Etikai kérdések a Hamasz-Izrael háborúval kapcsolatban

Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat? Hogyan kell viseltetnünk ellenségeink iránt? Mit szeretnénk olvasni a cionizmusról 200 év múlva a történelemkönyvekben? Ki szabad-e váltani a túszokat hatalmas árat fizetve értük? Számos etikai kérdés merül fel a jelen kiélezett izraeli helyzetben.

„A baloldali reggel úgy kel fel, hogy íme, ismét süt a nap! A jobboldali úgy, hogy hálát ad, ma éjjel se szorítottak bennünket az arabok a tengerbe” – így magyarázta el nekünk 1999-ben az izraeli társadalmat a jeruzsálemi Héber Egyetemen az ivrittanárunk.

Már a kilencvenes években sem értettem, miért állították nekem sokan, hogy Izraelben nagyobb biztonságban lennék zsidóként, mint Magyarországon, hiszen állandó volt a terrorfenyegetettség. De az ezredforduló óta folyamatosan romlott a helyzet: második intifáda, rakétatámadások Libanon és Gáza felől… majd a 2023. október 7-i pogrom. Így hát egykori tanárom logikájából (valamint a vallásos-nacionalista rétegek demográfiai folyamataiból) szükségszerűen következett az izraeli társadalom jobbra tolódása.

Következett volna. De itt van egykori intézményem, valamint további négy izraeli felsőoktatási intézmény rektorának a nyílt levele.[1] Itt van egy másik nyílt levél, amelyet 72 óra alatt állítólag több mint 1700 izraeli tudományos kutató írt alá.[2] Egy harmadik hír szerint kutatók mellett művészek és közéleti értelmiségiek is tiltakoznak a gázai „brutális hadjárat” ellen.[3] Az izraeli interneten terjed a cánz-klausenburgi (Kolozsvár) rebbének, Jekutiel Jehuda Halberstamnak tulajdonított mondás: „a holokausztban lehetett volna rosszabb is! … Rosszabb lett volna, ha mi lettünk volna a gyilkosok.”[4] Magyarra fordítva: a szentéletű rabbi inkább vállalná a halált, elfogadja legközelebbi szeretteinek az elvesztését, mint az etikailag vállalhatatlant.

(Egy zárójeles megjegyzés: akár igaz a történet a rabbiról, akár nem, ez a sztori annak az izraeli társadalomnak a közösségi hálóján terjed, amely egy generációval ezelőtt még megvetette az európai zsidó közösségeket, akik, „mint a marhát, amelyet a mészárszékre visznek, hagyták magukat lemészárolni”. Engem is nevezett egy kortársam „gyáva csirkének” a kilencvenes évek elején.)

Ezzel szemben a magyar-zsidó „Facebook népe” lehazaárulózza azokat az izraelieket, akik felemelik a hangjukat a Netanjáhu-kormány politikájával szemben. Többektől hallom, hogy nem mernek hangot adni az izraeli hivatalos politikát kritizáló véleményüknek, mert tartanak a virtuális lincseléstől.[5] Amikor Schönberger Ádám ezt írja: „… influenszerek és médiaplatformok is versengenek azért, hogy ők határozhassák meg a fogalmak kereteit. Aki egy fogalom meghatározását uralja, az a valóságértelmezés fölötti kontrollt is részben megszerzi. … A különböző véleménybuborékok nem a párbeszédet ösztönzik, hanem saját, egyre kevésbé megkérdőjelezhető normarendszereket alakítanak ki…. A politikai csoportok, hatalmi szereplők és diskurzusbeli aspiránsok ezekben a buborékokban a fogalmak kisajátításáért folytatnak küzdelmet”[6] – a kommentelők mindjárt illusztrálják is az állítást: „Kedves Szombat, azt hiszem, ideje elgondolkodni azon, hogy meddig kaphat nyilvánosságot ez az egyén… Köszönöm” (16 lájk, 0 egyéb vélemény).

 

Jogosult vagyok véleményt formálni Izraelen kívül?

