Archívum


Összesen 29,538 találat (23961 - 23980) .

„Szép volt, lányok!”

Írta: Szirtes Bori - Rovat: Politika

Több mint fél év szervezőmunkája után láthatta a közönség a Gólem nemzetközi színházi fesztivált, amelyen csupa vállaltan zsidó társulat vett részt. Remélhetőleg hagyományteremtő célzattal. Pontosan ezért érte a lelkes várakozással teli nézőseregletet övön aluli ütésként a Merlinben első napon fellépő Bukaresti Zsidó Színház produkciója, akik Sólem Alechem: Menachem Mendel, az üzletember című darabját vitték színpadra.
 
 

Hillary, Obama és a zsidó választók – New Hampshire után, zsidó szemmel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Hillary Clinton nyerte a New Hamphsire-i előválasztást a Demokrata Párt berkeiben, s ez az amerikai zsidók többségének kedve szerint való: köreikben az egykori first lady, jelenleg New York állam szenátora a legnépszerűbb elnökjelölt. Egy nemrég közzétett felmérés szerint Hillary Clintont támogatja 53 százalékuk, utána 41 százalékkal a republikánus Rudy Giuliani következik, s messze leszakadva harmadik a demokrata John Edwards.

 

Baruch Kahana: Történet a kozmikus szeretetről

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A szellem fejlődésében, az én-tudat kialakulása felé a szeretet az egyetlen járható út. Baruch Kahana, izraeli klinikai pszichológus, megállapította, hogy a haszidizmus szellemi irányzata ugyanazt a viszonyt éli meg minden zsidóval szemben, mint egy szerető édesanya a gyermekével kapcsolatban. Ez lehetővé teszi, hogy aki áldásában részesül, értékes embernek minősüljön, olyannak, aki megérdemli a boldogságot. Ezzel együtt, a haszidizmus, s mindaz, ami utána következett, csak abejárandó út feléig jutott el. 
 

Eckermann kávézó

Írta: Szombat - Rovat: Gasztro

Az Eckermann fogalom és etalon volt még korábbi helyén, az Andrássy úton. A költözéstől sokan féltették, de ismételten bekukkantva úgy tűnik, hogy felesleges volt az aggodalom, legalábbis ami a közeget illeti. A „közeg” ugyanis változatlanul masszív, egymáshoz mukkot sem szóló … Tovább »

[popup][/popup]