Magyar Kornélia: Bal-jobb Gondolat

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Figyelem, ez itt nem egy jóslat. Jóllehet, választások előtt még inkább megnövekszik a kereslet Delphoi vélt örökösei iránt, mi, politikai elemzők jobban tesszük, ha önmérsékletre intjük magunkat, és még a nyilvánosság legnagyobb nyomása alatt sem próbáljuk megmondani januárban, hogy mi lesz áprilisban.
 

 

 

magyar kornélia web.JPG 

Magyar Kornélia
 

Az elemző egyrészt annyit tehet – nem kibújva a feladat alól –, hogy vázolja, milyen eredmény születne, ha most vasárnap lennének a választások. Másrészt óvakodik attól, hogy azt mondja, tulajdonképpen bármi megtörténhet. (Az elemzői lét másik rákfenéje a jóslásra való hajlam mellett a semmitmondás, az esélyek 50-50 százalékra való tippelése.) Hiszen nyilván látszanak a trendvonalak: nagyon kicsi az esélye annak, hogy az MSZP fordítani tudjon, de azt már ilyen magabiztossággal nem szögezhetjük le, hogy a szocialisták támogatottságukat ne tudnák olyan mértékben növelni, ami a 2010-től felálló parlamenti erőviszonyokat illetően ne vetne fel izgalmas kérdéseket.

Induljunk ki azonban a „most vasárnapi” állapotokból. Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a Fidesz-KDNP szövetség az áprilisi választáson nem hogy a parlamenti mandátumok többségét, de azok kétharmadát is képes lehet megszerezni. Első látásra és az utóbbi 20 év választástörténetét áttekintve, meglehetősen valószerűtlennek tűnik, hogy olyan megyékben, mint Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Baranya (de ide sorolhatjuk Budapestet is), az MSZP képtelen legyen az egyéni választókerületekben mandátumot szerezni. De egyet ne feledjünk! Az utóbbi három parlamenti választás előtt/alatt a két nagy rivális párt támogatottsága megközelítőleg azonos volt, illetve ha volt is különbség, az nem nagyon haladta meg a 10 százalékpontot. Most ezzel szemben mi a helyzet? A differencia – bőven és jó ideje – meghaladja a 20-30 százalékpontot, azaz egyáltalán nem kizárt, hogy az összes egyéni körzet a Fideszé lesz (sok helyütt már az első fordulóban). Ha feltétlenül példát keresünk annak „jóslásához”, mi történhet a 2010-es parlamenti választáson, érdemes visszanyúlni 1994-hez. Az akkori MSZP volt körülbelül olyan helyzetben, mint most a Fidesz: jóval népszerűbb, mint az összes többi parlamenti (és parlamentbe igyekvő) párt együttvéve. Van további párhuzam is: az akkori centrum (Fidesz) és jobboldal (MDF, FKGP) diffuzitása, szétesettsége hasonló a jelenlegi „nem jobboldal” (hiszen az MDF-et nehéz lenne baloldali pártként definiálni markáns jobboldali gazdaságpolitikája mellett) tanácstalanságához. Mi következik ebből? Ha a kampányban nem változik lényegesen a pártok támogatottsága, hasonló vagy – a jövendő baloldali ellenzék szempontjából – még rosszabb mandátumarányokra számíthatunk, mint 1994-ben. Akkor az MSZP 149-et söpört be a 176 egyéni választókerületből, a területi és a kompenzációs listákkal együtt pedig végül 209 mandátumhoz jutott. És most a Fidesz sokkal nagyobb fölénnyel vezet, mint annak idején a szocialisták, tehát 2010-ben nem kell neki sok ahhoz, hogy a kétharmadot jelentő közel 260 mandátumot megszerezze.

Jó esélye van tehát a Fidesznek arra, hogy ne kelljen törnie fejét: egyes kétharmados törvények, ad absurdum az alkotmány módosításához melyik parlamentbe jutott ellenzéki párt körül lejtsen násztáncot. Ha mégis, az érdekes szempontokat vet fel, méghozzá az ellenszolgáltatás témakörében. Mit ad és mit kér a két fél egymástól? Például most nagyon úgy tűnik, hogy az egyszeri radikális adócsökkentés – melynek meg nem valósítása őszödi következményekkel járhat – fedezetét az önkormányzati rendszer jelentős karcsúsításával tudná csak megteremteni a Fidesz, mert a hiány elengedésére az IMF elég határozott nemet mondott. (Ahol még pótolni lehetne a jelentős bevételkiesést, az az egészségügy és az oktatás, de éppen a Fidesz által kezdeményezett népszavazás nyomán e területek politikai tabut jelentenek még egy jó ideig.) Az önkormányzati törvényt pedig csak kétharmaddal lehet módosítani, így ha az egyedül nincs meg, partner kell. Egy MDF pedig valószínűleg mást kérne cserébe a támogatásért, mint egy Jobbik.

