“Törvénytelen hatalomátvétel” – Az EMIH által megpuccsolt ortodox vezetés sajtótájékoztatója

Írta: Bacskai Sándor - Rovat: Politika

Nehéz helyzetben tartottak sajtótájékoztatót a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) februárban leváltott vezetői, Deutsch Róbert elnök és Zev Paskesz főtitkár, a budapesti ortodox rabbinátus titkári tisztét betöltő Rav Smuel Yaari, valamint Hegedűs Pál és Szántó-Várnagy Binjomin.

Az ortodox vezetőség sajtótájékoztatójának résztvevői: Szántó-Várnagy Binjomin, Zev Paskesz, Smuel Yaari, Hegedűs Pál és Deutsch Róbert

A helyzet nemcsak amiatt nehéz, ami a közgyűlés óta és különösen múlt csütörtök éjjel óta történt a kis létszámú, hátrányos helyzetben lévő közösséggel, hanem azért is, mert a sajtótájékoztatón a számos címre kiküldött meghívó ellenére fájdalmasan kevés érdeklődő és még kevesebb újságíró jelent meg. A nagy olvasótáborral rendelkező politikai-közéleti lapok, portálok, szerkesztőségek nem érezték úgy, hogy tájékoztatniuk kellene olvasóikat a hitközség-elfoglalási manőverről, pedig a 2020-as évek Magyarországán még egy maroknyi embert foglalkoztató zsidó belharc is garantáltan túlmutat a felekezeti kereteken.

Kár, mert sok érdekes észrevétel hangzott el.

Az elsőként megszólaló Deutsch Róbert elnök a saját felelősségéről beszélt, becsapva érzi magát, olyan emberekben bízott meg, akikben nem kellett volna. Hegedűs Pál botrányosnak nevezte a februárban új vezetőket választó, törvénytelen közgyűlést és annak előzményeit, a joghézagok ügyeskedő megtalálását, amely lehetővé tette a tömeges tagbeléptetéseket és az alapszabály átformálását. Elmondta, hogy a hitközség saját bész dinje – vallási bírósága (Ráv Stern, Ráv Gestetner és Ráv Weiszberger) a helyzet tisztázásáig nem is adott engedélyt az új tagok belépésének elismerésére, így szavazati joguk sem volt, és a közgyűlésen sem vehettek volna részt, azon mégis részt vettek és szavaztak – azaz nem fogadták el a saját, leendő ortodox hitközségük bész dinjének határozatát. Egy vallásos közösségben a rabbinikus tekintély ilyen mérvű elutasítása nem történhet meg, nem fogadható el.

Szántó-Várnagy Binjomin a hagyományos ortodox értékrend és a Chabad közötti fontos különbségnek nevezte, hogy Kazinczy utcában nem lehet érzékelni a folyamatos mozgósítást, az akarat másokra való ráerőltetését; míg a Chabadra a térfoglalás, a folyamatos térítés a jellemző, ami önmagában is probléma, ráadásul most kézzel fogható gyakorlattá, cselekedetté is vált.

A közgyűlést törvénytelennek kimondó

jeruzsálemi rabbinikus bírósági határozatot az egyházügyekért felelős államtitkárság azért nem veszi figyelembe, mert a MAOIH korábbi alapszabályában nincs leírva, hogy a hitközséget érintő legfontosabb kérdésekben a rabbiság véleménye a döntő, márpedig a magyarországi törvények ilyen szempontokat természetesen nem ismernek.

A bész din fogalmáról és az ortodoxiában való jelentőségéről megkérdezett Rav Smuel Yaari és a Londonból Zoomon bejelentkező Rav Michoel Scharf ennek kapcsán határozottan kijelentették, hogy egy ortodox közösségben a rabbinikus döntések elsődleges volta egyértelmű, alapvető, magától értetődő, azt a tagok soha nem kérdőjelezik meg, ezért szükségtelen, hogy benne legyen az alapszabályban. Az ortodoxiában, ha valaki nem hallgat a rabbikra, nem fogadja el a döntéseiket, azt nem szabad hitközségi tagnak tekinteni, mert olyan vétséget követett el, mintha a vallási törvényeket szegte volna meg.

Kérdés, hogy az új vezetés és a mögöttük álló EMIH mit gondol minderről, hogyan látják a bész dinek szerepét, kérdezte költőien Szántó-Várnagy Binjomin.

Az egyházügyi államtitkárság múlt csütörtöki döntését,

amely sem a MAOIH, sem a jeruzsálemi Eda HaHaredit bész dinjének álláspontját nem veszi figyelembe, a hitközség vezetése az egyházi autonómia megsértéseként, a belügyeibe való beavatkozásként értékeli. Beadványukban arra kérik a Közigazgatási Bíróságot, hogy függessze fel a határozat végrehajtását.

A sajtóban megjelent hivatkozásuk szerint, az EMIH meg akarja menteni a MAOIH-t. De jelenleg a MAOIH próbálja megmenteni magát az EMIH-től, foglalta össze tömören Hegedűs Pál a konfliktus lényegét.

A sajtótájékoztató második része itt érhető el:

“A Chabad igyekszik megszerezni azt, amire vágyik, gyakran az erkölcsi határokat feszegető módon”

 

Kapcsolódó cikkek:

Sógorság, komaság – Köves Slomó einstandolta a magyar ortodoxiát

Egy rugalmas elnök

Magyar Ortodoxia: A régi gárda nem ismeri el az új vezetést

A magyar ortodoxia nyílt levélben tiltakozik az EMIH hatalomátvétele ellen

Helyettes államtitkári döntés: A két rivális ortodox (MAOIH) frakció közül az EMIH-közeli tábort fogadják el partnernek

Bezárkózva, lakattal védik az ortodoxok intézményeiket az EMIH-et támogató állami döntéssel szemben

Rendőrséggel hatolt be az új ortodox vezetés a lelakatolt hitközségre

Heisler: Az orbáni zéró toleranciának vége… Budaházy már szabad… a magyar zsidóság szétverése zajlik

Az új ortodox vezetés einstandolta a honlapot is, és törölte a korábbi írásokat

Ortodox közlemény a Chabad/EMIH által indított hitközség-foglalás legújabb fejleményeiről

[popup][/popup]