Találatok ‘T. E.’
Összesen 24,532 találat (13361 - 13380) : T. E..
Milyen találkozni a sárga csillagos ismerőssel az utcán?
“Semmi szükség nem volt még egy szentimentális holokausztfilmre”
Még csak tizenöt év telt el a 21. századból, de az már világos, hogy tévedtünk, ha azt hittük, hogy a huszadiknál véresebbet nehéz elképzelni – mondta Röhrig Géza, a Saul fia című, Oscar-díjra jelölt film főszereplője, aki arról beszélt az MTI-nek adott interjúban, hogy … Tovább »
“Izraelben az emberek nagyon komoly érzelmi viszonyt ápolnak Magyarországgal”
Interjú Steiner Kristóffal, az Új Kelet új főszerkesztőjével
Nemrég megjelent Új(abb) Kelet c. interjúnk kapcsán számos kérdés merült fel sokakban. 2015 decemberében korábban olvasható cikkek miatt mindenki úgy tudta, hogy a nagy múltú lap megszűnik, és nem lesz folytatás. … Tovább »
Wallenberg-díj 2016
Raoul Wallenberget, zsidó honfitársaink tízezreinek megmentőjét 1945. január 17-én látták utoljára élve Budapesten. A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban is januárban osztja ki a Wallenberg-díjat a svéd embermentő emlékére olyan embereknek, akik tevékenységükkel, életútjukkal mutatnak példát humanizmusból.
A Jobbik és a zsidók
A Jobbik egy ideje próbál mérsékeltebb, néppártibb – cukibb – képet mutatni magáról. Abból a megfontolásból, hogy egy igazán radikális párt nehezen nyer választást, a győzelemhez középre kell húzni, aztán, amikor megvan a többség, már sok mindent el lehet intézni. (Lásd … Tovább »
Ferenc pápa a zsinagógában: a másik ember ellen elkövetett erőszak ellentmond minden vallásnak, amely méltó erre a névre
A római zsinagógában tett első látogatásán Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy soha nem szabad elfelejteni a holokauszt áldozatainak szenvedését. Szavait holokauszt-túlélők hallgatták.
“A múlt szolgáljon tanítással a jelenre és a jövőre. A soá tanítása az, hogy … Tovább »
A tét: több százmillió forint a BZSH vagyonából?
15 éves palesztin leszúrt egy terhes nőt Tekoa településen
A Tekoa ipari területen működő ruházati raktárban dolgozó Michal Frumant hétfőn délelőtt többször mellkason szúrta egy 15 éves palesztin merénylő, aki a biztonsági kerítés egyik résen jutott be a területre. A terrorista a szúrkálás után megpróbált a biztonsági kerítésen … Tovább »
A BZSH rendkívüli közgyűlése megszavazta a Vasvári Pál utcai körzet kizárását
A mai napon, 2016. január 17-én délelőtt a BZSH rendkívüli közgyűlése az összes képviselőtag többségének jóváhagyásával a Budapesti Zsidó Hitközség Vasvári Pál utcai körzetének a Budapesti Zsidó Hitközségen belüli körzeti jogállását – 47 igen, 2 ellenszavazattal … Tovább »
Vasárnap délután megy a római zsinagógába Ferenc pápa
Ferenc pápát Riccardo Di Segni főrabbi, a római zsidó közösség vezetője fogadja. Európa egyik legnagyobb zsinagógájában a római és az olaszországi zsidó közösség, valamint a nemzetközi zsidóság tagjai is jelen lesznek. A főrabbi és a pápa beszédet mond. Háromszáz újságíró … Tovább »
„Szabálytalan szeretek lenni”
Rekordot dönt a nyugat-európai zsidók Izraelbe vándorlása
A nyugat-európai zsidók Izraelbe történő vándorlása soha nem látott mértékben nőtt.
A zsidóság az erősödő nyugat-európai antiszemitizmus elől menekül Izraelbe, főként Franciaországból.
A világ zsidóságát összekötő Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) szerint a rekordot … Tovább »
Misna magyarul – Peá traktátus 7.
“…a fürt, melyet lecsíp, a levelekbe gabalyodik, majd a földre hull és a szemek szétgurulnak. Ez a gazdát illeti. Aki kosarat tesz a szőlőtőke alá, miközben a fürtöket vágja, a szegényeket rövidíti meg.”
A Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni … Tovább »
Vasvári Pál utcai zsinagóga – a Budapesti Zsidó Hitközség bekeményít
Miután a BZSH legutóbbi közgyűlése nem tudott érdemi döntést hozni a Vasvári Pál utcai zsinagógai körzet jogállásának ügyében, majd pedig nem engedték be a BZSH küldöttségét a Chabad-EMIH kötődésű Oberlander Baruch vallási vezetése alatt álló Vasvári Pál utcai zsinagógába, … Tovább »
Nemes Jeles László a neten zsidózókról
Míg az egész világ örül a Saul fia sikerének – 80 ország vette meg eddig a film vetítési jogát – Magyarországon az elismerő fogadtatás mellett hallani az ellendrukkerek, fórum-hőzöngők előítéletes hangjait is.
‘Miért pont egy holokauszttal foglalkozó film nyeri meg ezt … Tovább »
Oscar-jelölés a Saul fiának
Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia.
Csütörtökön Los Angelesben jelentették be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.
Huszonhét év után került a jelöltek közé magyar film. … Tovább »
Pécsi-Pollner Katalin: „Polkorrekt ügyben nem tudok okos válaszokat adni…”
Ökumenikus irgalmasság – Koch bíboros a szentévről és a zsinagóga-látogatásról
Ferenc pápa január 17-én, vasárnap látogat a római zsinagógába, amely fontos pillanata lesz a szívéhez nagyon közel álló üzenet hangsúlyozására: egyáltalán nem lehetséges kereszténynek és ugyanakkor antiszemitának lenni. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai … Tovább »
Zsidót vertek menekültek Észak-Németországban
Kipát viselő francia zsidó férfiba kötött bele, rántott a földre és zsebelt ki két migráns az észak-németországi, tengerparti Puttgardenben, ahonnan komppal lehet átkelni Dániába. Mint kiderült, a két migránst ezt megelőzően nem engedték be Dánia területére, épp egy németországi … Tovább »





