Ez a holokauszt más lesz

A második holokauszt nem olyan lesz, mint az első. A nácik valóban ipari méretekben űzték a tömeggyilkosságot. Az elkövetőknek azonban még egyenként kellett érintkezniük áldozatokkal. Mielőtt ténylegesen megölték őket, megfoszthatták őket emberi mivoltuktól, mind gondolatban, mind a szörnyű lealacsonyítás hónapjai és évei során. De még akkor is látó- és hallótávolságban voltak áldozataiktól, esetleg megérinthették őket.

 

Az Iráni elnök álma

A németeknek, nem német segítőikkel együtt, el kellett hurcolniuk a férfiakat, nőket és gyermekeket házaikból, végig kellett vonszolniuk őket, ütlegek közepette az utcán, hogy aztán a közeli erdőben halomra öldössék, vagy marhavagonokba tuszkolva táborokba szállítsák őket. Oda, ahol „A munka szabaddá tesz”. A teljes értékűeket el kellett különíteniük a használhatatlanoktól, akiket „zuhanyozókba” kellett becsalogatni, be kellett vezetni a gázt, majd a holttesteket ki kellett hurcolni, vagy felügyelni kellett az eltávolításukat, és elő kellett készíteni a „zuhanyozókat” a következő csoportnak.

A második holokauszt teljesen más lesz. Egy fényes reggelen, öt vagy tíz év múlva, talán egy helyi válság közepette, talán derült égből lecsapó mennykőként, egy nappal, egy évvel, vagy öt évvel azután, hogy Irán hozzájutott a Bombához, a mullahok Qum városában titkos összejövetelre gyülekeznek majd, az átható tekintetű Khomeini ajatollah arcképe alatt, és megadják Ahmedinedzsád elnöknek – aki addigra már második vagy harmadik ciklusát tölti – a hozzájárulást. Elhangzanak majd a parancsok, és a Sihab III. és IV. rakéták felszállnak Tel Aviv, Berseva, Haifa és Jeruzsálem felé, meg valószínűleg még néhány katonai célpont, köztük Izrael fél tucat légi és (állítólagos) nukleáris rakéta-támaszpontja irányába. A rakéták között lesz nukleáris robbanófejjel felszerelt – talán több is. Más rakéták csak csalik lesznek, amelyek csupán biológiai vagy vegyi hatóanyagot hordoznak, vagy régi újságokat, hogy Izrael rakétaelhárító ütegeinek és területvédő egységeinek figyelmét magukra vonják vagy összezavarják.

Egy Izrael méretű és alakú országnak (8000 négyzetmérföld hosszan elnyúlva) valószínűleg négy vagy öt találat már elegendő és nincs többé. Egymillió, vagy annál is több izraeli azonnal meg fog halni Tel Aviv, Haifa és Jeruzsálem tágabb környezetében. Milliókat ér majd súlyos sugárzás. Izraelnek nagyjából hétmillió lakosa van. Egyetlen iráni sem fog egyetlen izraelit sem látni vagy megérinteni. Az egész meglehetősen személytelen lesz.

A halottak közül sokan elkerülhetetlenül arabok lesznek. Izraelnek 1,3 millió arab polgára van, további 3,5 millió arab pedig a részlegesen megszállt Nyugati Parton és a Gázai-övezetben él. Jeruzsálem, Tel Aviv-Jaffa és Haifa jelentős arab kisebbségek lakhelye. Közvetlenül Jeruzsálem körül (Ramallah-El Bire, Bir Zeit, Betlehem) és Haifa peremén nagyszámú arab népesség él.

Kétséges, hogy a muzulmán hittestvérek ilyen tömeges lemészárlása gondot okozna Ahmedinedzsádnak, vagy a mullahoknak. Az irániak nem különösebben szeretik az arabokat, kivált nem a szunnita arabokat, akikkel többször is háborúba keveredtek az évszázadok során. Különösen megvetik a (szunnita) palesztinokat, akik kezdetben hiába múlták felül létszámban, tíz az egyhez arányban a zsidókat, mégsem tudták megakadályozni őket abban, hogy a hosszú konfliktus alatt államukat megalakítsák, vagy hogy elfoglalják Palesztinát. Az iráni vezetés Izrael elpusztítását legfelsőbb isteni parancsnak tartja, a Második Eljövetel előhírnökének, és a muzulmánok a nemes cél érdekében már oly sok suhádát (mártírt) állítottak ki. A palesztinok, sokan közülük szétszóratásban a földkerekségen, népként a túlélők között lesznek, ahogyan a nagy Arab Nemzet is, amelynek részei. Az araboknak készen kell állniuk némi áldozatra azért, hogy megszabaduljanak a zsidó államtól. A kozmikus egyenleg megvonásakor nem kell majd sajnálkozni.

