Találatok ‘ Kádár Pál’

Összesen 390 találat (181 - 200) : Kádár Pál.

Elvágyódás, vagy a honvágy hiánya

Írta: Várnai Pál - Rovat: Politika

Az emigráció első évei nehezek voltak. Család nélkül, csekély nyelvtudással, teljesen idegen környezetben és kultúrában természetes, hogy elfogott bennünket a honvágy. Azaz: mi tulajdonképpen nem valami felé, hanem valami elől mentünk, menekültünk. Nagyon fájdalmasak voltak azok az órák, amikor átléptük az osztrák magyar határt, hiszen egész addigi életünket hagytuk magunk mögött.
 

Papírforma, meglepetésekkel

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

A Fidesz nagyarányú győzelme nem volt kétséges, hiszen az ország választóképes lakosságának zöme gyökeresen elégedetlen volt a szocialista (korábban szocialista-szabaddemokrata) kormánnyal, s Bajnai Gordon (amúgy korrekten kormányzó) szakértői csapatát is a Szocialista Párttal kötötte össze. Ez eleve eldöntötte a választás kimenetelét.
 

Kádár helyett Horthy

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Ha a jobboldal identitásának elidegeníthetetlen része lett volna a demokratikus hagyomány, akkor nem viselkedik ilyen felelőtlenül, és nem vonultatja fel tömegeit nemzeti zászlók alatt a törvényes országgyűlés ellen. A jobboldal azonban nem tartotta szükségesnek felülvizsgálni történelmi örökségét.
 

Meghalt Raj Tamás

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.
 

Novák Attila: Otthon éreztem magam

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Gyermekkoromban semmi úgynevezett zsidós nem volt, a Kádár-korszakban ez a téma a szőnyeg alá volt söpörve, legfeljebb a Kosciuszko Tádé utcai általános iskola, mely a Kodolányi Főiskolának adott otthont (mára ez is kiköltözött), folyosóin osztottuk meg a családi ’coming out’ után osztálytársaimmal azt a tényt, hogy ki milyen vallású, vagy ki milyen családból származik.
 

„Gondolkodom, tehát még vagyok” – Sándor Györggyel beszélget Várnai Pál

Írta: Várnai Pál - Rovat: Archívum, Interjú, Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

–  A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki  és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »

Boldogabb új évet!

Írta: Hírszerz? / Papp László Tamás - Rovat: Hírek - lapszemle

A demokratikus jobboldal felnevelte és dédelgette azokat a szalonképtelen figurákat, akik most látványosan a fejére nőttek. Nem tett különbséget antiszemitizmussal, rasszizmussal joggal és jogtalanul, okkal és ok nélkül vádoltak között. A demokratikus baloldal pedig nem volt képes belátni: attól, hogy egy problémát általánosító, uszító hangon tálalnak, az még nagyon is létezik.
 

Ranschburg Jenő Prima Primissima Díjas

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A gyermeki lelket nála jobban senki nem ismeri. Talán, mert az ő lelke is valamelyest gyermeki. Mondják róla: minden családban elkelne egy ilyen nagypapa, hiszen legendás tévé­műsorából, könyveiből nemzedékek tanulták, hogyan kell gyereket nevelni. A hetvennégy éves dr. Ranschburg Jenő ma is dolgozik. És még mindig nem hiszi el, hogy december elején Prima Primissima Díjat kapott.
 

Kertész Imre igazsága

Írta: Népszava  / Szántó T. Gábor - Rovat: Hírek - lapszemle

Kertész Imre élesen fogalmazott születésnapi interjújában és rá következő nyilatkozataiban. Gondolatébresztő és érzelmeket felkavaró megszólalásával provokál, így tett fontos regényeiben és esszéiben is. Mondandója érdemi megítéléséhez érteni kellene, sőt átérezni a sérelmet, amit 1938 és 1945 között zsidóként, illetve 1989 előtt szabadon gondolkodó magyar állampolgárként – megtűrt s visszhangot alig kapott íróként –, totalitárius rendszerek áldozataként kellett elszenvednie, s nemcsak neki, hanem hozzá hasonlóan oly sokaknak. És a Nobel-díját követő, szélsőséges visszhangokat még nem is említettük.
 

Oszkár, az élő példa

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Oszkár-jelenség félreértéséről tanúskodik, ha valaki egy Fideszbe ékelődött rasszista ámokfutásaként interpretálja az eseményeket. Nem ez történt, hanem az, hogy egy jobb sorsra érdemes tehergépjármű-vezető megpróbálta kicsi fejében összerendezni mindazt, amit az elmúlt években a jobboldali médiában látott, hallott, olvasott.
 

A turizmus összekötő kapcsa

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A közel-keleti véres konfliktusokról és diplomáciai manőverekről szóló sok hír között az emberek többsége ügyet se vetett rá, hogy Ciszjordánia palesztin területein hosszabb ideje szokatlan nyugalom uralkodik. A palesztin gazdaság helyzete jobb, mint bármikor az elmúlt tíz évben, a kereskedelem fejlődik, Nabluszban évtizedek múltán az első mozit nyitották meg…

[popup][/popup]