Szíve joga Pajor Tamásnak, a két évtizede újpünkösdista frontkeresztényként ismert egykori – saját megvallásában annak idején zsidó gyökerei dacára antiszemitizmussal kacérkodó – híres-hírhedt punkzenésznek, hogy lazán elintézze József Attila sorsát és munkásságát a Szombat szeptemberi számában.

Az ÉS-ben ismét fellángolni látszik a “Kasztner-vita”. Két nem történész, Sárközi Mátyás és Fischer István is foglalkozott a II. világháborús magyar cionista ellenállás hazánkban és Izraelben is egyik legvitatottabb vezetőjének, Kasztner Rezsőnek 1944-es tevékenységével. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, 2008/34., aug. 22.; Fischer István: Kalapáccsal?, 2008/36., szept. 5.)

Nem a bevonult Werhmacht tábornokai, ezredesei, alezredesei, századosai diktálták az iramot. Az ütemet és a ritmust meghatározó energia egyik középpontja a budai hegyekben a Majestic panzió melletti villa (zsidó tulajdonosa „önként” fölajánlotta az SS számára), benne egy szoba, a szobában pedig az izgága Eichmann volt. 

Pajor Tamás 1981-ben, 18 éves korában lépett színre
a Neurotic punk együttes
frontembereként. Hét éven át nyomatta a punk-hoz illő zenét és életmódot, s
koncertjei –remek szövegei, meg nem alkuvó lázadása és botrányai miatt – az
alternatív világ egyik kult-jelenségének számítottak.

A magyarországi zsidóság demokratikus és plurális képviseletének megalakításáról lesz szó. Az utóbbi időben számos megbeszélés és vitafórum tárgya ez a gondolat, melyeken gyakran kibogozhatatlanul keveredik a felszólalásokban és az indulatokban az a két egymással összefüggő, mégis elválasztandó kérdés, hogy „ki képviselje a zsidókat”, illetve „ki rendelkezzék a zsidóság javára kárpótlásként, állami juttatásként vagy kompenzációként megállapított kifizetésekkel”.

Forrás: Népszabadság Ama régi Demokatikus Chartában, amelyet annak idején én is aláírtam, több alkalommal is csalódtam. A chartákból számomra egyedül a csehszlovákiai Charta 77 maradt “haladó hagyomány”. Azt pedig a történelem aligha ismétli meg.Írásod nyilvánvalóvá teszi, … Tovább »

Szeretnénk meghívni Önöket a Kommentár folyóirat legutóbbi tematikus számának bemutatójára, a Holokauszt Emlékközpontba.

A közös zsidó-keresztény örökség című írásában Yeshayahu Leibowitznak mindenben teljesen igaza van, amennyiben „kereszténységen” a 2-20. századokban e néven megvalósult történelmi képződményt értjük – és egyáltalán nincs igaza, ha e szót az Újszövetségben leírt kereszténységre vonatkoztatjuk.

A lengyel filmiskola majd valamennyi nagy alkotója eredetileg festőnek készült, Andrzej Wajda is. Wajda persze nemcsak filmes, hanem színházi rendező is, számos legendás krakkói előadás mesteri inszcenizátora, aki általában úgy hódítja meg magának a megrendezni kívánt darabot, hogy skicceket készít róla

Nem a bevonult Werhmacht tábornokai, ezredesei, alezredesei, századosai diktálták az iramot. Az ütemet és a ritmust meghatározó energia egyik középpontja a budai hegyekben a Majestic panzió melletti villa (zsidó tulajdonosa „önként” fölajánlotta az SS számára), benne egy szoba, … Tovább »

„Néha úgy érzem, hogy a zsidók jelenléte probléma nagyon sok európai számára. Nem tudnak mit kezdeni a holokauszttal. Megoldatlan ellenérzések kavarognak bennük. Izrael eszköz számukra, hogy ne csak Izraelt kritizálják, hanem a zsidókat is.”

„Egy ország a dackorszakban” címmel közölt elemzést az elmúlt napokban a magyarországi szélsőjobboldal térnyeréséről a müncheni Süddeutsche Zeitung. A német vélemény: „Európa egyik legfélelmetesebb populistája Orbán Viktor…” 

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

Köznapi értelemben ha fóbiánk van, akkor az valamitől, és nem valami vagy valaki ellen van. A russzofóbia mégis az oroszokkal szembeni ellenséges érzületet jelenti, tehát nem azt, hogy, mondjuk, hideglelést vagy frászt kapunk tőlük, hanem hogy ellenségesek vagyunk velük szemben, mert félünk, irtózunk, tartunk tőlük. És persze ezen félelmünket propagáljuk a lehető legszélesebb körben. Ebben segít a média.

Fejlett demokráciákban a tanúk padjára sem ültethetik a titoksértő újságírókat – állítja Haraszti Miklós, a bécsi székhelyű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-biztosa (63 éves), akinek figyelmét a Magyarországin kívül 55 másik ország médiája köti le.
 

Orosz régészek rábukkantak a középkori kazár birodalom fővárosának maradványaira a Volga deltájában, a Kaszpi-tenger északi partjainál. A kazárok hivatalos vallása a judaizmus volt.

Az ördöggel, azaz Eichmann-nal cimborált Kasztner Rezső, amikor sikerült 1944 végén a náci megszállás miatt reménytelen helyzetben lévő másfélezer prominens magyar zsidót (és saját családjának tagjait is) vonatra ültetni és a biztonságos Svájcba menekíteni.

Az Énekek Énekét bemutató kiállítás nyílt pénteken a budapesti Zsidó Múzeumban. A Szentírás és a Világirodalom kiemelkedő kincsét az izraeli születésű, Kölnben élő Jonathan – alias Robert Windmüller – földfestékkel színezett táblákra felvitt művészi kalligráfiái idézik héberül, Benedek István Gábor különlegességnek számító hexameteres fordítása magyarul; a kiállítást Rusznák Rita rendezte.

Elérkeztünk a XXI. század első évtizedének a végére, amikor immár idős emberek adnak számot arról, hogyan élték át gyerekként a holokausztot.

“Ennek az embernek el kell tűnnie a parlamentből és a politika színteréről.” Az ilyen megnyilatkozás “ad bátorítást a szélsőségeseknek”. “Ezt az embert… nagyon jól ismerem, hiszen több évig volt az egyházi államtitkárságnak a vezetője, így szinte napi kapcsolatban voltunk vele