Az Ondarreta Kórus 1967-ben alakult, a Nuestra Senora de las Mercedes templom énekkaraként. Az 1973 óta független zenei egyesületként működő kórus vezetője 1975 óta Manuel Torre Lledó.
 

Veronique Gillet Albert Ponce tanítványa volt Párizsban. Már fiatalon számos díjat nyert gitárfesztiválokon. 1982-ben Fernando Freitezzel együtt kapták meg a legjobb komponista díját a S.A.C.E.M. fesztiválon.

A darab eredetileg a legendás hírű magyar színészpáros, Rátkai Márton és Fedák Sári számára íródott. Azóta is csak akkor érdemes felújítani, ha Miska és Marcsa szerepét átütő erejű művészek, igazi közönségkedvencek alakítják. Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja,melynek a komikus figura a címszereplője.  

„Én sohasem rejtettem el, hogy zsidó vagyok, hogy együttérzek Izraellel. Ugyanakkor nekem sincs mentségem: kiváltam a pionírok közül és visszacsúsztam a túlélő zsidóság ígéretföldjének hitt kommunista menedékébe. Zsidóságukat megtagadva, ezek az emberek előbb-utóbb torzult személyiségekké és potenciális áldozatokká váltak.

Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
 
 

„Azután Trianon kapcsán is megmaradunk a siralmaknál, ami persze egy iszonyatos érvágás volt. Elszakították az egész gazdaság nyersanyagbázisát, meg a piacát. Ettől kezdve újra kellett kezdeni és meg tudták csinálni, na nem a politikusok, hanem az ország, az emberek. Ők fizették ki a számlát. 1945 után megint fel kellett építeni ezt az országot és ez is megtörtént, úgy ahogy, de sikerült.”
 
 

Iskolaigazgató lehet-e a wiw-en – azóta eltávolított fotón “Jószívű SS-tiszt” aláírással – náci egyenruhában pózoló történelemtanárból, aki „Magyarok a Waffen-SS kötelékében” című könyvében állított emléket a 2. világháború idején e testületben szolgált nagyapjának, s akinek emiatt meg kellett válnia a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium igazgatóhelyettesi tisztjétől, s magától az iskolától.
 
 

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

1977-ben egy novemberi délután a Londra szállodában, ahol a „Másként gondolkodók biennáléja” jóvoltából tartózkodtam, felhívott Susan Sontag (1.), aki a Gritti-ben lakott, szintén a rendezvény vendégeként. „Joseph, mit csinálsz ma este?” – ,kérdezte. „Semmit. Miért?” – feleltem. „Hát csak összefutottam ma a piazzán Olga Rudge-dzsal (2.), ismered?” „Nem. Aki Pound (3.) barátnője volt?” „Az”.
 

„Egy percig sem éreztem magam veszélyben. Egyetlen egyet tudtunk: hogyha kell, szó nélkül meg tudunk halni. Fegyverrel jártunk, amit az ágy mellett tartottunk. Egyszer vettem részt harcban. Lőttek ránk besáncolt arab katonák és kaptunk egy parancsot, hogy azt a hegyrészt meg kell tisztítani az araboktól. Megtisztítottuk. De akiket ott találtunk, ha élt, ha nem, a lábánál fogva össze volt kötözve, úgyhogy ha akart volna, sem tudott volna menekülni.”

A „Civilizációk összecsapása” című összeurópai koprodukciós sorozat újabb részéhez érkeztünk Geert Wilders Fitna című kisfilmjével. Zárójelben jegyzem meg, hogy az elhíresült „clash of the civilizations” kifejezés egyébként nem Samuel P. Huntingtontól, hanem az iszlám militáns mozgalmak egyik alapítóatyjától, Szeyid Qutb-tól származik.
 

Fiala János tizenhárom évesen, teljesen véletlenül szerzett tudomást önnön zsidóságáról. Az ismert műsorvezető-szerkesztő a társadalom jövőjét illetően nem optimista. Magáról azt állítja: „Én vagyok az egyik legjobb műsorkészítő, ha nem a legjobb.”
 
 

Szép faleveleket választottam. A szombat szereti az árnyalatnyi meglepetéseket, amelytől oly mostohán meg lett fosztva. A háztetőkön azbeszt víztárolók. A jeruzsálemi víz mélyről jövő artézi. A királyok esőit már megittuk. Kemény a víz, kiáltó íz. Vízkövület, ősvíz, utolsó jégkorszak. A víztároló tisztítása közben jól látszik a Cion Hegye, San Simon fenyői, a kolostorpark. Béke is lehetne.
 
 

“Az Egyesületet mi, zsidók kezdtük el megszervezni. De olyan szimpatikus volt maga a törekvés, ahogy kinyitottuk a magyar zsidó kulturális értékek és hagyományok kincsesládáját, hogy kezdettől nagyon sok ismert, nem-zsidó művész nevét adta a kezdeményezéshez. Segíteni és cselekedni akartak.”
 

A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.

Yeshayahu Leibowitz álláspontja szerint a kereszténységnek egyrészt semmi belső, lényegi köze nincsen a judaizmushoz, másrészt pedig a kereszténység a judaizmus éles, antagonisztikus ellentéte, tagadása. A judaizmus a Törvény – a halacha – vallása, praxisvallás, míg a páli kereszténység a Törvény végét hirdeti, Jézus áldozatát, mely eltörölte a bűnt és ezzel eltörölte a Törvényt. 

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2006 februárjában megnyílt állandó kiállítása több szempontból is ambivalenciáról árulkodik. Egyrészt, nagyon részletesen és kimerítően ábrázolja a magyarországi holokauszt nap-napi történéseit, ugyanakkor nem ágyazza be ezeket a szikár tényeket egy szélesebb összefüggésbe, nem ad részletes és kimerítő választ a miért kérdésére, ezért elbizonytalanítja a látogatókat is.

A Peszachot megelőző szombat Sábát HáGádol, értelmezési zavar elkerülése végett célszerű úgy fordítani: a szombat, amely nagy. Elnevezésének forrása nem található meg a T’náchban, és a talmudi irodalomban sem, éppen ezért a középkorban számos autoritás tett kísérletet a fogalom keletkezésének meghatározására.

A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európa-szerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.
 

Melyik az egyetlen hely ma Budapesten, ahol a szélsőjobboldali üvöltözők – köztéren – számottevő civil ellenállásba ütköznek, ahol a miniszterelnök nem ordításra hanem tapsra számíthat? Ez bizony az Újlipótváros, ahol a napokban kétszer néztek farkasszemet a fenyítő expedícióra érkező szélsőjobb hívei és az ellenükben felvonult antifasiszták.  Már a legutóbbi népszavazás idején is az egész országban egyedül itt múlta felül a nemek száma az igenekét néhány választókörzetben.