Egykori tanárom idézett magyarázata óta értem, hogy a politikai beállítottság nem racionális, hanem egzisztenciális szinten dől el. Mivel nem élek Izraelben, nem az én bőrömre megy, ezért nem illik állást foglalnom. Nem rendelkezem első vagy másodkézből információval, és bár szívesen hinnék feltétel nélkül az izraeli oldalnak,[7] sajnos gyakran voltam annak tanúja, hogy miután az „Internet népe” hevesen cáfolta az izraeli haderőket érő pro-palesztin vádakat, Izraelben mégis vizsgálatot rendeltek el (például itt), sőt néha még elnézést is kértek (például itt).[8]

Európai karosszékemből könnyű az izraeli baloldallal szimpatizálnom. Remélem, nem kerülök soha olyan egzisztenciális veszélybe, hogy az indulataim felülírják az értékrendemet. (Az értékrendre rövidesen visszatérek.) Bár még ebben az esetben is vehetek példát Jóbtól, Jekutiel Jehuda Halberstam rabbitól vagy a cikk elején említett izraeliektől.

Ami megdöbbentő számomra: a magyar(országi) zsidó közvélemény egy (jelentős? hangos?) része az október 7-i pogrom óta milyen szinten veszíthette el egzisztenciális biztonságát – ha a jobbratolódásukból erre lehet következtetni. Magyarázhatnánk azzal, hogy megdőlt az az axióma, hogy az izraeli hadsereg biztonságos menedéket biztosít a világ zsidósága számára. De egyrészt már az október 7-ét megelőző évtizedekben is volt háborús fenyegetettség, terrorfenyegetettség, rakétatámadások. Másrészt, az az izraeli társadalom, amelyik testközelből élte meg az eseményeket, nem tolódott el ilyen mértékben jobbra. Magyarázhatnánk a nyugati világban felerősödő antiszemitizmussal is. De akkor hogyan lehetséges, hogy a nyugati világból, amely saját bőrén érzi a fellángoló antiszemitizmust, szintén sokféle és árnyalt zsidó vélemény jut el a figyelmes olvasóhoz?[9]

 

Jogosult vagyok véleményt formálni zsidó ügyekben?

A Churchillnek tulajdonított mondás szerint: „Ha megkérdezik, miért költünk pénzt a művészetekre, miközben háborút vívunk, azt válaszolom: akkor miért harcolunk?” Ezt parafrazeálva azt gondolom, hogy igenis jogom van szót emelni azokért a zsidó értékekért, amelyek nélkül már nincs miért harcolni.

A Mazsihisz által is gyakran idézett egykori brit ortodox főrabbi, Jonathan Sacks két bibliai verset vet össze:[10] „Ha rátalálsz ellenséged ökrére vagy szamarára, amely eltévedt, vidd azt neki vissza” (Exod 23, 4), valamint „Ne lásd testvéred szamarát vagy ökrét kidőlve az úton és elfordulnál tőlük; föl kell segítened vele együtt” (Deut 22, 4). Sacks rabbi a Talmud (b BM 32b) alapján arra a következtetésre jut, hogy az első esetben, egy ellenség esetén, „többről van szó, mint a nehéz helyzetben lévő megsegítéséről. Ott van az elidegenedés, a távolság, a rossz érzés meghaladásának a kihívása is.”[11] Zárásként idézi a régi bölcsességet: „Ki a hős? Aki az ellenséget baráttá teszi” (Avot de-Rabbi Natan, 23).

Szintén idézi Lev 19, 17–18-at: „Ne gyűlöld testvéredet szívedben, intve intsed embertársadat, hogy ne viselj miatta bűnt. Ne állj bosszút és ne tarts haragot néped fiai ellen, szeresd felebarátodat, mint tenmagadat; én vagyok az Örökkévaló.” A szeretet híres parancsolata a gyűlölet és a bosszú tilalmával kapcsolódik össze. A kettő közé beékelődik az „intve intsed” micvája, ami alapján kötelességünk „meginteni a másik zsidót, ha az nem viselkedik megfelelően, akár ember és ember, akár ember és isten közti parancsolatról van szó” (Széfer Hinukh 239). Ez hatalmazhat fel valakit arra, hogy izraeli kérdésekben állást foglaljon Izraelen kívül is. Így tett a közelmúltban a magyar neológia angliai testvérszervezetének számos rabbija is, amikor megkritizálták az izraeli kormány és egyes telepesek magatartását.[12] Rabbi Jonathan Wittenberg már májusban úgy nyilatkozott, hogy a zsidó értékrendszernek ellentmond az, ha valaki visszatartja a segélyszállítmányokat az éhező nem harcoló felektől.[13]

