyugati értelmiségi „Gáza szemüvegén keresztül” fogja értelmezni a világ konfliktusait.

Friedman kritikája ugyanakkor nem tagadja a gázai szenvedést vagy a háború tragédiáját. Elismeri, hogy rengeteg civil halt meg, és hogy a pusztítás súlyos humanitárius következményekkel járt. A problémát szerinte inkább az jelenti, hogy a nyugati diskurzus sok esetben elveszíti kapcsolatát a konkrét valósággal, és Gázát egy mindent magyarázó erkölcsi metaforává alakítja át.

Az esszé végkövetkeztetése szerint a „gazológia” nem csupán könyvkiadási trend, hanem szélesebb kulturális jelenség. Friedman attól tart, hogy a Nyugat egy része Izraelt fokozatosan olyan szimbolikus gonosszá alakítja, amelyre rá lehet vetíteni a modern világ minden bűnét. Szerinte ez a folyamat nem segíti sem a konfliktus megértését, sem a békét, inkább ideológiai mítoszokat termel a valóság helyett.