A turulozásért Horthy alatt börtön járt volna

Írta: hvg.hu/Kósa András - Rovat: Hírek - lapszemle

Interjú Ungváry Krisztiánnal

ungvary

A Horthy-kultusz Magyarországon valójában már rég nem Horthy Miklós személyéről, hanem az 1920–1944 közötti rendszer kritikátlan tömjénezéséről szól – véli Ungváry Krisztián. A történész szerint Horthy megítélése körül ma jól látható egy mesterségesen gerjesztett kultusz a hatalom részéről, de egyfajta hisztéria is a másik oldalról. Interjú.

hvg.hu: Horthy-rehabilitáció egyfelől, Horthy-hisztéria másfelől – úgy tűnik, ez folyik ma Horthy Miklós megítélésével kapcsolatban. Lehet erről a témáról értelmesen vitatkozni?

Ungváry Krisztián: Lehet, bár mindkettő meglátás problematikus. A két tábor közül egyik sem képes arra, hogy a másik felé bármiféle empátiát mutasson. Persze nem azonosak a súlycsoportok: az egyik mögött ott áll egy kétharmados politikai hatalom, emiatt nekik kellene több empátiát mutatni a másik oldal felé. Ez a hisztéria azonban megvolt a korábbi kormányok idején is, amikor szintén nem volt sok empátia az akkori hatalomhoz köthetők részéről. Különbség azonban, hogy a korábbi baloldali, liberális kormányok a Kádár-rendszerhez hasonlóan igyekeztek az ország múltjának kényes kérdéseit tabuvá tenni. Azt döntse el mindenki magának, hogy ez okozott több kárt, vagy az, ami ma folyik, azaz a nyílt hazudozás.

hvg.hu: Gyurcsány Ferencnek egy kísérlete azért volt, amikor azt mondta, az MSZP-nek választania kell, hogy Kádár János vagy Nagy Imre örökségét vállalja fel. Igaz, ez is elég hamar elhalt.

U. K.: Igen, és a párt láthatóan nem volt túl lelkes. Az a baj, hogy Gyurcsánynak elképesztően sok politikai kezdeményezése volt, amelyek elvi helyessége belátható, de tiszavirág életűsége, és a kezdeményezések túlburjánzása is felveti azt a kérdést, komolyan vehetőek-e egyáltalán. De ez nem az én dolgom.

hvg.hu: Romsics Ignác azt írta egy cikkében, hogy 1992-ben úgy gondolta, a Horthy-rendszer megítélése már lezárt ügy a magyar történészek körében, nem gondolta volna, hogy a 2010-es években ennyire hevesen tör ismét felszínre a vita az egykori kormányzóról. Önt meglepte?

U. K.: Akkor én sem gondoltam volna, hogy ez ilyen hevesen tör majd újra a felszínre, de azt azért mindenki megtanulhatta, hogy a történelem használata soha nem öncél. Lehet, hogy vannak történészek, akik csak a dolog iránti érdeklődésből kutatnak, de sokkal többen próbálnak vélt, vagy valós politikai érdekeket alátámasztani történelmi tényekkel vagy elméletekkel. Ez sem feltétlenül elítélendő, Szekfű GyulaHárom nemzedék című munkája is ilyen volt. 1918 után ugyanis választ kellett adni a kérdésre, hogy a magyar szabadelvűségnek hol a helye a történelmünkben, ettől függetlenül értékes könyv született – ráadásul Szekfű nem megrendelésre írt. A rendszerváltás után az helyezte Horthyt újra az érdeklődés középpontjába, hogy a Fidesz véleménye 180 fokos fordulaton ment keresztül személye megítélésében. Illetve megjelent a Jobbik – amelynek álláspontja nem egészen konzekvens, hiszen nem lehet tudni, hogy számukra Szálasi, vagy Horthy a követendő példa – s amelynek ezt leszámítva markáns álláspontja van. De abban Romsics Ignácnak szerintem nem volt igaza már 1992-ben sem, hogy Horthy személyiségéről egy kész, kialakult kép élt volna, hiszen még a vele kapcsolatos tények közül sem volt feltárva sok. Persze akkor még mindenki tele volt illúziókkal, én is, és gondolom, Romsics Ignác is.

hvg.hu: Akkor tabusították a múltat, most az ellenkezője történik?

U. K.: Igen, valóságos témadömping van, a legvadabb dolgokat is lájkolásra kívánják nyújtani a pártok a tömegeknek.

hvg.hu: Például?