Furcsának tartottam, amikor a vallásos magyar zsidóság képviselői örvendeztek ellenségeink halálán („már a második Sinwar is a helyén van” [értsd: meghalt], „így kell 2000 km távolságról kilőni az Iráni Forradalmi Gárda vezetőjét”). Még a Gázában nem harcoló lakosság (gyermekek, nők, öregek) iránt is hiányzik gyakran az empátia. Sajnálom, hogy a rabbik és más influenszerek nem érzik kötelességüknek ilyenkor meginteni a követőiket az előbb említett parancsolat szellemében.

Hiszen pészah utolsó hat napján nem mondunk teljes Hallélt, és a széderestén is kilöttyintünk a teli serleg borból, amikor ellenségeink haláláról van szó. Az Avinu, malkenu imában azt kérjük, hogy Isten álljon bosszút mártírjaink kiontott véréért – nem mi magunk. A bosszú nem az ember feladata. A harag, az indulat bizonyos helyzetekben érthető, de nem dicséretes. A Tóra bevezette a menedékvárosok rendszerét, „hogy odameneküljön a gyilkos, aki megöli felebarátját szándék nélkül” (Deut 4, 41–43). Vagyis azért, hogy megelőzzék az önbíráskodást, a vérbosszút.

Bloch Mózes, a Rabbiképző első igazgatója a Pirké Avotot idézi (Misna Avot 4, 1): „Ki a hős? Aki legyőzi az ösztönét – Csak az a hős, aki oly erkölcsi hatalom birtokában van, hogy hajlamai fölött győzedelmeskedik, s nem csak kötelességszerűen cselekszik, hanem kötelességből is. A zsidóság tanának halákhai része e küzdelemre készít elő bennünket, s az eszközöket szolgáltatja, hogy e nagy jutalmat elnyerhessük.”[14]

Összefoglalva: a zsidó erkölcs önmérsékletre tanít bennünket. Nekünk, akik távolabb vagyunk a (képletes és valóságos) frontvonaltól, kötelességünk megtartanunk az integritásunkat, nincs okunk feladni az értékeinket. Talán épp a mi feladatunk megőriznünk azokat, amíg mások valóban egzisztenciális harcot folytatnak.[15]

 

A túszok kiszabadításának az ára

Egy következő etikai kérdés a túszok kiszabadításának az ára. Közismert, hogy a zsidó hagyományban a foglyok kiszabadítása (pidjon sevujim) egy „nagy micva” (Bava Batra 8b), a középkorban a zsidó közösségek mindent megadtak azért, hogy a rabságba esett hittestvéreiket kiváltsák. Látszólag erre épül az izraeli társadalom közhangulata, amely szerint mindent meg kell tenni a túszok kiszabadítása érdekében.

Meglepő azonban, hogy épp a társadalom vallásos része nem osztozik teljes mértékben ezzel a felfogással. Amichai Eliyahu azt javasolja[16], hogy a túszokat mostantól kezdve tekintsük háborús foglyoknak, hogy a Hamász legyőzése magasabb prioritású cél lehessen, mint a túszok kiszabadítása. De ez nem új fordulat, az elmúlt másfél évben az izraeli nacionalisták – ellentétben a társadalom nagy részével – a nemzeti, katonai, biztonsági célokat előbbre rangsorolták (szerették volna rangsorolni), mint az egyes túszok életét. Nem szükséges szélsőjobboldalinak lenni ahhoz, hogy elismerjük, az egyéni és a közösségi érdekek ütközése valóban etikai dilemma.

