Archívum


Összesen 29,304 találat (24581 - 24600) .

A boldogok mind hülyék?

Írta: L. Szél Júlia - Rovat: Politika

Halottnak hitt apa két év után visszatér a háborúból, de közben megvakul, közben nagylánya prosti lesz, közben öccse lenyúlja az asszonyt, közben kisebbik lánya is elidegenedik tőle, közben meg még Dino kutyát is felzabálja a család. C’est la guerre! Az izraeli Nemzeti Színház vendégjátéka. Az izraeli Nemzeti Színház, a Habima, két estén vendégszerepelt a budapesti Katona József Színházban.

 

Holokausztrelativizálás és Izrael-ellenesség a nyugati sajtóban

Írta: Seres László - Rovat: Politika

Kezdjük azzal: jóval többről van szó, mint amit írásom címe üzen, ti. hogy Izraelről, illetve a Közel-Keletről mi jelenik meg a baloldali, bal-liberális sajtóban, akár Magyarországon, akár Európában. A szavaknak következményeik vannak: ami a sajtóban napvilágot lát, az sokszor parlamenti pártok és parlamenten kívüli, úgynevezett civil mozgalmak politikájaként jelenik meg.

Zsidó tanárt gyilkoltak meg Szentpétervárott, a helyi közösség etnikai indíttatású bűncselekményre gyanakszik

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. május 13. Gyilkosság áldozata lett Szentpéterváron egy zsidó gimnázium tanára – jelentette be vasárnap az orosz rendőrség; az oroszországi zsidó közösség rasszista indítékot sejt a bűntény hátterében.       Berl lazar orosz főrabbi   Szombat este találtak rá … Tovább »

Neurotikus testvériség

Írta: Csáki Márton - Rovat: Politika

Isaac Bashevis Singer és Arthur Koestler. Két totálisan eltérő személyiség, életút, írói világ. Egy jógi és egy komisszár. Ha még idejében el nem menekülnek a kontinensről, valószínűleg csak egy helyen találkozhattak volna: valamelyik haláltáborban. Eltekintve attól, hogy zsidók voltak, nehéz lenne bármilyen megfontolás alapján egy mondatban említeni őket. Az apropót az adta, hogy egyszerre jelent meg róluk egy-egy monográfia, és ezek párhuzamos olvasása árnyalhatja előbbi ítéletünket.

 

„Van egy közös álmunk…”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Kedves Barátaim! Van egy közös álmunk. Van egy álmunk, hogyha eljön az idő, akkor belenézhessünk gyermekeink és unokáink szemébe. És ha megkérdeznek bennünket, hogy: Mondd apa, mondd anya, mondjátok, megtettetek-e mindent akkor, amikor meg kellett tenni, akkor ne kelljen habozni és azt mondhassuk nekik: Igen, megtettük. Megtettük. Volt bátorságunk szembemenni a gonosszal. Volt bátorságunk rátalálni a jóra.

[popup][/popup]