Együttélés – Kisebbség és többség a Kárpát-medencében konferencia
Részletes program
Összesen 1,117 találat (721 - 740) : Polgár György.
Részletes program
Szeles, esős, zivataros, hófúvásos időben van igazán szüksége minden teremtett léleknek fedélre, melegre, biztonságra. Ferencváros Önkormányzata most, épp akkor, amikor volna miért elbizonytalanodni, biztonságot kínál. A versek – a jó versek – árfolyama stabilabb, mint a megbokrosodott „indexek”.
Ahogy ránézünk a születési és halálozási évszámra, mindannyiunkat döbbenet fog el az élet szűkössége miatt. A döbbenetből ocsúdva gondolkodni kezdünk. Na, persze, a háború. De hiszen Magyarország éppen hogy belépett a háborúba! Életrajzának utánanézve újra érteni véljük: … Tovább »
„Az antiszemita véli csak úgy, hogy csupán antiszemita. Valójában a bármikor és bármilyen bűnbak-igényre átprogramozható gettóba zárja be magát.”
(Mészöly Miklós: Halk előszó az antiszemitizmushoz, Kirekesztők, Aura Kiadó, 1992., Budapest)
Már évekkel ezelőtt … Tovább »
A Fővárosi és Legfőbb Ügyészség egyelőre nem vizsgálja az ügyet, és eddig feljelentés sem érkezett azzal a képpel kapcsolatban, ami a Magyar Fórum múlt heti címlapján jelent meg.
„Lehetek dekadens, mert vannak izomzsidók is” – vallott saját identitásáról Vázsonyi János művészettörténész.
Ne üssék fel fejüket soha többé az ordas eszmék, a leghatározottabban szembe kell szállni az etnikai, vallási kirekesztéssel – mondta a holokauszt idején történt embermentésért járó Bátorságért érdemjel ünnepélyes átadásán Gyenesei István önkormányzati miniszter Budapesten szerdán.
Tomcat huzamosabb időt töltött antirasszisták társaságában. Méghozzá a saját elhatározásából. Kibírta. Persze, aligha esett nehezére, hisz többször is elmondta: ő nem rasszista.
PORUBSZKY ISTVÁN, vagy közismertebb nevén „Potyka bácsi” magyar szabadságharcos volt 12 napon át az 1956-os forradalom idején… fél évszázaddal később élt hívei azt is hozzátették, hogy a „kispesti nemzeti ellenállás vezéralakja”.
Török Ferenc filmrendező, Vágvölgyi B. András újságíró és Térey János költő, író is Izraelbe látogatott a háború alatt, után. Milyen érzésekkel indultak útnak? Milyen élmények érték őket Izraelben? Hogyan érzékelték az háborús izraeli hétköznapok hangulatát? Milyen … Tovább »
Tatárszentgyörgyön agyonlőttek két cigányt, egy ötéves kisfiú is sörétet kapott, hátulról. Esélye sem volt a menekülésre. Ehhez hasonló eset már többször is előfordult, az elkövetők szándéka akkor is egyértelmű volt, kilétük pedig bizonytalan.
A szívünk szerint azt mondanánk, hogy elég. Innen nincs tovább. Ha
Magyarország sorozatosan képtelen megvédeni a legszegényebb, a
legkiszolgáltatottabb honfitársainkat, akkor a demokrácia, a polgári
jogok fityfenét sem érnek.
Az a magánpénzen fenntartott közröhej, ami a Magyar Hírlapban polgári újságírás címén zajlik, és amelynek napi termése húsz évre ellátná Napi nonszensz rovatunkat, ezekben a napokban éri el szakmai csúcspontját.
Simon Judit nagyváradi újságíróval Kőrössi P. József beszélgetKezdjük a családoddal.Apám családja, a Simonok, a vallás felszabadítás után jöttek Erdélybe Ausztriából, egy részük a Székelyföldön kötött ki, és katolizált. Édesapám, Simon György színész volt, a bátyja … Tovább »
Két héttel a különös események után már föl lehet tenni a kérdést: mi is történt valójában Miskolcon (majd ennek nyomán az országos politikában és a médiában)? A városi kapitány beszámolt a sajtónak a rendőrség kéthavi munkájáról, a közbiztonság helyzetéről.
Nyílt levélben kérik arra a VII. kerületi képviselő-testületet civil
szervezetek, hogy helyezzék hatályon kívül a zsidónegyed sorsát
meghatározó építési szabályozási tervet, amellyel szemben a
közigazgatási hivatal törvényességi észrevételt emelt – közölte a
dokumentumot aláíró öt szervezet.
E sorok írói mindenekelőtt magyarázattal tartoznak. Egy írásra kívánunk reflektálni, amely a Népszabadságban jelent meg, ám válaszunkat – az írott és íratlan sajtószokásokkal ellentétesen, mégis legjobb lelkiismeretünk szerint – az ÉS-ben tesszük közzé.
Nemrég jelent meg tanulmánykötete Az idő nélküli hely címmel, amelyben az antiszemitizmus és az idegengyűlölet eredetét is kutatja. A vallásfilozófus szerint a baloldalnak nincs hatásos ellenszere a jobboldal fundamentalizmusára. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.