A Misna (Gittin 4:6) már előírja, hogy a foglyokat nem szabad „az értékükön felül” kiváltani. Ma már nehéz megmondani, mennyi lenne egy fogoly értéke a rabszolgapiacon, vagy más értelemben mit értünk egy fogságba esett személy értékén. A misnai előírást a középkor óta úgy értelmezték, hogy a célja annak megakadályozása, hogy „jövedelmező üzlet” legyen zsidó foglyokat ejteni. Rothenburgi rabbi Meir 1286-ban megtiltotta, hogy kiváltsák őt, nehogy a fogvatartói vérszemet kapjanak, és más zsidókat is fogságba ejtsenek váltságdíjért.

A modern Izraelben is felmerült már több évtizede, hogy nem túl nagy ár-e egy-egy izraeli katonáért több száz palesztin foglyot szabadon bocsátani. Gilad Shalitért cserébe több mint ezer személyt engedtek szabadon 2011-ben, köztük Yahya Sinwart is, aki 2023-ban már a Hamász vezetője volt a Gázai övezetben. A magyarországi neológia által is nagyra értékelt izraeli maszorti halákhikus szaktekintély, David Golinkin szerint a halákha nem támogatja ilyen feltételek mellett a túszalkut.[17] A 2003-ban hozott döntését azóta is fenntartja, de más rabbik vele ellentétes állásponton vannak.[18]

Kétséges továbbá az is, hogy etikus-e több száz izraeli katonát életveszélyes helyzetbe, esetleg halálba küldeni annak érdekében, hogy pár tucat túszt kiszabadítsanak.

Úgy tűnik tehát, hogy míg halákhikus és etikai szempontból nem evidens a kérdés, és épp a vallásos-nacionalista oldal priorizálná a katonai, nemzetbiztonsági szempontokat előrébb, az izraeli (jórészt szekuláris) társadalom mindent feláldozna a túszok kiszabadítása érdekében. Félreértik a zsidó hagyományt, a halákhát? Véleményem szerint itt egy jóval izgalmasabb vallástudományi jelenségről van szó: a vallási előírás szekularizálódott, és közben átalakult, átértelmeződött. Immár nem isteni parancs, hanem az izraeli társadalom kohéziójának egy fontos eleme. Különösen pedig a hadseregen belül a bajtársiasságot erősíti az a tudat, ha a harcoló katona tudja: ha fogságba esik, ha elesik, akkor – élve vagy holtan – kihozzák őt az ellenséges vonalak mögül.

 

A cionizmus megítélése

Az elmúlt napokban új erőre kapott a kétállami megoldás körüli vita. Továbbra is azt gondolom, hogy az arab lakosság kiirtását, tengerbe szorítását vagy száműzését[19] etikai alapon ki kell zárnunk. Ezért – nagyon hosszú (sok évtizedes) távon – csak a kétállami megoldás marad. Itt és most nem reális a Palesztin Állam kikiáltása, mert az csak megfelelő kölcsönös biztonsági garanciák (leginkább közös érdekek) mellett lehetséges. Akik a Palesztin Állam elismerésére készülődnek, azok azt sugallják, hogy terrorizmussal is elérheti ki-ki a maga célját.

Visszatérve a kétállami megoldás alternatíváira, az etikailag elfogadhatatlan megoldásokat zsidóként és a zsidó történelem kutatójaként egyaránt erősen ellenzem.  „Rosszabb lett volna, ha mi lettünk volna a gyilkosok” – mondta állítólag Jekutiel Jehuda Halberstam, és ezt a gondolatot osztja meg manapság a weben sok-sok izraeli.

A (modern politikai) cionizmus elmúlt lassan 130 évében végig téma volt a Szentföldön / Palesztinában / Erec Jiszraelben élő arabokkal való együttélés lehetősége és kihívásai. A cionista mozgalom (korábban) domináns szárnya maradna alul, ha a cionista projekt azzal érné el a csúcspontját, hogy teljesülne a jobboldali, revizionista elképzelés. Ez utóbbit a Likud 1977-es alapító okirata így fogalmazta meg: „a tenger és a Jordán folyó között kizárólag izraeli fennhatóság lesz” ([gen: between the Sea and the Jordan!].[20] Ha sikerülne a Gázai övezetet kiüríteni – például egy Trump-riviéra érdekében –, majd Izrael annektálná Gázát és „Júda és Szamária” területét, azzal visszafordíthatatlanul elérik ezt a céljukat. Ami kedvező végállapotnak is tűnhetne. Látott már a világtörténelem határmozgást, lakosságcserét, erőszakos etnikai homogenizálást – de az i. sz. 3. évezredben elítéljük ezeket.

