Avagy őrizője volna-e a kereszténydemokrata képviselő a hiteles rabbinikus zsidó hagyománynak?

2007. szeptember 22. Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata párt elnöke és frakcióvezetője a parlament őszi ülésszakának nyitónapján a miniszterelnök beszédére reagáló felszólalásával arra kényszerít, hogy így Tisri hó elején a zsidó újévre inkább mint Jom hadinre, azaz az „Ítélet napjá”-ra gondoljak, és ne egyszerűen Ros hasonót, az év fejét ünnepeljem zsidó testvéreimnek sáná továt kívánva.

„A hiteles rabbinikus zsidó hagyomány” szerint az év nemcsak a zsidóság, hanem az egész emberiség isteni megmérettetésével kezdődik. A népek, mint a pásztor hatalmas tarka nyája, elvonulnak az Örökkévaló botja alatt, és ki-ki beírattatik a neki megfelelő könyvbe. Innen az újévi köszönés is: Jó (helyre) évre írattassál be! Az autentikus hagyomány ismerője (és követője) azt is tudja, hogy ilyenkor a megfelelő magatartás a megtérés, mely elképzelhetetlen a becsületes önismeret és az ebből fakadó bűnbánat nélkül. Az ilyenkor illő imákat pedig mindig többes szám első személyben mondjuk, mint az elődök fogságot szülő bűneiért is fejet hajtó Dániel próféta: „Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened…” Nem számít, hogy jelen voltunk-e a botrányos és megbocsáthatatlan események idején. Egy adott közösséghez tartozunk, melynek minden korábbi és jelenlegi tettével azonosíthatóak vagyunk, ezért a felelősség alól nem vonhatjuk ki magunkat. A fentiek értelmében a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alelnökeként, keresztény lelkészként bűnbánatot tartok és bocsánatot kérek zsidó testvéreimtől és mindazoktól, akiket megbántott, akikben félelmet keltett vagy akiket megbotránkoztatott a fent nevesített kereszténydemokrata képviselő elfogadhatatlan tartalmú parlamenti felszólalásával.

Semjén Zsolt ki tudja milyen értelmű ötlettől vezérelve a miniszterelnöki bevezetővel kapcsolatban zavaros, zsidókkal (Schwarz bácsival és Weisz nénivel) példálózó beszédével azt sugallta, hogy a szocialista pártot terheli leginkább az antiszemita zsidóüldözés (legalábbis múltjuknak ezt a bélyegét a maiak sem törölhetik le magukról) bűne, az SZDSZ pedig a kárhozatosan rossz zsidók pártja, olyanoké, akiket a mózesi törvények értelmében meg lehetne (kellene?) kövezni. Az embernek a semjéni gondolattolulásokkal kapcsolatban általában (most is) Scheiber Sándor („aki nagy tudós volt, igaz ember és jó magyar”) kedvenc költőjének, Arany Jánosnak néhány sora jut eszébe: „Oly hüle, oly tarka/se füle, se farka”. Ezért vetődik fel először az, hogy kell-e rájuk egyáltalán szót vesztegetni. Ami miatt mégis, az ezeknek a sületlen (bűnbánat nélkül isteni ítéletre váró) beszédeknek a megtapasztalhatóan kártékony volta. Az mindennek a teteje, hogy Semjén a felszólalása után őt megkérdező újságírók előtt kikérte magának, hogy „zsidózott” volna, sőt kijelentette: „éppenhogy arról beszéltem, hogy a hiteles zsidó értékeket a KDNP képviseli”.

