Lesz-e valaha Bíró Zoltán érettségi tétel?
Nem meglepő: tovább gyűrűznek Bíró Zoltán irodalomtörténész Spiró György elleni durva támadásának hullámai.
Forrás: STOP
Spiró György egy interjúrészlete szerepelt az idei magyar nyelv és irodalom érettségi tételei között. A szélsőjobboldali közönség ízlését kiszolgáló Magyar Hírlapban azonnal felháborodás-kampányt produkáltak. Előszedték Spiró György 1984-ben írt, “Jönnek” című versét, “magyargyalázónak” bélyegezték a Kossuth-díjas írót, és Bíró Zoltán irodalomtörténész Spiró mellett a szélsőjobb más gyűlölt célpontjait, Esterházy Pétert, Nádas Pétert, Kertész Imrét is Spiró mellé állította, mint akiknek “nincs közük a néphez amelynek a kenyerét eszik”…
A Népszava, amely szombati számában hagyományosan körkérdést tesz fel közismert médiaszemélyiségeknek a hét témáival kapcsolatban, ma ezt kérdezte: “Ön szerint ki méltó arra, hogy magyar érettségi tétel legyen?”
Vicsek Ferenc újságíró így válaszolt: “Lesz-e valaha Bíró Zoltán irodalmi érettségi tétel – ez a ravasz kérdés bújik meg a szavak között. Semmi akadálya! Sőt, kezdeményezem, hogy legyen már végre! Ha már a művei alapján nem is érzik úgy az érettségi tételek összeállítói, hogy beszerkesszék a feladatok közé, de akkor még ott van a sokkal fontosabb érettségi kérdés: a harmadik évezred elején milyen nyomaira lehetett bukkanni a népi-urbánus vitának? Végre megtudhatnánk, hogy az iskola segít-e megértetni a diákokkal az irodalmi élet csatáinak mozgató rugóit, és azt, hogy a kirekesztéshez milyen nyelvi fegyverek vethetők be? Évszázadok alatt mennyit változtak a tömegek hergelésének sémái? Igazi nemzeti érettségi kérdés ez! Valószínűleg 2010-ben még aktuálisabb lesz…”
A Népszabadságban Vári György irodalomtörténész “Spiró mint ‘érettségi tétel’ ” címmel fejti ki véleményét. “A Magyar Hírlap Spiró tekintélyes életművével egyáltalán nem foglalkozik, szóra sem méltatja, egyetlen versét idézi, a Jönnek címűt. Ez a szöveg a Mozgó Világban jelent meg huszonkét éve, és azóta a “magyarellenesség” állandó referenciája paranoiás és agresszív szerzők tollán. A vers szerintem nem igazán jó, a pillanat és a közlő orgánum kiválasztása bizonyosan nem volt szerencsés Spiró részéről, s bizonyos, hogy nem az értelmes beszéd lehetőségét segítette elő. Magyarellenesnek azonban csak az nevezheti, aki nem tud vagy nem akar olvasni” -írja.
Egyszerű elemzéssel megmutatja, hogy Spiró a gyűlölködő állításokkal szemben nem mint “kívülálló, valamiféle “idegen” nézőpontjából gyalázza “a magyarokat”, hanem egyfajta nemzetfelfogást, magyarságfelfogást támad meg. (Éppen azt, amelynek irányából most menetrendszerűen be is érkeztek a legkiválóbb magyar írókat is “idegenezni” képes szövegek…)
Sőt, aki hajlandó Spiró György versét elolvasni, akár azt is észreveheti, hogy mi az, ami mellett kiáll – írja Vári György:
“A vers ugyanis a magyarság védelmében íratik, igen, magyar hazafias vers: “Nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek/ hogy bebizonyítsuk/ nem csak a szemetek tudnak magyarul”. Meg kell menteni a magyar kultúrát, nyelvet, közös kincsünket azoktól, akik a nevében ágálva ellene törnek. Erre intenek bennünket, pár csenevészt a magyar kultúra reprezentatív alakjai, erre int az utcanevek csontujja. Ahogy Ady, ez a vers is azt kérdezi: ezek akarják nekem azt mondani, hogy én nem vagyok magyar? A lírai én felstilizálása, öntudata, a gesztusok mind Adyt idézik. Stílusimitáció és hazafias hitvallás ez a szöveg.”
A hvg.hu oldalon Papp László Tamás így fogalmaz:
“A “dúlt-keblű mélymagyarok” nyomulását kárhoztató szerző nem a magyarok mint etnikai közösség, hanem a magyar nacionalizmus ellen szól. Lehet mondani rá, hogy vulgáris nyelvezetű, de a nemzetgyalázás vádja elfogult ostobaság.
Ha – mondjuk – Izraelben jelenik meg egy, az ultraortodox vagy szélsőségesen cionista zsidókat pellengérező költemény, az sem antiszemita, hanem antinacionalista.” (…)
“A nacionalizmus (általában az ő nemzetfelfogásuk) bírálata nekik egyenlő a magyarellenességgel. Nemigen zavarja őket, hogy törpe kisebbségben vannak a nemzeten belül. Hogy honfitársaik többsége nem osztja avítt irredenta, soviniszta eszményeiket. Szemléletük lényegében a bolsevista osztályszemlélet nemzeti verziója. A kommunista diktatúrákban, ha valaki bírálta az állampártot, a marxizmus-leninizmust, akkor a propaganda kikiáltotta a munkásosztály, a nép ellenségének, osztályárulónak. Pedig nem általában a dolgozókat, hanem egy politikai felfogást tettek gúny (vagy kritika) tárgyává. Jó lenne, ha ügyeletes mélymagyarjaink belátnák: a nemzet nem azonos az ő fejükben élő magyarságképpel. “