U. K.: Ilyen Nyirő József és Wass Albert személye. Tényleg bizarr, hogy ez a két ember közfigyelmet kaphat, ráadásul egészen államfői szinten, amikor Schmitt Pál egy megnyitó beszédében Wass Albertetidéz; de Nyirővel kapcsolatban is rengeteg ilyen volt.

hvg.hu: Csak politikai manipulációról van szó ön szerint? Vagy azon kívül, hogy a Fidesz tudatosan elkezdte használni és revitalizálni a Horthy-szimbolikát, volt erre egy „spontán igény” is?

U. K.: Mind a kettő. Ha nem lenne ez a típusú politika, akkor is probléma lenne, hogy a magyar társadalom a múltjával való szembenézést nagyon felemásan oldotta meg. Erről nem feltétlenül a társadalom tehet, hanem a pártállami diktatúra, ami a normális szembenézést lehetetlenné tette. A politikai szembenézés azért nagyon nehéz, mert egyszerre több dologgal kellene szembesülni, ehhez képest mindkét fél igyekszik leválasztani csak a saját maga számára kedvező elemeket a Horthy-narratívából: a jobboldal a baloldal bűneivel akar szembenézni, a baloldal fordítva, és akkor mindenki „ingyen” megússza úgymond a múltfeltárást. Nemeskürty István vagy Raffay Ernő fókuszában nyilván nem a holokauszt iránti magyar felelősség áll, hiszen ha ezzel foglalkoznának, akkor saját olvasótáboruknak sok kínos percet szereznének. Hoffmann Rózsa hiába volt MSZMP-tag, ma már nyilván nem emlékszik erre, és számára „ingyen van” a Rákosi- és Kádár-rendszer bűneivel foglalkozni, hiszen ma már nem érzi magát érintettnek, ellenben a Horthy-rendszer bűneiben esetleg annak érezné magát, ezért hallani sem akar róla.

hvg.hu: Hogy manipulált a hatalom által sugallt Horthy-kép, az nyilvánvaló, de milyen mértékben, erről lehet mondani valamit?

U. K.: Persze: teljesen. Ebből a képből minden kritika kimarad, ez egy viktimológiai Horthy-kép, ami a magyar választó számára azt akarja bemutatni, hogy az ország történelme áldozathozatalok sorozata: míg mi szenvedtünk, mások támadtak minket. A Horthy-kultusz Magyarországon valójában már rég nem Horthy személyéről, hanem az 1920–1944 közötti rendszer kritikátlan tömjénezéséről szól. Ahhoz képest, hogy maga Horthy is képes volt némi önkritikára, meglehetősen szomorú, ahogyan ma rendszerét a hatalom instrumentalizálja.

hvg.hu: Meddig lehet legitim egy párt számára folytonosságot vállalni a két világháború közötti időszakkal, és honnan kezdődik egy olyan rendszer bűneinek tisztára mosása, ami hatszázezer magyar zsidó haláláért felelős?

U. K.: Szerintem ha Horthy rendszerén a közjogilag 1944. március 19-ig tartó állapotot értjük, akkor több elemet fel lehet vállalni belőle jogfolytonossági, vagy morális szempontból is. Volt egy politikai elitje, ami ma is nagy segítségére lehetne ennek az országnak, én például sokat adnék érte, ha gróf Bethlen István újra megjelenhetne a magyar politikában és hozzá hasonló emberek határoznák meg azt, hogy mi a „polgári” és „jobboldali”. Bethlennek, Kállay Miklósnak, de akár Horthynak is komoly érdemei vannak 1944. március 19-ig. Ezt követően azonban Horthy emberileg és politikusként egyaránt csődöt mondott, Kállay és Bethlen pedig menekülésre kényszerült. A sors iróniája, hogy legfőbb érdemeik éppen abban vannak, hogy egy csomó dolgot megakadályoztak, amit ennek az országnak a politizáló közvéleménye követelt.

hvg.hu: Mire gondol?

U. K.: Ha a magyar parlamenten múlt volna, akkor már 1941-ben megszavazzák a zsidók deportálását. Új könyvemben (A Horthy-rendszer mérlege – Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon) le is vezetem, hogy a magyar politikai elit döntő többsége olyan mértékben követelte a „zsidókérdés radikális megoldását”, hogy kész csoda, hogy az a néhány józan ember, aki még valamilyen befolyással bírt, meg tudta ezt akadályozni. Tehát ezeket az embereket úgy lehet igazából megítélni, ha azt is bemutatjuk, milyen szörnyű körülmények között dolgoztak. Erre csak egy szó van: iszonyat. Ezt persze a jobboldal nem vállalja fel.

Az interjú folytatása itt olvasható.

támogatás