Néhány éve, a holokauszt hatvanadik évfordulóján a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektoraként intézményünk néhány tanárával és hallgatójával végigjártuk Magyarország minden (több mint harminc) olyan vasútállomását, ahonnan hajdan vagonokat indítottak a legnagyobb magyar temető irányába. Valamennyi indóházon emléktáblát helyeztünk el és bűnbánati istentiszteletet tartottunk, melyek keretében felvetettük Adorno után szabadon: vajon szabad-e Auschwitz után egyáltalán igét hirdetnünk és zsoltárokat énekelnünk? Az a meggyőződés alakult ki bennünk, hogyha egyáltalán van bocsánat az isteni ítélőszék előtt arra a tettleg vagy legalábbis cinkosan véghez vitt bűnre, ami az elmúlt húsz évszázad nagyobbik részében a zsidósággal szemben a kereszténységet terheli, akkor ez másodszor is kizárólag a zsidó Fiú közbenjárására és a zsidó nép nagyvonalú kiengesztelődése révén volna lehetséges. Jom hadin idején nekünk, keresztényeknek most már mindig kihagyhatatlan imáinkból a zsidósággal szemben elkövetett bűneinkért való bocsánatkeresés. Idegen tőlünk az olyanfajta ostobán hivalkodó beszéd, hogy „a hiteles rabbinikus és zsidó hagyományt és értékeket” valaha is mi vagy valamilyen keresztény nevet viselő mozgalom képviselte volna. Semjén Zsolt nem anti, ő egyenesen autenti! Micsoda badarság! Nemcsak tűrhetetlen, hanem hihetetlenül nevetséges is.

De mit is sugall a nevezett frakcióvezető a sértegetéseivel? Az eddigi bölcsen (vagy cinikusan) eltűrt gyűlöletbeszéd szerint az országot kormányzó (szerintük valójában megrontó) pártok képviselői nem is magyarok, hanem zsidók. Listák készültek közéleti személyekről, melyeken ki-ki megnézhette: őt lezsidózták-e vagy sem. Nyilvános közös jobboldali fellépéseken senkitől nem háborítva kritikátlanul lehetett zsidózni a balliberális oldalt. Semjén továbblép. Ezek nemhogy nem magyarok, de zsidónak is senkik, innen már csak egy tyúklépés az, hogy egyenesen az emberiség ellenségei, akikre az ítélet köveit kell vetni.

Ha igaz volna, hogy Semjén pártja a rabbinikus zsidó hagyományok és értékek egyedüli mai képviselője, akkor az ominózus pártelnöki reflexió után valakinek a párttársak és elvbarátok közül fel kellett volna állnia és el kellett volna határolni magát és pártjukat a botor kijelentésektől. Másrészt annak a csürhének, amely a Parlament előtt vérszomjasan üvöltözött, Semjént kellett volna megbélyegeznie, esetleg lezsidóznia (így a hős kereszténydemokratának módja lett volna a választott népért méltósággal szenvedni). De nem ez történt. A csőcselék nagyon is értette Semjén szavait, mert leköpködte és zászlórudakkal támadta meg az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők járműveit. Donáth László képviselő evangélikus lelkész barátomat valaki narancslével (!) öntötte le.

Ha Semjén ismerné a hiteles rabbinikus zsidó hagyományt, akkor egyrészt nem keverné ízléstelen pajeszozásába a boldog emlékezetű nagyszerű, szabadlelkű tudós, Scheiber Sándor nevét, hanem elgondolkozna azon, vajon a bibliai alakok közül miért is nem a Fáraót vagy a gonosz babiloni Hámánt tekinti a hagyomány a zsidó nép legnagyobb ellenségének, hanem azt a Bálámot, aki oly csodálatos dicshimnuszt zengett („csillag származik Jákobból…”, vagy a zsidó istentisztelet kezdetén a liturgiá­ban máig használt elragadtatott szavak „mily szépek sátraid ó Izrael”) a Jerikó előtt táborozó honfoglaló zsidó népről. A magyarázat egyszerű. A hatásos és befolyásos mezopotámiai próféta megértette ugyan, hogy nem illik, sőt egyenesen tilos Isten népét megátkoznia (mert aki azt átkozza, maga is átkozott), ám titkon, kétarcú módon egész tevékenységével és ötleteivel is a zsidóság megbélyegzését, végső soron pedig megsemmisítését sugallta.

Mindnyájan számadással tartozunk az Örökkévaló színe előtt, de nemcsak saját tetteinkért, hanem azért is, hogy szóltunk-e, ha valakit megláttunk megátalkodott vétkeiben. Ezért amikor egyrészt a megbántottak bocsánatát keresem, Semjén Zsoltot is igaz bűnbánatra és a bűn elkövetésének újabb lehetőségétől való tartózkodásra, ha másként nem megy, a politikai és a nyilvános közszerepből való sürgős távozásra kérem.

Iványi Gábor

(Forrás: Népszava)