Idegenellenes német fiatalok

Írta: Globusz.net - Rovat: Hírek - lapszemle

A német fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekmények száma némileg csökkent az elmúlt évtizedben, viszont megdöbbentő mértékben terjed a szélsőjobboldali beállítottság – állapítja meg a hannoveri Kriminológiai Kutatóintézet tanulmánya. A Wolfgang Schäuble belügyminiszternek átnyújtott dokumentum a puszta véletlen révén került éppen most, a winnendeni fiatal ámokfutó által okozott tragédia után egy héttel a nyilvánosság elé – idézi a hamburgi hetilap a szerzőt, Christian Pfeffert.

Forrás: Globusz.net / Die Zeit

 

A tanulmány szerint a megkérdezett fiatalok közül minden hetedik erősen idegenellenes nézeteket vallott, 4,9 százalékuk pedig tagja is valamilyen jobbos csoportnak vagy egyletnek. A lányok körében csak fele ekkorák a vonatkozó arányok. Azt a tényt viszont, hogy a rendőrségi statisztikák a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmények terén emelkedést észlelnek, Pfeffer azzal magyarázza, hogy a fiatalkorú áldozatok mind gyakrabban tesznek feljelentést.

Minden idők legkiterjedtebb, fiatalkorúak körében végzett felmérése keretében összesen 45 000 kilencedik osztályos tanulót kérdeztek ki, és az így nyert adatok a szakember szerint a társadalom egyfajta lázgörbéjének tekinthetők. Minden hatodik válaszoló erőszak áldozata volt a megelőző év folyamán, minden huszadikat kirabolták vagy megzsarolták, minden harmincadik pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Másfelől átlagosan 15 százalék ismerte be, hogy ő maga követett el bűncselekményt. Az erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok elsődleges forrása azonban nem az iskola, hanem a szülői ház, a verekedő szülők – emeli ki a Die Zeit.

Változatlanul súlyos problémát jelentenek a bevándorlók gyermekei, akik gyakrabban nyúlnak erőszakhoz, mint a németek. A mélyebb vizsgálat viszont kimutatja, hogy ennek az eltérő szociális háttér az oka, és jól meghatározható „terhelési tényezőkkel” hozható kapcsolatba. Vagyis különféle származású, de hasonló családi, szociális és iskolai körülmények között élő, ennek megfelelően hasonló beállítottságú fiatalok között nincs különbség az erőszak alkalmazásának gyakorisága terén. Más szóval Pfeiffer szerint a bevándorlók képzési téren történő beilleszkedése csökkenti erőszakos cselekedeteik számát.

[popup][/popup]