A zsidó nevelés aktuális kérdései a kultúra- pedagógia-vallás diskurzusában
Konferencia az Amerikai Alapítványi Iskolában (Budapest VII. ker., Wesselényi utca 44.)
Összesen 154 találat (81 - 100) : Schőner Alfréd.
Konferencia az Amerikai Alapítványi Iskolában (Budapest VII. ker., Wesselényi utca 44.)
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem és a Magyar Zsidó Múzeum tudományos konferenciát szervez 2010. május 17-én hétfőn a Magyar Zsidó Múzeumban „Pillantás a zsidó művészetbe” címmel, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Zsidó barátai őrültnek tartották, keresztény barátai elismerően tekintettek rá, amikor elvállalta a szegedi zsidó hitközség elnöki posztját. A feladatra a közösség idős vezetői kérték fel, azóta háromszor választották újjá. Lednitzky András, mint mondja, nem volt vallásos, ezt legfeljebb anyai ági nagyszüleiről mondhatja el, de Schindler József, Raj Tamás és Schőner Alfréd rabbisága idején látogatta a zsidó közösség kultúrprogramjait.
Részletes program
Együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) pénteken Budapesten – tájékoztatta az MTI-t Vargha András, a KRE megbízott rektora.
Budapest, 2007. március 19. (MTI) – A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája című könyv először összegzi a vészkorszak eseményeinek földrajzi hátterét, a gettósítások, a deportálások helyszíneit – mondta a Holokauszt Emlékközpont munkatársa az MTI-nek.
Forrás: Kuszkuszklán 2008. február 20. Az alternatív rabbinikus bíróság segítségével (lásd: Egyházszakadás 2008) vagy féltucat vállalkozó szellemű fiatal vétetett fel a mai napon Ábrahám szövetségébe. Az persze továbbra is kétséges vajon elfogadják e zsidóságukat a neológ … Tovább »
„Nehéz év lesz…”
A BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) május 19-én tartott közgyűlésén a küldöttek szinte ellenszavazat nélkül fogadták el a 2004. évi zárszámadást és a 2005. évi költségvetést. Nehéz esztendőre kell számítani – jelezte Zoltai Gusztáv. Az elmúlt évi … Tovább »
ERDŐ PÉTER
Holokauszt a magyar képzőművészetben*
Igen Tisztelt Igazgató Úr, Hölgyeim és Uraim!
Örömmel teszek eleget Túrán Róbert igazgató úr felkérésének, hogy bevezető szavakat mondjak e jelentős és drámai üzenetekben gazdag kiállítás magyarországi megnyitóján. … Tovább »
Ortodox rabbikonferencia Budapesten
Szeptember 13-17. között tizennyolc országból több mint hetven rabbi és világi közösségi elöljáró gyűlt össze Budapesten. Az Európai Ortodox Rabbik és Egyházi Vezetők Konferenciája – amelynek mindannyian vendégei voltak – három évvel … Tovább »
Szomorú búcsú
Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a Rabbiképző Intézet nyugalmazott igazgatója visszavonult utolsó nyilvános tisztségéből: július 11-én utolsó alkalommal tartott péntek esti istentiszteletet a Rabbiképző zsinagógájában. A búcsút méltóságteljesre, … Tovább »
Síp utcai csaták
Bzsh- és Mazsihisz-közgyűlés
Erős felütéssel kezdődött a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), november 21-én megtartott közgyűlése. Olti Ferenc elöljárósági tag napirend előtt elmondott beszédének lényege ugyanis ez volt:
Zoltainak mennie kell.
A testület … Tovább »
Körkérdés az egyházi átvilágításról
A múltfeltárás, a diktatúra és a demokrácia közötti cezúra meghúzása elemi társadalmi szükséglet, mely a zsidó közösség számára is feladatot jelent. E témával folyóiratunk már számos ízben foglalkozott. A Szombat nyár végén, … Tovább »
Úgy tűnt, minden rendben van…
A Mazsihisz, május 5-i közgyűlését Schönberger András imája nyitotta meg. Elsőként Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató biztató beszámolójára került sor a gazdasági tevékenységről, előtte azonban megemlékezett az elhunytakról, illetve felkérte … Tovább »
Szolidaritási tüntetés Izrael mellett
… április 10-én, a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl téren. A Mazsihisz és a Bzsh által meghirdetett Izrael melletti szolidaritási tüntetésen mintegy ezer ember gyülekezik. Reggel óta esik az eső, a résztvevők ernyők alatt fáznak, … Tovább »
Lemondott az országos főrabbi
Beszámoló a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége küldöttgyűlésének háromnegyed évi üléséről
Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke üdvözölte a megjelenteket, megállapította, hogy a 119 szavazásra jogosultból 68-an vannak jelen, így … Tovább »
Rabbik, avatás nélkül
Június 30-án tartotta évzáró ünnepségét az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (amely az állami akkreditáció óta immár hivatalosan viseli ezt az elnevezést). Az ünnepség keretében vették át diplomájukat az intézmény idén végzett diákjai, … Tovább »