Találatok ‘SZOMBAT’

Összesen 26,049 találat (22221 - 22240) : SZOMBAT.

Spirál: Kovács Johanna kiállítása a Bálint Házban

Írta: Takács Ferenc - Rovat: Politika

Johanna művészetének alapmotívuma, grafikáinak és festményeinek hőse régóta
az emberi test. Ám az ő felfogásában és ábrázolásában a test mindig
valami más – ahogy régebben írtam ezekről az egyszerre szürreális,
egyszerre expresszív alakokról, a testek itt levedlik magukról a köznapi
hasonlóság bőrét, hol középkori lovagokra, csillagközi szörny-utazókra,
ősvilági rémlényekre emlékeztetnek bennünket

Végjáték

Írta: Vári György - Rovat: Politika

A Budapesti Zsidó Hitközség vezetése eddigi demokratikus legitimációjának látszatára sem tart igényt a jövőben, amint ezt a választások eddig lezajlott egyes eseményei megmutatták. A folyamat során több ponton, többször kihasználták a választási folyamat szabályozatlanságait, hogy akadályozzák a választói akarat kifejeződését. A több eset együtt megkérdőjelezi azt is, hogy egyáltalán választásnak tekinthetjük-e bármilyen értelemben a most folyó képtelen procedúrát. 

Fidel Castro zsidó felmenői?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Alan Gross 61 éves, amerikai, vallásos zsidó és az USAID nevű szervezet szerződéses alkalmazottja. Egy jótékonysági programon dolgozott Havannában, mielőtt letartóztatták, állítólag a kubai zsidó közösség részére készített internetes hozzáférést.  

7 év börtön a volt izraeli elnöknek

Írta: -ema- - Rovat: Politika

Nemrégiben hirdettek ítéletet: Moshe Kacav, aki elnyerte a legmagasabb izraeli közjogi méltóságot – a köztársaság elnöke (2000-2007), amely tisztségétől éppen az ellene felhozott vádak miatt volt kénytelen megválni, hét évet kell majd börtönben töltetni, további két év felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbeli kártérítés mellett. Az idáig szabadlábon védekező elnöknek május 8-án kell megkezdenie börtönbüntetését.