Találatok ‘Demény Péter’
Összesen 565 találat (381 - 400) : Demény Péter.
Lesz-e valaha Bíró Zoltán érettségi tétel?
Nem meglepő: tovább gyűrűznek Bíró Zoltán irodalomtörténész Spiró György elleni durva támadásának hullámai.
Manifesztum a holokauszttagadás büntethetőségért
Tíz szervezet és ötszáz magánszemély írta alá eddig azt a manifesztumot, amelyet a holokauszttagadás bűncselekménnyé nyilvánításáért kezdeményezett a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete – közölte Erdei Éva ügyvivő csütörtökön az MTI-vel.
Ne habozzon a Jobbik betiltásával, ügyész úr!
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Nem szeretnék sem Gyurcsány-epigonként nevet szerezni, sem Gusztos Péter SZDSZ-es frakcióvezető-helyettes magyar hangjaként elhíresülni. Nem állítom tehát, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége és bírósága csak a kormánytól, valamint a szocialista és a szabad demokrata párttól független, viszont a 2010-es választásokon győzelemre esélyes Fidesztől és más – esetenként szélsőséges – jobboldali pártoktól nem.
Hágár országa
Sólyom László: „A párbeszédhez eleve a kölcsönös elfogadás szándéka kell, de ez nem elég. Tárgyi ismeretek híján hogyan is lehetne finom megkülönböztetéseket tenni, ami pedig a másik pontos megértésének feltétele? Az az átlagos tudás, ami a hazai zsidóság történelméről, szerepéről a nem zsidókban megvan, ehhez túlságosan kevés.”
Abdai gyilkosok
A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
Kell-e büntetni a holokauszt tagadását?
A Jobbik kilátásba helyezte, hogy följelenti Gusztos Pétert, mert neonácinak minősítette őket. Hiller István javaslata a holokauszttagadás büntethetőségéről élénk vitát váltott ki.
„A nyomozás megállapította, hogy a főrabbi zsidó és vallásos”
Mi legyen a volt titkosszolgálati iratokkal? címmel rendezett a minap kerekasztal-beszélgetést a Beszélő. Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, a Kenedi-bizottság tagja egy hullámhosszon volt Gulyás József szabaddemokrata képviselővel, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjával. Mindketten vitatkoztak Tóth Károllyal, a bizottság szocialista alelnökével, aki szerint a rendszerváltás óta a titkosszolgálatok törvényesen működtek.
Esterházy, Konrád és Spiró a Jeruzsálemi Könyvvásáron
Tűzszünet vagy béke?
Izrael és a Hamász kölcsönösen elutasította a tárgyalásokat, majd egyoldalú tűzszünetet hirdetett, hogy aztán mindkét fél győztesként ünnepelhesse magát. Izrael világossá tette, hogy a jövőben is keményen megtorolja az palesztin iszlámista szervezet agresszióit: ha a Hamász továbbra is rakétákkal támad, Izrael kész újabb hadjáratot indítani. A Hamász vezetői pedig a tűzszünet bejelentésekor közölték, hogy máris újra fegyverkezésbe kezdenek. Van esély a tartós békére, vagy csak rövid fegyverszünetre számíthatunk?
Szép volt, Brunó!
Céget alapít és családot, és pillanatnyilag elege van – nagyjából ezek a hírek terjednek, miért szünetelteti Bitter Brunó a Judapest.org-ot. Négy év blogolás után, a flódni-akcióval országos ismertséget szerezve és a Goldenblog első helyezésével a zsebében jólesően megpihenhet: amit civilként elért, épp elegendő az elégedettséghez.
Hamasz-Izrael háború
Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.
Zsidóság és jobboldal
A létező hazai jobboldal és a létező hazai zsidóság rendszerváltás utáni viszonya sokféleképp leírható, de az esetek többségében nemigen lehet harmonikus, megértő diskurzusról vagy jó hangulatú, konstruktív egymás mellett élésről beszélni. Ennek az állapotnak a fenntartása hosszú távon nem lehet érdeke egy racionálisan gondolkodó félnek sem.
Senki sem születik rasszistának vagy antiszemitának
Izrael budapesti nagykövete szerint a magyar társadalom nagy része igenis szeretne demokratikus értékeken alapuló, békés országban élni. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy civilek és a politikai erők együtt lépjenek fel a kirekesztés bármely formája ellen. Arról is beszél: a tolerancia tanítható alapérték. Herskovits Eszter interjúja.
„Nem látom a távlatos gondolkodást” – interjú Sólyom Lászlóval
A középosztály elszegényedése
Sem az 1929-33-as nagy gazdasági válság, sem pedig az első világháború kitörését követő elmélyülő Krach, a hátország fokozatos összeomlása és radikalizálódása nem állítható mechanikusan párhuzamba mindazzal, amit most és itt átélünk.
„Maradékok maradéka” – Megalakult a Magyar Zsidó Kongresszus
November 16-án a megalakult a Mazsihisz által életre hívott Magyar Zsidó Kongresszus. A körülbelül öt órás alakuló ülést Feldmájer Péter vezette. Néhány kritikus megjegyzést és hozzászólást leszámítva komolyabb viták nem voltak: a Kongresszus saját működési szabályzatának megalkotásával volt elfoglalva. Határoztak a különböző bizottságokról és megválasztották a Kongresszus elnökségét.
Kongresszusi kételyek
Zsidók likvidálására ajánlkozni a neten nem büntetendő a rendőrség szerint
A BRFK Bűnügyi Főosztálya elutasította a feljelentést az Expressz internetes kiadásában feladott hirdetés ügyében, amelyben „zsidók kiirtására szakosodott cég hájfejű parlamenti zsidók, újgazdag brókerek” és számos más csoport „likvidálására és internetes kivégzésére” vállalkozott, megrendeléses alapon.
A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
Olyat eddig csak a legendák szintjén ismertél, hogy egy házaspárt kettészakít a politikai megosztottság? Hogy barátok nem állnak szóba többé egymással a pártpreferenciáik miatt? Nem hitted el, hogy ez valóban létezik?