Az iráni döntéshozókban felmerülhet azonban egy kérdés: mi legyen Jeruzsálemmel? A város az iszlám (Mekka és Medina után) harmadik legszentebb helyeinek ad helyet, az Al Aksza mecsetnek, és az Omár mecsetnek. Ali Khamenei, a legfelsőbb spirituális vezető és Ahmedinedzsád leginkább ugyanazt válaszolnák, mint amit egész Palesztina elpusztítására és radioaktív megfertőzésére: a város és a föld Isten kegyelméből húsz vagy ötven év alatt magához tér. És visszatér az iszlám kebelébe (és az arabokhoz). A veszélyesebb fertőzés ezzel megszűnik.

Ha abból indulunk ki, ahogyan Ahmedinedzsád folyamatosan Palesztinára, és Izrael elpusztításának szükségességére hivatkozik, és ahogyan az „első” holokausztot tagadja, megszállottnak kell tekintenünk. Ebben osztozik a mullahokkal: mindannyian Khomeini tanain nevekedtek, aki megszállott antiszemita volt, és gyakran intézett kirohanásokat a „Kis Sátán” (Izrael) ellen. Abból, ahogyan Ahmedinedzsád a holokauszt-karikatúraversenyt és (a közelmúltban) a holokauszt-tagadó konferenciát megszervezte, világos, hogy az iráni elnök gyűlölködése mélyről fakadó (és persze szégyentelen).

Hajlandó kockáztatni – akár Irán, akár az egész muzulmán Közel-Kelet jövőjét, cserébe Izrael elpusztításáért. Kétségtelenül hisz abban, hogy Allah valamilyen módon megvédi majd Iránt egy izraeli nukleáris választól, vagy egy amerikai ellencsapástól. Allahon kívül abban is bízhat, hogy rakétái oly mértékben porrá zúzzák Izraelt, kapcsolják ki vezetését és szárazföldi nukleáris támaszpontjait, hogy képtelen lesz reagálni. Ezen kívül, amilyen mélyen megveti a puhány Nyugatot, aligha veszi komolyan azt a fenyegetést, amit az amerikai nukleáris megtorlás jelent.

Avagy éppen számításba vesz egy ellencsapást, csak egyszerűen és (a mi gondolkozásunk szerint) irracionális módon kész megfizetni ezt az árat. Ahogy mentora, Khomeini mondta 1980-ban, Qumban elhangzott beszédében: „Nem Iránt imádjuk, hanem Allahot… Azt mondom, hadd égjen ez az ország [Irán]. Azt mondom, váljon ez az ország füstté, ha az Iszlám ettől diadalmaskodik…” A halálkultusz e hívei számára még a haza feláldozása is elfogadható, ha az eredmény Izrael pusztulása.

Izrael honvédelmi miniszterhelyettese, Efraim Szne felvetette, hogy Iránnak talán nem is kell a Bombát használnia Izrael elpusztításához. Irán atomhatalommá válása olyan mély hatást fog tenni az izraeliekre, és olyan mély depresszióba taszítja őket, hogy el fogják veszíteni a reményt, és apránként elmenekülnek, emigrálnak. A lehetséges külföldi befektetők és bevándorlók vissza fognak riadni a halálos fenyegetésben élő zsidó államtól. Mindez együttesen az állam összeomlásához fognak vezetni. Nekem azonban az az érzésem, hogy Ahmedinedzsádnak és szövetségeseinek nincs türelmük egy ilyen hosszan elhúzódó végjátékhoz. Itt és most törekednek Izrael megsemmisítésére, a közvetlen jövőben, valamikor életük során. Semmit nem bíznának a történelem szeszélyére….

Fordította: Sebes Gábor

A cikk teljes terjedelmében a Szombat márciusi, nyomtatott számában jelenik meg. 

Benny Morris, a megtért bárány

Benny Morris 1948-ban született Izraelben angol zsidó szülőktől.  Cambridgeben végzett, majd – párhuzamosan – újságírói pályafutásával, a Ber Seva-i Ben Gurion Egyetem történészprofesszora lett.. Az úgynevezett. „Új Történészek” egyike, azaz azok közé tartozott, akik a hagyományos zsidó nemzeti történetírás toposzait kérdőjelezték meg. „The Birth of the Palestinian Refugee Problem, 1947-194” (A palesztin menekültprobléma születése, 1947-1949), Cambridge University Press, 1989) című könyve hozta el számára a világsikert. De éppúgy megírta az izraeli titkosszolgálat történetét, mint Izrael és a palesztinok közti viszony históriáját is.

A második intifáda hatására revideálta nézeteit és ismét a cionizmus eredeti értékei felé fordult.