AZ ELLOPOTT TÖRTÉNELEM

Írta: MÁNDY STEFÁNIA - Rovat: Archívum, Irodalom

VERSEK 1944-1992

A belső alak

(Mándy Stefánia: Az ellopott történelem Versek 1944-1992. Typotex Kiadó, Lélegzet Könyvek, 1992. 167 oldal, 120 forint.)

Megjelent Mándy Stefánia verseskötete. Már régóta vártunk erre, mert ismertük folyóiratokban itt-ott közzétett vagy kéziratban olvasható verseit, és tudtuk, hogy ezek a versek együtt ugyanazt a többel adják majd, mint önmagukban. Mert mindegyik versben megnő a vers alapmotívuma. Szól valamiről és égbe kiált. Mindegyik vers fénylik és magasodik: transzcendens, a szó szoros értelmében. Elkezdődik és kinyílik egy magasabb dimenzióba: születés és fény. A születés fájdalmának és örömének teljes intenzitásával, és a fény átvilágító és formát adó erejével a vers, mintha a teremtés jelenébe vonna bennünket, olvasókat. A teremtésben hallik, hangzik, látszik, formálódik, lesz. Zene, kép, szobor, forma és végül az alak, aki a végső forma, maga a személy, mint A belső alak-ban:

életünk isten szabadalma

nevem kél vesszeje csak visszfény

neveden hordott ékezet

Az első sor nyakig benne van a huszadik században, az utolsó kettő az örökkévalóhoz ágaskodik. Soha azelőtt ilyen megfogalmazása az elkötelezettségnek nem volt lehetséges. Elkötelezettséggel terhes elkötelezetlenség. Szabadalom csak ott van, ahol Isten is egy a lehetséges (akár szellemi) magántulajdonosok közül. Mindenből sok van, tulajdonból is. Ember is sok van, lehet vele azt csinálni, amit akarunk, tárgy, tulajdon a sok közül, miért ne lenne lehetséges Auschwitz is (a költő, hogy ne mitizáljon, hogy ne építsen Auschwitz-mítoszt, csak így, kisbetűvel írja: oszyiecim, hisz ez is csak egy a sok városnév közül).

Magyarázzam? A két utolsó sorban minden együtt van: szerelem és ima. A sűrítés a Zsoltárok és az Énekek éneke hangját idézi két nyelven. Érthetem a Biblia nyelvén, és érthetem magyarul, az anyanyelvemen. És a kettő együtt eleven. Egy példa, ugyanebből a versből: bár nem lehetek semmi másod: ha úgy értem, hogy csak az lehetek, ami úgyis vagyok neked, énmagam, önmagam, és nem más, és ez az én teljesen a tiéd, vagy: „bár nem lehetek semmi másod” nem lehetek a képmásod, nem lehetek egy második az, ami TE vagy akkor a kettő itt egybeesik, formát ölt a két jelentés egysége. És ugyanez az egybeesés ölt formát, nyer belső alakot az utolsó két sorban, amely egyaránt lefordítható a férfi-nő és az Isten-ember viszonyra, másrészt e két soron is áthallatszik a Biblia nyelve: kiejtett nevem csak visszfénye lehet a kiejthetetlen Névnek, ám ez a kiejtés-kimondás is csak akkor lehetséges, ha pontozom, ha ékezem. És ha magyarul halljuk, akkor az ékezet-ékesség. Az ember a teremtés koronája a nő a férfi ékessége: neveden hordott ékezet.

Mándy Stefánia Budapesten született, de gyerek- és ifjúkora felét (tavasztól őszig) Szentendrén töltötte. Meghatározó mozzanata lesz ez életének, költészetének, szellemi irányulásának. A szentendrei kert és a tágabb szentendrei táj adja szájába-tollára természeti képekben, színekben és hangokban oly gazdag verseinek szókincsét, de itt ismerkedik meg Vajda Lajossal is (Bálint Endrével, Vajda Júliával, Korniss Dezsővel és az egész, ma már Szentendrei Iskola néven ismert művészkörrel). Vajda festészete, egész művészi alapállása életre szóló hatással van rá, olyannyira, hogy a művészettörténész képzettségű költőt egy nagyszabású, és a festő kép- és gondolatvilágának legrejtettebb forrásait feltáró Vajdamonográfia megírására ihleti (Budapest, Corvina Kiadó, 1983). A Vajdával és művészeiével való találkozásból és újratalálkozásból született a Lámpaember és a Vázlatok egy Vajda-archoz. Szentendrének és Vajdának köszönhető egy másik nagy ismeretség is: Szabó Lajosé, azé a gondolkodóé és szellemi-mozgalmi vezetőé, akinek barátsága a szó legszorosabb és legkonkrétabb értelmében életre szóló és életet formáló. És Budapesten, már a háború után megismerkedik Szabó Lajos barátjával, Tábor Bélával, akinek felesége lesz. Mert valóban ezek a barátságok és találkozások szólítják meg és formálják Mándy Stefániát, aki nyitott szemmel, nyitott füllel és nyitott lélekkel megy elébük: saját életét, ameddig csak lehet, nem hagyja a vak véletlenre: ő keresi föl a sors-, a személyes történet-formáló találkozásokat. De közben jön az a hosszúra nyúlt pillanat, amelyik megfosztja őt a szabadságtól. Kezdetét veszi az a korszak, amikor „lopják a történelmet”. Mándy Stefánia azonban ameddig csak lehet, jelen van minden olyan szellemi-művészi mozgalomban, amelyet sajátjának érez, így részt vesz az Európai Iskola megalapításában. Amikor nyilvános mozgalom már nem lehetséges, ő folytatja. Fordít a Hamvas Béla szerkesztette Antológia Humaná-ba, művészettörténeti szemináriumot tart a baráti kör félig felnőtt gyerekeinek, a hatvanas évektől az elsők közt küzd a modern festészet elismertetéséért, kiállításokat nyit meg, előadásokat tart. És mindenekelőtt verseket ír, de a versek az 1941-es kötet után csak 1970-ben, a párizsi Magyar Műhely kiadásában jelenhetnek meg. A közönség egyedül gyerekverseivel találkozhatott, azok, úgy látszik, nem ártalmasak. Most azonban itt az alkalom, hogy csaknem fél évszázad terméséből válogatott verseit megismerhesse az olvasó.

Horváth Ágnes

Címkék:1993-09

[popup][/popup]