Ezen túl arról értekezni, hogy az új érában milyen lesz az élet, – például az állami berendezkedés, viszonylag nehéz feladat. Ennek oka pedig a kampány szerkezete, legalábbis mai tudásunk szerinti állapota. Egyrészt adott a  nyolc év kormányzásban megfáradt MSZP, másrészt – többek között – a válság okozta állampolgári csömör és frusztráció, amely elsősorban a kevésbé megfogható vízióknak, hangulati elemeknek kedvez, szemben a szakpolitikai elképzelésekkel. Így keveset tudhatunk meg a jövendő kormányzópárt adminisztrációt, gazdaságot, stb. illető konkrét elképzeléseiről. Persze nagyon sok múlik az MSZP-n és az MDF-en, hogy mennyire képesek az előbb leírt képletet meghaladni saját kezdeményezéseikkel, kampányeszközeikkel a Fideszt arra szorítani, hogy konkrétumokról essék szó. És sok múlik a nyilvánosságon (média, állampolgárok, civil szervezetek, stb.), amelyek szintén alakíthatják a közbeszéd napirendjét. A dolgok jelenlegi állása szerint sok gondolat (nagy betűkkel) nem fűszerezi a kampányt, csak elhallgatott tervek, visszavont szakpolitikai elképzelések – mindkét oldalról – örvényében telnek a mindennapok.

A nyilvánosság szerepe a szélsőjobboldal – nem csak magyarországi – térnyerését tekintve sem elhanyagolható. Nagyon fontos lenne nem megmaradni a zsigeri reakciók szintjén, s az egész problémakört azzal a kijelentéssel elintézni, szélsőséges erőkről van szó, arra számítva, hogy ez elegendő érv ellenük. Márpedig nem elég. Tessék elolvasni, mit is ír és mond a Jobbik (most például mind a 88 oldalt), tessék rámutatni az ellentmondásokra, a tervek kritikus, adott esetben veszélyes pontjaira. Csak akkor képes egy társadalom védekezni a szélsőségekkel szemben, ha olvasni és írni tudó tagjai veszik a fáradságot, hogy felkészüljenek belőlük, hogy vitázzanak.

Az új éra másik izgalmas kérdése az lesz, miként alakul a baloldal jövője. A vélhetően bekövetkező hatalmi helyezkedésen túl van egy, a társadalom szempontjából fontosabb kérdés. Vajon milyen tartalommal tölti meg az MSZP az évezred eleji szociáldemokráciát, melynek agóniája egyáltalán nem magyar sajátosság? A gazdasági válság árnyékában a brit Labour ugyanúgy az útját keresi, mint a német SPD. És a kérdések mindenhol ugyanazok. Mekkora legyen az állam és milyen feladatokat lásson el? Mert az utóbbi két évben világszerte hatalmasra duzzadtak az adminisztrációk, nem kevés költséggel. Mit gondoljanak az egyenlőségről, az igazságosságról és a fenntarthatóságról? A baloldal – tehát nem csak a magyar – persze hajlamos lenne 90-180 fokot (vissza)fordulni és a 90-es évek elején (nagy reményekkel és sikerekkel) indult harmadikutas baloldali politikát keresztre feszíteni, ezen verve el a port a gazdasági válság okozta csalódottság miatt. De egyelőre nem világos, hogy az egyenlőség területén a régi(új) politika miben tudná meghaladni a mostanit, mely nem a jövedelem, hanem az esélyek egyenlőségének megteremtésére törekszik. E sorok írójában felmerül, tán nem a harmadikutas elképzelésekkel, hanem sokszor a megvalósítással (vagy annak hiányával) volt a baj. E nem egyszerű, és nagyon is jelentős kérdések megválaszolása még bőven a magyar baloldal előtt áll. Nem lényegtelen mindez hatalomtechnikai szempontból sem, hiszen aki ebben a világnézeti diffuzitással küszködő táborban (vö: akartunk-e vagyonadót vagy sem) először képes koherens és hiteles  gondolatokkal fellépni, az jó eséllyel maga mögé tudja állítani a többséget. A GONDOLATON múlik a baloldal jövője és nem utolsósorban hatalmi szerkezete.

 

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]