Ugorjunk képzeletben 50, 100 vagy 200 évet előre a történelemben. Izrael mindörökre egy morálisan védhetetlen tettel (ősbűnnel) írná be magát a világtörténelembe. A két évezredes üldöztetés, amely a holokausztban csúcsosodott ki, már rég nem adja meg az erkölcsi alapot, ezt felülírták az azóta történtek. Viszont ugyanúgy szembesülnie kellene a múltjával, mint ahogy az egykori gyarmattartók teszik napjainkban, vagy ahogy az USA dolgozza fel az őslakókkal és a rabszolgákkal szembeni bűneit.

Akarjuk azt, hogy 50, 100 vagy 200 év múlva így tekintsenek vissza a zsidó történelemre, a cionizmusra és Izrael Államra? Vagy igaza volt Jekutiel Jehuda Halberstamnak: „Még rosszabb lett volna, ha mi lettünk volna a gyilkosok”?

 

Jegyzetek

[1] https://www.facebook.com/photo/?fbid=1153959673445423&set=a.601578122016917. [Szombat] Izraeli egyetemi vezetők sürgetik Netanjahut, hogy lépjen fel a gázai éhínség ellen. Szombat online, 2025. 07. 30. https://www.szombat.org/politika/izraeli-egyetemi-vezetok-surgetik-netanjahut-hogy-lepjen-fel-a-gazai-ehinseg-ellen.

[2] A statement by the Israeli academy opposing the population concentration plan in Gaza (’the humanitarian city’) https://www.academia.edu/community/laZw0w.

[3] [Szombat] Izraeli tiltakozók a gázai „brutális hadjárat” ellen. Szombat online, 2025. 07. 30. https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/izraeli-tiltakozok-a-gazai-brutalis-hadjarat-ellen.

[4] [Lévai Eszter ford.] A Rabbi mondta: rosszabb is lehetett volna. Izraelinfo, 2025. 07. 25. https://izraelinfo.com/2025/07/25/a-rabbi-mondta-rosszabb-is-lehetett-volna/.

[5] A témát kutató Surányi Ráchel így fogalmaz egy LinkedIn-posztban: „Egy biztos: nagyon hiányzik a valódi diskurzus. Az világos, hogy vannak olyanok a magyar zsidó közösségen belül, akiknek eltérő a véleményük ettől a nagyon egyoldalú diskurzustól, de miért nem jelen(het)nek meg a hivatalos felületeken?” (https://www.linkedin.com/posts/r%C3%A1chel-sur%C3%A1nyi-phd-01667b75_a-magyar-zsid%C3%B3-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g-diskurzusai-okt%C3%B3ber-activity-7314907729024684034-LqEe/).

[6] Schönberger Ádám: Az antiszemitizmus-vád csapdája. Szombat online, 2025. 07. 17., https://www.szombat.org/politika/az-antiszemitizmus-vad-csapdaja.

[7] „Én magam hajlandó vagyok elhinni a saját oldalamnak, hogy 2023. október 7-e és e cikk megjelenésének időpontja között minden nap, minden órában elegendő élelmiszer, ivóvíz és áram jutott be a gázai övezetbe, hogy az izraeli hadsereg mindent megtett a járulékos vesztességek minimalizálása érdekében a Hamász etikátlan taktikája ellenére, és hogy tényleg a szerencsétlen véletlen okozta azokat az eseteket, amelyeket az IDF is elismert. Végül, hogy a másik oldal minden vádja hamis („paliwood”).” Biró Tamás: Régi antiszemitizmus és új? – Fogalmakról és nézőpontokról. Szombat online, 2025. 05. 04., https://www.szombat.org/politika/regi-antiszemitizmus-es-uj-fogalmakrol-es-nezopontokrol.

