Találatok ‘Forrás: Magyar Narancs’
Összesen 41 találat (21 - 40) : Forrás: Magyar Narancs.
A menet eleje – Emlékezetpolitika és a holokauszt
Április 18-án, vasárnap zajlott – immár nyolcadszor – a budapesti Élet Menete. Ugyanezen a napon a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt is tartottak megemlékezést. E két rendezvényen bal- és jobboldali szónokok beszéltek a holokauszt emlékezetéről, megidézvén azokat az időket, amikor a nyilasok zsidókat gyilkoltak meg vagy deportáltak Magyarországról.
Jön a lengyel modell – Zsidókérdés Magyarországon – 2009 + olvasói levelek
Gőzerővel folyik az antiszemita szervezetek elleni álharc: miután Bácsfi Dianát és a Vér és Becsület Egyesületet elsöpörte a demokrácia, most a Magyar Gárdán a sor. Eközben a parlamenti pártok és a mindenkori kormányok a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz) együttműködve keményen dolgoznak a mintegy százezer zsidó identitású magyar világi érdek-képviseleti szervezeteinek kialakulása ellen, amelynek egyetlen eredménye lehet: a teljes asszimiláció.
„A zsidók vagy a magunkfajták” Kampánycsendet sért a Jobbikhoz közelálló portál
A zsidók vagy a magunkfajták – kit válasszunk. Ez a címe a kurucinfó nevű, a Jobbikhoz közel álló neonáci hírportál nyitócikkének, melyben sorra veszi a parlamenti pártok és a Jobbik EP képviselő-jelöltjeit.
Elsüllyedt szerzők XIX. – A megszállott – Pap Károly (1897-1945?)
Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.
Miért kell a Fidesznek? – Bayer Zrt.: kóbor antiszemiták befogása, garanciával
Bayer Zsolt újfent embereset zsidózott a Magyar Hírlap véleményrovatában. Pesti vicceket helyezett antiszemita olvasatba a Lepke szárnya c. írásában. Önmagában ez lábjegyzetre se volna méltó.
Merre tovább, szélsőjobb?
Az utóbbi időben rájár a rúd a radikális jobboldalra, mintha röpke egy év leforgása alatt a Magyar Gárda mozgalmat és összes csatolt szervezetét utolérte volna a kisgazda-effekt.
Kávé és cigaretta Újlipótvárosban
Forrás: KultúraPart Mindazok, akik már nem utaznak a Balatonra, sem a Mátrába, nem repültek el Londonba, és nem borozgatnak Toscana lankáin, vessék be magukat egy kávézóba, hogy egy kávé mellett ellazuljanak. Itt van például egy város a városon belül, Újlipótváros, a Mi Kis … Tovább »
A jeruzsálemi Deutschnál resztelt máj a sláger
Izrael már régen nemcsak a felafel és a swarma hazája. Ha a megfáradt turista gyorsan, viszonylag olcsón és jót akar enni, akkor számos lehetőség közül választhat. Jeruzsálem ortodox negyedében a Deutsch étterem magyar étekkínálatával tarol.
Szélsőjobboldal és a média
Szélsőjobboldal és a média címmel tartott konferenciát a Demos Magyarország Alapítvány csütörtökön Budapesten. Az Európai Ifjúsági Központban magyar és külföldi újságírók vitáztak egyebek mellett arról, mikor és milyen mértékben kell teret adni a médiában a szélsőségeknek, és mi lehet ebben az újságírók felelőssége.
Interjú Ablonczy Balázzsal
Ablonczy Balázs történésszel, a Kommentár főszerkesztőjével munkásságáról, a Kommentárról, a konzervativizmus és a jobboldali “underground” hazai helyzetéről, a hagyományról, a posztkommunizmusról, a jobb- és baloldali radikalizmusokról, és még sok minden másról.
Jánossy Lajos: Csont nélkül
A helyszínelő csütörtök délután a Nyári Zsidó Fesztivál keretében szcenírozott irodalmi beszélgetésre indult a Bajcsy Zsilinszky úti Alexandra Könyvesházba. Örömmel kelt útra, mert, nem tagadja, hozzá két különöst közelálló férfiút készült meghallgatni: Vári György látta vendégül Bán Zoltán Andrást a könyvpalota felső szintjén húzódó Irodalmi Kávézóban.
Az irodalmi pitbull megtette kötelességét
Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?
Könyv – Kövek meséi – Irodalmi séták a pesti zsidónegyedben
1929-ben 24 fillér volt a borotválás a Király utcában, legalábbis a Neumann Antal vésnöki műterme melletti fodrászüzletben. De már negyven évvel korábban is egymást érték a cégtáblák: húsfüstölde, fűszerüzlet, a keresztutcákban meg fatelep, ezüstműves. Portálok, udvarok.
Sirály a Művészetek Völgyében
Sátoros Ünnep néven hirdet fesztivált a Marom Budapest, a legújabb, progresszív zsidó kultúrával foglalkozó non-profit szervezet, a Művészetek Völgye keretében, Monostorapátiban, július 26-a és augusztus 2-a között.
Véget ér a rendszerváltás óta húzódó procedúra
Megfizetnek a múltért – a kárpótlások nyomában, majdnem félmillió forint egy gyilkosságért Forrás: Hírextra 2008. május 21. / Constantinovits Milán Szabó Lajos, a Központi Igazságügyi Hivatal főigazgatója a napokban bejelentette, hogy 2010-ig befejeződik a II. világháború alatt … Tovább »
Végezetül ennyit kívánok mondani Bayer Zsoltnak
Forrás: Hírszerző 2008. április 1. / Hont András Végül is mindegy, hogy elvetemültségből vagy hülyeségből firkálsz ocsmányságokat, a hatás ugyanaz lesz. Nincs még egy ember az országban, aki annyit idézett volna Julien Benda: Az írástudók árulása című művéből, mint te. … Tovább »
Avagy őrizője volna-e a kereszténydemokrata képviselő a hiteles rabbinikus zsidó hagyománynak?
2007. szeptember 22. Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata párt elnöke és frakcióvezetője a parlament őszi ülésszakának nyitónapján a miniszterelnök beszédére reagáló felszólalásával arra kényszerít, hogy így Tisri hó elején a zsidó újévre inkább mint Jom hadinre, azaz az … Tovább »
Yossl Birstein: A buszra váró sor
Yossl Birstein (1920–2003) Lengyelországban született. 17 éves korában kivándorolt Ausztráliába, a késôbb Izraelben népszerûvé vált festômûvésszel, Yossl Bergnerrel együtt. 1950-ben alijázott, és több évig Givat kibucban élt, ahol pásztorkodott. Majd Kirját Tivonba költözött. … Tovább »
Horn keresztje – Veteránok a kastélyban
2007. augusztus 8. / Kőszeg Ferenc Kerek egy hónappal ezelőtt a Salm grófok pompás barokk kastélyának a konferenciatermében ültem, 25 kilométerre Prágától, a pódiumbeszélgetéshez odakészített asztal mögött. Mellettem Ján Èarnogurský, egykor Csehszlovákia miniszterelnök-helyettese, … Tovább »