Találatok ‘Hír Tv’
Összesen 12,218 találat (7681 - 7700) : Hír Tv.
A Magyar Nemzet szerint a Mazsihisz nem bojkottálja a holokauszt-emlékév rendezvényeit
Heisler levele Orbánnak
Levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetősége. „Szeretnénk a társadalmi béke irányába terelni a folyamatokat” – mondta a Népszabadságnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Megerősítette, hogy a levél javaslatokat is tartalmaz a vitás kérdésekkel kapcsolatban, de erről nem kívánt konkrétumot közölni.
Mazsihisz-levél: mi van a háttérben?
Kavarognak az érzelmek és az indulatok a levél körül, amit a Mazsihisz vezetősége írt Orbán Viktornak.
Ám a jelek szerint a bojkott marad, kivéve, ha a kormány elfogadja a zsidó szervezetek javaslatait. Állítólag a miniszterelnöki válasz már készen áll.
A szóbeszéd szerint … Tovább »
A Chabad tiszteleg a Vörös Hadsereg hősei előtt – Amerikában
Balog Zoltán sajnálja a Mazsihisz döntését
Az emberi erőforrások minisztere sajnálja, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége úgy döntött, egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől … Tovább »
Ének a kiirtott zsidó népről – részletek
Jichak Katzenelson (1886–1944) lengyelországi zsidó költő, drámaíró. Jiddis és ivrit nyelven egyaránt írt. Színművei a zsidó–lengyel együttélésről, a zsidó nép történelmi dilemmáiról szólnak. 1943–44-ben kilenc hónapot tölt egy franciaországi internáló táborban. Itt … Tovább »
Elhunyt Dan Ofry, az Új Kelet volt főszerkesztője
Hosszú betegeskedés után elhunyt vasárnap Dan Ofry (Dán Ofri), az izraeli magyar újságírás meghatározó alakja, aki több mint tíz éven át volt az Új Kelet, a helyi magyar újság főszerkesztője – közölte a család.
Az izraeli magyar nyelvű sajtó nagy öregje Budapesten született … Tovább »
Bojkott – sosem látott egység a Mazsihisz közgyűlésén
Ronald S. Lauder és Schweitzer József levele a Mazsihisz közgyűléshez
A közgyűlést megnyitó Heisler András Mazsihisz-elnök a zárt ajtók mögött zajlott érdemi tárgyalást megelőzően felolvasta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi levelét.
Ronald S. Lauder a magyar kormány és a … Tovább »
JELZŐMŰVÉSZ
Romsics: Horthy felelős a vidéki zsidóság deportálásért
Problémásnak tartja a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű ötletét Romsics Ignác.
Az akadémikus történész erről a Hetek című lapnak nyilatkozott: „A szobortervet problematikusnak tartjuk, mert alábecsülni látszik a Horthy-rendszer holokauszttal kapcsolatos … Tovább »
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija távol maradt a kerekasztalról
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija, Köves Slomó levélben tájékoztatta a távolmaradásáról Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt – adta hírül a zsido.com.
A rabbi levelében megismételte, hogy a Holokauszt hetvenedik évfordulójára … Tovább »
Zsidó honfitársak
A Gólem Színház is visszaadja az emlékévre pályázaton nyert támogatást
A Gólem Színház közleménye:
Különös nyugtalansággal és mély megbotránkozással szemléljük mindazt, ami az utóbbi időben Magyarországon folyik: a szélsőséges nézetek térnyerése és azok legitimálása, a Horthy-korszak pozitív színben való feltüntetése, a Nemzeti Alaptanterv … Tovább »
Heisler: Nem kaptunk választ a kérdéseinkre
A megbeszélés feszült, de őszinte hangulatú volt, sokan elmondták a problémáikat, ugyanakkor “nem kaptunk választ a kérdéseinkre” – nyilatkozta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke csütörtökön az MTI-nek a Zsidó Közösségi Kerekasztal tárgyalása … Tovább »
Szobor, Szakály, Sorsok Háza – Orbán Viktor a jövő héten válaszol – Frissítve!
Holokauszt Emlékév: A Nyíregyházi Zsidó Hitközség is lemond a támogatásról
Más közösségek bejelentése után 5-én a Nyíregyházi Zsidó Hitközség is lemondott a Civil Alaptól elnyert támogatásról.
“A Nyíregyházi Zsidó Hitközség – a tagság túlélőinek teljes egyetértésével – ezennel lemond a Civil Pályázaton nyert nyolcmillió Ft-ról. Nem kíván … Tovább »
Emlékév: A ZSIKK és a Dohány körzet is visszautasítja az állami támogatást
A Frankel Leó úti Zsinagóga Alapítványa után két másik közösség is visszaadja az emlékévre kapott támogatást.
A ZSIKK közlemény
A Zsidó Nyári Fesztivál szervezője, a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ tájékoztatja a Mazsihisz vezetőségét, hogy a jelenlegi, … Tovább »