[8] https://www.szombat.org/hirek-lapszemle/izrael-kivizsgalja-a-world-central-kitchen-het-alkalmazottjanak-halalat-okozo-legicsapast, https://www.szombat.org/politika/az-izraeli-hadsereg-elbocsatotta-a-parancsnokot-aki-teves-helyzetertekeles-utan-tuzet-nyitott-egy-segelykonvojra.

[9] Balla Zsolt például így válaszolt arra a kérdésre, hogy a németországi zsidóság miként érzi magát 2023 végén: „Nem állíthatom, hogy nagyon jól. Közösségünk tagjai elbizonytalanodtak. Én magam sem járok mostanában szívesen kipában az utcán, inkább ráhúzok egy baseball-sapkát. De szeretném hozzátenni, nem annyira rossz a helyzet, mint ahogyan a híradásokból kitűnik – legalábbis itt Lipcsében nem. Amitől tartunk, az a »magányos farkasok« által elkövetett merényletek. Annak, hogy egy zsidó közösségre szervezetten rátámadnának, szerintem nem nagy a valószínűsége. De nem szeretnék abba a hibába esni, ami a zsidó néppel már többször megtörtént, hogy túlzott biztonságérzete volt, és nem vette észre a rossz irányba mutató jeleket.” (Polgár György: „Németországban a politikai helyzet még mindig kicsit jobb, mint Magyarországon”, Szombat online, 2023. 12. 01., https://www.szombat.org/politika/nemetorszagban-a-politikai-helyzet-meg-mindig-kicsit-jobb-mint-magyarorszagon).

[10] Jonathan Sacks: Helping an Enemy (Mishpatim 5769). Covenant & Conversation. https://rabbisacks.org/covenant-conversation/mishpatim/helping-an-enemy/.

[11] „Both equally need help. In the case of an enemy, however, there is more at stake than merely helping someone in distress. There is also the challenge of overcoming estrangement, distance, ill-feeling. Therefore, it takes precedence.”

[12] Schönberger Ádám: Petíció a békéért – Konzervatív Zsinagógák Uniójának rabbijaitól. Szombat online, 2025. 07. 26. https://www.szombat.org/politika/peticio-a-bekeert-konzervativ-zsinagogak-uniojanak-rabbijaitol.

[13]  Simon Rocker: Withholding aid to Gaza is against Jewish values, claims senior UK rabbi. The Jewish Chronicle, 2025. 05. 26. https://www.thejc.com/news/uk/withholding-aid-gaza-against-jewish-values-rabbi-wittenberg-hznq6hmk.

[14] Bloch Mózes: Az ethika a halákhában, A budapesti Országos Rabbiképző-Intézet értesítője, 1886, pp. 1–2.

[15] Az érdeklődők figyelmébe ezzel kapcsolatban a Shalom Hartman Institute podcastjait ajánlom.

[16] Jacob Jaffa: Far-right Israeli minister calls for hostages to be redesignated as ‘prisoners of war’ to prioritise ‘victory’ over Hamas. The Jewish Chronicle, 2025. 07. 30. https://www.thejc.com/news/israel/israeli-minister-eliyahu-hostages-prisoners-of-war-hamas-wfu07oiw.

[17] David Golinkin: Pidyon shvuyim (The Redemption of Captives): How Far Should Israel Go in Order to Redeem Captives from Terrorist Organizations? Schechter Institute, 2003. 10. 14. https://schechter.edu/pidyon-shvuyim-the-redemption-of-captives-how-far-should-israel-go-in-order-to-redeem-captives-from-terrorist-organizations/,

[18] Atara Beck: What does Judaism say about saving hostages? Halachic authorities explain. Jerusalem Post, 2024. 02. 09. https://www.jpost.com/israel-hamas-war/article-785899.

[19] Biró Tamás: Régi antiszemitizmus és új? – Fogalmakról és nézőpontokról. Szombat online, 2025. 05. 04. https://www.szombat.org/politika/regi-antiszemitizmus-es-uj-fogalmakrol-es-nezopontokrol.

[20] Likud Party: Original Party Platform (1977). Jewish Virtual Library. https://www.jewishvirtuallibrary.org/original-party-platform-of-the-likud-party.