Találatok ‘-ó-y’
Összesen 34,458 találat (12281 - 12300) : -ó-y.
A jeruzsálemi főrabbi részvétlátogatása a tévedésből lelőtt autista arab fiú családjánál
A jeruzsálemi askenázi főrabbi részvétlátogatást tett a rendőrség által tévedésből lelőtt arab fiú családjánál.
A fiú zavartan viselkedett, amikor a rendőrők szombaton igazoltatni akarták az Óvárosban, mert úgy látták, fegyver van nála. Futásnak eredt, majd az üldözést … Tovább »
Megjelent a Szombat 2020. júniusi száma
Megjelent a 2020. júniusi Szombat! Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást:
Fizessen elő a Szombatra!
A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságos standjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:
A … Tovább »
Önkéntes temető-takarítók – Kozma utcai viták
A Kozma utcai temető igazgatójával készült beszélgetés után, most bemutatjuk a temetőben dolgozó Zsidó Temetők Barátai Nonprofit Kft-t és annak Budapesten élő egyik vezetőjét, Pintér Marc-ot.
A szervezet 2016-ben jött létre. Két alapítója az amerikai Michael Perl és … Tovább »
Kövér László: A baloldal árulása miatt szabták így a határokat Trianonban
Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke a Magyar Nemzetben szerdán megjelent interjúban arról beszélt, hogy nem tartja őszintének a főpolgármester Trianon századik évfordulója alkalmából tett kezdeményezését, illetve hogy a magyar baloldal újra és újra rátámad a saját … Tovább »
Holt-tengeri tekercsek: Ősi titkok, új felfedezések a DNS vizsgálat nyomán
A Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata fényt derített a pergamenek eredetére, arra, hogy milyen állat bőréből készítették őket, és ezzel választ kínál számos tudományos kérdésre – jelentette a helyi média.
A genetikai és számítógépes elemzésekből kiderült, hogy az 1948-ban, … Tovább »
Sok beszólás, kevés erőszak – gemütlich bécsi antiszemitizmus
Egy idősebb úr a villamoson a mellette álló zsidó kinézetű nőtől az iránt érdeklődik, hogyan juthat el bécsi városházához. A hölgy készségesen útba igazítja. A férfi ezután továbbmegy, majd néhány, villamoson utazó gyerekhez így szól: „Egyet elmondok nektek: az ilyen … Tovább »
Amerikai zavargások – palesztin tolmácsolásban
A Palesztin Hatóság (PH) által irányított média igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy a világ eseményeit a maga módján értelmezze.
Mivel a palesztin média egyik vezérszólama az, hogy Izrael gyilkolja a békés palesztin civileket (főleg a gyerekeket persze), várható volt, … Tovább »
Temető vagy erdő?
Tavaly észrevettem a Facebookon egy bejegyzést, melynek írója arról panaszkodott, hogy a Kozma utca zsidó temetőben képtelen megközelíteni édesanyja sírját, ráadásul még a síremléken lévő virágvázát is leverték.
A bejegyzés, amely a 26-os parcellával kapcsolatban íródott, … Tovább »
Zavargások Los Angelesben: Kóser boltokat fosztottak ki, zsinagógákat rongáltak meg
Los Angeles belvárosában számos kóser üzletet és két zsinagógát is támadás ért.
Miközben Minneapolisban, ahol George Floyd a rendőri fellépés áldozata lett, alábbhagyott a tüntetések heve, más nagyvárosokban, köztük a New Yorkban, Buffalóban vagy a kaliforniai Los Angelesben … Tovább »
Az izraeliek 2-3 százalékát fertőzhette meg eddig a koronavírus
A Tel-Aviv-i egyetem szerológiai kutatása alapján tette közzé a hírt a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Az egyetem kutatói az egészségügyi minisztérium felkérésére vizsgálták meg az izraeli lakosságot, hogy megtudják az átfertőzöttség jelenlegi mértékét. … Tovább »
Polgár Judit a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett
A sakktörténet legjobb női játékosa, a legmagasabb magyar állami kitüntetés, a Magyar Szent István-rend birtokosa a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett. Erről csütörtökön döntött az intézmény Szenátusa. Polgár Judit a TE 45. díszdoktori címét veheti át.
Prof. Dr. … Tovább »
Izraeli felmérés: Bizalomvesztés a politikusokban és a bíróságokban
Jelentős mértékben elvesztették bizalmukat a bíróságokban és a politikusokban az izraeliek – jelentette hétfőn a katonai rádió egy új közvéleménykutatás alapján.
Az ország politikai rendszerébe vetett bizalom jelentős elvesztéséről számolt be a rádióban Nimród Rózner, … Tovább »
Trump aláírta a “Soha többé” törvényt
Donald Trump aláírta a “Soha többé” oktatási törvényt, amely a Holokauszt oktatás kiszélesítéséhez biztosít eszközöket.
A Képviselőház januárban, a Szenátus pedig május 13-án szavazta meg a törvényt.
Az új törvény a washingtoni Holokauszt Múzeum és Emlékközpont … Tovább »
Gyújtogattak a Fehér Ház környékén, elégettek egy amerikai zászlót, könnygázzal oszlatták a tömeget
Hétfőre virradó éjjel tüzet gyújtottak a Fehér Ház melletti, ikonikus Szent János templom alagsorában is, a tűzoltók azonban hamar megfékezték a lángokat. Az 1816-ban felszentelt episzkopális templomot látogatja James Madison (1809-1817) óta valamennyi amerikai elnök.
A Fox … Tovább »
Khamenei és Erdogan heccelik az amerikai tüntetőket
„Ha sötét bőrű vagy és az USÁ-ban kimész az utcára, nem biztos, hogy pár perc múlva még életben leszel” – ezt írta twitter üzenetében Khamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője az amerikai zavargásokra válaszul.
Az iráni és a törökországi iszlámista rendszerek … Tovább »
Los Angeles: a vandalizmus elérte a zsinagógákat
A Beverly Boulevard-on található Beth El zsinagóga falán antiszemita grafittik jelentek meg, miközben a a George Floyd halála miatt kirobbant tüntetések Amerika szerte fékezhetetlenül terjednek és egyre erőszakosabb formát öltenek.
A twitteren látható egy másik, grafittivel … Tovább »
Menedék a Paradicsomban
1987. augusztus végén érkeztünk Amerikába a mára megszűnt Trans-World Airlines fedélzetén. Bevándorlókkal teli repülő volt – akik a Szovjetunióból, Indiából, Pakisztánból és Egyiptomból jöttek – és mindannyian tapsoltunk, amikor a repülőgép földet ért a Kennedy Airport … Tovább »
Megrázó kép Auschwitzból, magyar zsidók az elgázosítás előtt
Az alábbi képen, 1944. május 26-án, Auschwitzba deportált magyar zsidók láthatók.
Az Auschwitzi Emlékmúzeum által Twitteren posztolt kép egyike az SS által készített felvételeknek deportált magyar zsidók érkezéséről Auschwitz II-Birkenauba.
A szívszorító felvétel … Tovább »
Minneapolis zsidó polgármestere nehéz helyzetben
A 38 éves Jacob Frey politikai karrierje könnyen véget érhet, miután városában egy rendőr kegyetlenül megölte a 46 éves afro-amerikai George Floydot, amire válaszul a felbőszült afro-amerikai tömeg gyújtogatni és fosztogatni kezdett. A zavargások nyomán Frey-t gyengekezűnek nevezték, … Tovább »

