Találatok ‘Arató János’

Összesen 380 találat (221 - 240) : Arató János.

Tel-Aviv, a reális város

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Itamár Jáoz-Keszt, és felesége, Hanna tel-avivi otthona egyben az Eked kiadó irodája is. A falak könyvespolccal tele, Itamár saját művei magában több sort elfoglalnak. Kintről a városra jellemző párás levegő árad be és madarak hangja hallatszik, az ablak mellett pedig egy üvegházinak tűnő orchidea pompázik rengeteg virággal. Hanna állítólag másfél évig öntözte, amíg életjelt adott.
 

„Gondolkodom, tehát még vagyok” – Sándor Györggyel beszélget Várnai Pál

Írta: Várnai Pál - Rovat: Archívum, Interjú, Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

–  A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki  és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »

„Kell lennie egy belső ruhatárnak…”

Írta: Surányi Vera - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek, Politika

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

20 éves az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolat

Írta: Kitekint? - Rovat: Hírek - lapszemle

2009-ben nem csupán a kelet-európai rendszerváltásnak és a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját ünnepeltük, de olyan külpolitikai lépések sorozatára – diplomáciai kapcsolatok helyreállítására, bilaterális kapcsolatok új alapokra helyezésérére – emlékeztünk, amelyeket az 1989-es belpolitikai változások generáltak. Ilyen volt a magyar-izraeli teljes körű diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének 20. éves jubileuma.
 

XVI. Benedek pápa aláírt

Írta: Kitekint? - Rovat: Hírek - lapszemle

December 19-én, szombaton XVI. Benedek pápa ellátta kézjegyével azokat a dekrétumokat, amelyek megnyitják az utat többek között II. János Pál és XII. Piusz pápa boldoggá avatása előtt. Míg a négy évvel ezelőtt elhunyt egyházfő boldoggá avatását a legtöbben üdvözölték, a második világháború alatti katolikus vezető ilyen címmel való felruházása ismételten kiváltotta a zsidó közösségek felháborodását. 

Inkább zsidóztak, mint cigányoztak

Írta: Index  / Király András - Rovat: Hírek - lapszemle

Bár Dömsödön a polgármester szerint elszabadult a pokol, és a helyiek szerint jellemzően cigány betörők megfékezésére a Magyar Gárda segítségét is kérte, a Jobbik lakossági fórumát a klasszikus antiszemitizmus uralta. Ezért a legtöbbet ifj. Hegedűs Loránt tette, aki Solymosi Eszter meggyilkolásától a haza felvásárlásán át a magyarság tudatos kiirtásáig mindennel megvádolta a zsidóságot. A lakossági fórumon bemutatkozott a Jobbik képviselőjelöltje is.
 

Játék a Goldmarkban

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

Fiala János: Pótkulcs

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„A zsidók történelmi okokból nem szokták hamvasztatni magukat – világosított fel Ferenc, akinek eleinte felfoghatatlan volt a családom hozzá való viszonyulása. Hát még az anyukájának, akinek lehetetlen volt megmagyarázni, hogy a fia milyen okból készülhetett több héten át nálunk a vizsgáira. Miközben nálunk evett. És ivott.”
 

„Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad”

Írta: Forgács Tünde - Rovat: Politika

Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

Litera, az irodalmi álomgyár

Írta: Litera - Rovat: Hírek - lapszemle

A nyári melegre való tekintettel a litera szerkesztősége a július 20-i héten birtokába veszi a margitszigeti Holdudvart. Öt napon keresztül élőben követhetik nyomon a litera műhelymunkáját. Megelevenedő rovatok, (újság)író-olvasó találkozók, születésnapi bulik és nyitott szerkesztőségi ülés.

Levél a jobboldalnak

Írta: Forrás: Magyar Nemzet  - Rovat: Hírek - lapszemle

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

személyes történelem konferencia

Írta: Szombat - Rovat: Egyéb

 
A KONFERENCIA PROGRAMJA

8.45 – 9.30
Regisztráció

9.30 – 9.45
Köszöntő
Szőnyi Andrea kuratóriumi elnök,
Zachor Alapítvány

A konferencia hivatalos megnyitója
Arató Gergely Oktatásért Felelős Államtitkár,
Oktatási és Kulturális Minisztérium

9.45 – 10.30
Az előítéletek … Tovább »

Összefonódás

Írta: Beszél? - Rovat: Hírek - lapszemle

Az utóbbi hetekben kezdek lassan leszokni a kuruc.infó-ról. Egyrészt alighanem azért, mert szerelmes vagyok, és ez elfoglal, másrészt pedig azért, mert egyre többet jár a fejemben Szép Ernő zseniális kispublicisztikája, amit majd később idézek.

Vatikáni dilemmák

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

XVI. Benedek pápa amerikai zsidó szervezetek vezetőivel tartott minapi megbeszélése után félreérthetetlenül leszögezte: a holokauszt tagadása tűrhetetlen és elfogadhatatlan. Különösen azoknak kell ezt belátniuk, akik a Szentírás üzenetét hirdetik. Ugyanakkor pár héttel ezelőtt a Vatikán a Holokausztot tagadó (nézetei miatt II. János Pál idején kiközösített) püspök, Richard Williamson rehabilitálásával borzolta a demokratikus nagyközönség idegeit. Ellie Wiesel most ismét kiátkozását követeli.