Találatok ‘ ’

Összesen 11,935 találat (11021 - 11040) :  .

Holokauszt-emléknap mindenkinek

Írta: Bence György - Rovat: Politika

Új antiszemitizmus címmel komoly közönség- és sajtóvisszhangot kiváltó konferenciát rendezett folyóiratunk, a Szombat 2006. január 5–6-án. Már a rendezvényen, s a lapunkban megjelent összefoglalót olvasva is sokan jelezték: szívesen látnák nyomtatásban az előadások teljes szövegét. Olvasóink igényének eleget téve, lapunk a fentivel azonos címmel tervezi kiadni az összes előadást – a kötet várhatóan a nyár eleji könyvhétre lát napvilágot. Addig is több előadás írott változatát olvashatják majd a Szombat hasábjain: elsőként a nemrég elhunyt Bence György filozófus írását adjuk közre.

Izgalmak nélkül

Írta: Szegő Péter - Rovat: Politika

Kevés vitával és nagy többséggel elfogadott határozatokkal zajlott le a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségének 2006. december 10-i közgyűlése, melynek egy részét a küldöttek zárttá nyilvánították.
 
 

‘Párhuzamos életrajzok’

Írta: Nagy Péter Tibor - Rovat: Politika

Két pálya, melyet – bár különböző értelemben – de meghatározott a 20. századi történelem. Noha Karády Viktor közel tíz évvel idősebb, mint Kovács András, mindkettőjük fiatalkori szocializációját a pártállam határozta meg. Karády a hetvenet, Kovács a hatvanat töltötte be. Karády az akkor hihetetlenül alacsony létszámon tartott – hiszen egy „ellenséges” kultúra bázisát jelentő – budapesti angol szakon kezdte meg tanulmányait, húszévesen – 1956-ban – hagyta el az országot, hogy Bécsben és Párizsban tanuljon szociológiát és demográfiát.

 

Kék-fehérben

Írta: Bodrogi Tamás - Rovat: Politika

 A kék-fehérek rendre a középmezőnyben, vagy még hátrébb végeztek. Sőt a nyolcvanas évek elején megtörtént a szégyen, ami korábban még soha, az akkor éppen MTK-VM néven játszó alakulat kiesett az első osztályból. De éppen ez a kiesés indította el a megújulást, a fejlődést. … Tovább »

Töredékek a litván zsidóságról II.

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

Alfredas Jomantas a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal európai referense. Litván katolikus, ennek ellenére ő (és nem a hivatalos zsidó közösség) szervezi az Európai Zsidó Kultúra napját hazájában. Hogy miért? Hosszú utat járt be, amíg ide eljutott. A kilencvenes évek elején New Yorkban járva meglepve látta, hogy hazája egyik nemzeti étele, a kugelis, valójában zsidó eredetű, s hajdan kugelnek hívták.
 

Keszthely non coronat II.

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Mint arról a magyar sajtó beszámolt, a Mazsihisz kérésére a Zala megyei bíróság 2006 áprilisában törölte a Keszthelyi Izraelita Hitközséget nyilvántartásából, és a keszthelyiek ingatlanjait a Mazsihiszre származtatta. A keszthelyiek fellebbeztek, s a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla az ítéletet megváltoztatta: peren kívüli ítéletében visszaállította a keszthelyi hitközség jogi személyiségét. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

„Mint egy új cipőkrémet”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Braun Róbert a stratégiai tanácsadással, elsősorban társadalmi felelősségvállalással foglalkozó Braun & Partners cég vezetője. 1999–2001 között az Index internetes portál vezérigazgató-helyettese, 2002 és 2004 között Medgyessy Péter kommunikációs igazgatója, 2004–2005-ben Gyurcsány Ferenc stratégiai főtanácsadója. 2006-tól az Israel Brand (Izrael mint márka) projekt résztvevője.

 
 

Migrációs folyamatok az arab világban

Írta: Szekér Gitta - Rovat: Politika

Egészen az Oszmán Birodalom felbomlásáig, amely legalább névleg uralma alatt tartotta az Arab-félsziget országait, a térség viszonylag egy koherens egésznek számított. Az országhatárok kialakulásával a belső migrációs folyamatok árnyaltabbá váltak és óhatatlanul kihatottak rájuk a politikai és társadalmi események.
 

„Ha jobbikosok voltak, elhatárolódom a Jobbiktól”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A tizenhat éve III. kerületi polgármester Tarlós István, Demszky Gábor legesélyesebb kihívója, jogilag függetlenként, ám többek között a Fidesz és a Jobbik támogatásával, egyben a Fidesz-KDNP fővárosi listavezetőjeként pályázza meg Magyarország legmagasabb, közvetlen választással elérhető posztját. Tarlós a rendre helyezi a hangsúlyt.

 

„A helyzet kialakulásáért felelősek jobboldali politikusok is”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Bár a nagy közvélemény-kutató cégek inkább az SZDSZ és az MSZP közös főpolgármester-jelöltjének, a tizenhat éve főpolgármester, Demszky Gábor SZDSZ-es politikusnak a győzelmét valószínűsítik, a mostani magyar demokrácia eddigi négy főpolgármester-választásán sosem volt a verseny ennyire kiélezett, mint most. Demszky – aki elfoglaltságára hivatkozva, írásban válaszolt kérdéseinkre – a szabadságra helyezi kampányában a hangsúlyt.

 

Magyar botrány az ENSZ-ben

Írta: -rR- - Rovat: Politika

A libanoni háború elnyomja a csatazajokat egy másik küzdelemről, ami már véget is ért: Morvai Krisztinának, a nők hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő ENSZ szervezet, a CEDAW-bizottság magyar küldöttjének – kormányát bemószerolva – sikerült megtorpedóznia, hogy a hivatalos utód-jelölt, Pető Andrea történész-szociológus a jövő évtől bekerüljön a bizottságba.
 
 

Zsidó vagyok…

Írta: Szöll?si Mofi Barnabás - Rovat: Politika

Zsidó vagyok. Annak vallom magam. De vajon vallhatom magam tényleg annak? Mitől leszek én zsidó? Attól hogy annak születtem? Attól, hogy körülmetélnek? Attól, hogy úgy érzem? Attól, hogy péntek esténként erről beszélek? Attól, hogy a nyaram egy részét zsidók között töltöm? Vagy attól, ha minden napomat végig imádkozom egy zsinagógában?