Találatok ‘Magyar Hang’
Összesen 8,165 találat (7601 - 7620) : Magyar Hang.
Meghalt Rappaport Ottó
A magyar nyelvterületekről származó izraeliek elveszítették a magas színvonalon alkotó írót, publicistát, színházi szakembert. Rappaport a kolozsvári magyar színház rendezője, majd igazgatója volt, s ott elért eredményeivel, folyóiratokban és újságokban közölt cikkeivel, … Tovább »
A munkácsi zsidókról
Horváth Éva és Kiss Ferenc fotóművészek, e sorok írójával együtt, immár harmadik éve követik nyomon a munkácsi hitközség életét. Kárpátalja végóráit élő, hajdan messze földön híres zsidó vallási központjának mai szellemi örököseit faggatva tragikus múltjukról, … Tovább »
Az óra
„S távoztával letűnt a világ” – doktor Baumann ujjai ezeknél a szavaknál engedtek, a könyv megcsusszant, utána összeolvadtak a sorok és értelmetlen zagy- vasággá egyesültek. De a doktor ezt már nem találta furcsának, elszenderedett. Kockás ingének bő ujjából szőrös, barna … Tovább »
Hit – illúziókkal
1993 őszén jelent meg Szabolcsi Lajos az Egyenlőség, a II. világháború előtti legnagyobb példányszámú zsidó lap egykori főszerkesztője memoárja. Immár hagyományos rendezvényünk, a Szombat Szalon keretében, október 23-án kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a Magyar Zsidó Kulturális … Tovább »
Isten hozott! Jobb későn, mint soha
Soros György Izraelben
Életének 63. évében lépett első ízben a Szentföldre a világ koronázatlan pénzkirálya, a magyar születésű, ám köztudottan zsidó származású Soros György. A pénzügyi fenomén látogatására régóta vártak már Izraelben. Hogy most mégis elszánta magát … Tovább »
Zsidók nélkül unalmas
A sopoti Társadalomkutató Központ közzétette egy – 1992 novemberében – végzett felmérés eredményeit. E szerint a megkérdezettek mintegy fele azon a véleményen volt, hogy a lengyelek nem szeretik a zsidókat, 30% úgy vélte, hogy a zsidók azok, akik nem kedvelik a lengyeleket. A válaszadók … Tovább »
A Jewish Forum Dobogókőn
A Forum (így, angolul, rövid o-val) a számos nemzetközi zsidó szervezet egyike. Célja a kapcsolattartás különböző országok zsidósága között. Ennek megfelelően van American Jewish Forum, European Jewish Forum és Israeli Forum. Az Európai Fórumnak országonként vannak tagszervezetei. … Tovább »
Képviselők az antiszemitizmus ellen
1990 nyarán Londonban megalakult a kizárólag parlamenti képviselőkből álló Interparlamentáris Tanács az Antiszemitizmus Ellen elnevezésű nemzetközi szervezet. Miután a Tanács tagjai közé választott, úgy gondoltam, nem nekem kell képviselnem ott a magyar Parlamentet, hanem az … Tovább »
Kell-e félnünk Vlagyimir Wolfovics Zsirinovszkijtól?
„Van egy jó, és egy rossz hírem a Nyugat számára. A jó hír: Vlagyimir Zsirinovszkij, Oroszország ultranacionalista jobboldali pártjának (amelyet modern stílusban Liberális Demokrata Pártnak neveznek) a vezetője, aki fasiszta-ízű locsogásával kövezte ki diadalútját a parlamentig, … Tovább »
Ősi legendák, modern történelem – zsidó témák Kaczér Illés műveiben
Kaczér Illés egyedülálló volt a magyar zsidó írók között, amennyiben mind saját életében, mind műveiben, áthidalta a hagyomány kötelékében élő, stetl-lakó kelet-európai közösségek és az emancipált, egyre inkább asszimilálódó városlakó zsidók közötti űrt. Főművében, … Tovább »
A fürdőmester
Traian hűséges szemét rámeresztette Krausz tisztviselő úrra, aki fáradtan dőlt hátra székében, amikor az utolsó munkásnak is leszámolta a bérét. Csendesen, szertartásosan folyt a bérfizetés, pisszenés nélkül vették fel a pénzt a móc erdőmunkások, csak az ezüst százasokat … Tovább »
Vigyázó szemetek Ciónra vessétek II.
Nézetek a magyarországi cionista mozgalomról a két világháború közötti zsidó sajtóban
III. Pro Palesztina és/vagy cionizmus?
Második korszak: 1926-27. Az ország politikai és társadalmi konszolidációjának kiteljesedése a magyarországi orthodox és neológ zsidóságot az 1926-os … Tovább »
„Vallásunk tanításai és a tudományos kutatás eredményei hitünket erősítik!”
Cvi Moskovits-csal beszélget Schőner Alfréd
Bné Brák az ortodoxia fellegvára Izraelben. A Szokolov utca 18. szám alatt, az első emeleten ״furcsa”, sőt rendhagyó névtábla fogadja az odalátogatót, amelyen két szó szerepel héberül: Dr. Moskovits. Természetesen nem a családnév … Tovább »
Csak 2000-ben akar kivonulni Budapestről…
David Moskovits jókat tud nevetni és nagyon könnyen elérzékenyül. Mélységesen meghatódott, amikor tavaly november 17-én Budapest önkormányzatának dísztermében átvehette a Budapest-díjat. És szélesen mosolygott, amikor az ő tiszteletére rendezett esten a Mszoret Avot Amerikai Alapítványi … Tovább »
Menóra a kultúrházon
A mellékelt plakát eredetije, a hatalmas menóra és a kékbetűs szöveg függött az Erdei Ferenc Művelődési Központ bejáratánál, belül pedig, a város elmúlt évtizedekben emelt legrangosabb kulturális intézménye termeiben, egy hét alatt közel kétezren fordultak meg. Ilyen közérdeklődést … Tovább »
Beszámoló a MAZSIHISZ képviselő-testületi üléséről
Felajánlott lemondás • Holocaust emlékbizottsági ״nem” a MIÉP-képviselő tagságára • A kormány késlelteti a jóvátételt • Új vezetőségi tagok
Deutsch László debreceni főrabbi nyitóimája után Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke … Tovább »
Beszámoló a BZSH képviselő-testületi üléséről
Új főrabbi a Dohány utcai zsinagógában • Vizsgálják a Zsidó Múzeumnál posztoló rendőrök felelősségét • Visszautasított bírálatok • Az Oneg Sabbat Klub felvételi kérelme a Hitközség alapszabályába ütközik
A Budapesti Zsidó Hitközség december 15-i üléséi Zoltai … Tovább »
A Rebbe villanófényben
„Budapestről?”, kérdik felvillanyozva. „Akkor biztosan ismerik Baruch Oberlandert. Ő ott a Rebbe sliachja.” Ez jó. Tudnak rólunk, fontosak vagyunk. Furcsa örömmel álldogálunk a lubavicsiak főhadiszállása, a Brooklyn-i Eastern Parkway 770 könyvtárosaival szemben, Szabó Vera jiddisista, … Tovább »
Mi lesz, ha meghal a Rebbe?
„Teljes hittel hiszek a messiás eljövetelében. Lehet ugyan, hogy késlekedik, mégis várom őt, nap mint nap.”
Majmonidész (1135-1204)
Fekete kalapok tengere bólogat, fel és le, előre és hátra: imádkoznak a haszidok. A lubavicsiak központjában, a brooklyni Crow Heightsban vagyunk. … Tovább »

