„Mi persze nyugatiak vagyunk (…). Történelmünk tele van, egészen napjaikig, tömeggyilkosságok sorozatával, de az ölésről lesütött szemmel és ájtatos, megrovó hangon beszélünk; nem tehetünk másként, ez a szerepünk.” (Márai Sándor, 1942)

A BBC után a brit Sky televízió is megtagadta, hogy sugározza a gázai övezeti izraeli offenzíva áldozatainak megsegítését célzó jótékonysági felhívást.
 

Online-archívumba gyűjtötték össze a nácik által elhurcolt közel 600 volt kényszermunkás élettörténetét Németországban. Az archívumban magyarok is mesélnek a borzalmakról.
 

Nemegyszer figyeltem gyerekkoromban, hogy ha egy széket, vagy ágyat reparált, abból mindig nagy baj lett. Amikor ezeket mesélte, derűsen elképzeltem, hogy a gyalu élét próbálja állítgatni, de hol túl mélyen hasít bele a fába, hol nem fog semmit, élesen össze-vissza karcolja a deszka … Tovább »

“Honnan jött ez az ember, Barack Obama?” – teszi fel a kérdést José Saramago, a 86 éves Nobel-díjas író blogjában. Ez a kérdés foglalkoztatja az egész világot.
 

Még a romák integrációs nehézségeit, a nem roma falusi lakosoknak a romákkal kapcsolatos tapasztalatait és félelmeit is hajlamosak voltak azonnal “rasszizmusnak” kikiáltani a mainstream uralkodó politikusai, közírói. 

Van, aki nem hajlandó más magyart ismerni az országhatáron belül lakóknál. A másik álláspont képviselője éppen ellenkezőleg, a világon mindenhol honfitársainkat véli felfedezni. Vajon lehetséges-e többféleképpen megélni a magyarságot?
 

Senki sem tudja, hogy valójában hogy nézhetett ki Mózes vagy Jézus; míg az egyiptomiak, görögök, rómaiak külleméről fogalmat alkothatunk a műalkotások révén, a zsidóknál a vallás tiltja az emberábrázolást, így hitelesnek tekinthető ókori portrék sincsenek.

Robert Capának, a XX. század egyik legjelentősebb fotóriporterének a képeiből nyílik retrospektív kiállítás pénteken Brüsszelben, a Belgiumi Zsidó Múzeumban.
 

Az izraeli haderő utolsó katonája is elhagyta a Gázai övezetet, de Izrael még mindig készen áll a beavatkozásra, ha a Hamász támad. Egyiptomból továbbra is titkos alagutakon folyik a csempészet, egyebek mellett erről tárgyal Brüsszelben Cipi Livni izraeli külügyminiszter. 

Szinte a kirobbanása pillanatában lezárhatta volna a közel-keleti konfliktust egy arabok és cionisták közt 90 éve megkötött egyezség, ami azonban nagyhatalmi játszmák miatt hamar érvényét vesztette.
 

Élesebb versenyben kell helyt állniuk, több bukást kell feldolgozniuk, nyitottabbá, rugalmasabbá kell válniuk a mostani fiataloknak, mint a korábbi generációknak. Ebben segítené őket a most elkészült, 15 évre szóló Nemzeti Ifjúsági Stratégia.

Tamás Gáspár Miklós (Az írástudók újabb árulása, január 14.) egy olyan baloldali aktivista értelmiség honi hiányán kesereg, amely csípőből lőne minden adandó alkalommal a mindenkori kormányra, ha nem ad azonnal több pénzt, jogot, kedvezményt valamely hátrányos helyzetű, vagy annak kikiáltott embercsoportnak. 

Az “Egy a tábor, egy a zászló!” elvének működőképtelen voltát már megannyian felemlítették számos fórumon, így mérvadó sajtóorgánumokban is, ám arról méltatlanul kevés szó esik, hogy Orbán Viktorék honnan merítettek, amikor ezt a pártstratégiát kiötlötték.

Marosvásárhelyi, magyar-zsidó kulturális közegben, a cionista mozgalom izmosodó baloldali ágazatának befolyása jellemezte fiatal éveimet. Tizenöt éves koromban hurcoltak gettóba, onnét Auschwitzba. Egyetemi tanulmányaim után erdélyi folyóiratok szerkesztőjeként, illetve fotóriporterként dolgoztam. Időnként „egészségtelen” származásomnak, illetve helytelen politikai irányultságomnak köszönhetően felcseréltem azt a vasesztergályos,

Megszoktam, hogy TGM vagdalódzik. A vagdalódzásnak is van haszna, mert olykor jó célpontot talál el. De vannak ennek a haszonnak határai. Ezt a határt TGM mostani írásában (Az írástudók újabb árulásai, január 14.) átlépte.

Zsúfolásig megtelt szombaton a párizsi Odéon Színház nézőtere arra a közönségtalálkozóra, amelyen Kertész Imre magyar és Boris Pahor szlovén író arról beszélt, hogyan lett irodalmi munkásságuk központi kérdése a haláltáborokban megélt “történelmi tapasztalat”.

 
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület évente két díjat oszt ki, melynek átadására legutóbb decemberi Hanuka bálján került sor. A “Magyar Zsidó Kultúráért” díj 2008-as kitüntetettje Perczel Anna építész, az ÓVÁS Egyesület alapítója, a Védtelen Örökség című könyv szerzője. A  „Várhegyi György díj, a Magyar Zsidó Oktatásért” 2008-as kitüntetettje Kovács András szociológus, a Közép Európai Egyetem, Zsidó Tudományok Programjának akadémiai igazgatója, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársa.

A gázai háború jó alkalmat nyújtott arra, hogy világszerte felszínre törjenek az antiszemita és Izrael-ellenes megnyilvánulások. Az új antiszemitizmus veszélyesebb és szemforgatóbb a klasszikusnál. A Ku Klux Klan és az újnácik legalább nyíltan kimondják, mire gondolnak.

Izrael és a Hamász között egyetlen dologban van egyetértés – írja Tomas Avenarius a müncheni lapban –: egyikük sem akar független tájékoztatást a háborúról. Már Napoleon is tudta, hogy kritikus lap „veszélyesebb, mint tízezer bajonett”. Tudta, hogy a hadisiker a közvéleménytől is függ. Következésképpen a sajtó manipulációjával minden háborúban élnek. A propaganda, a félretájékoztatás vagy a közönséges hazugság fegyverét minden vezérkar beveti, amióta csak létezik haditudósítás.