Erdogan ismét a nácikhoz hasonlította Izraelt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Hitler politikájához hasonlította a palesztinok lakta Gázai övezetet sújtó izraeli politikát Recep Tayyip Erdogan török elnök az izraeli 2-es tévécsatornának adott hétfő esti interjújában.

2 - Erdogan miniszterelnök, aki üdvözli a zsidókat és fenyegeti Izraelt

Arra a kérdésre, hogy “Hitlert vagy Izraelt találja-e barbárnak”, Erdogan egyiknek a politikáját sem helyeselte. Mint mondta, “amikor ilyen sok ember haláláról van szó, nem megfelelő azt kérdezni, hogy ezek közül melyik is a barbár”. “Sosem felejthetem azokat a pillanatokat, amikor emberek ezrei haltak meg a Gázai övezetet érő izraeli támadásoktól” – tette hozzá.

A török elnök hangsúlyozta, nagyon is tudatában van annak, milyen kényesen kezeli a zsidó állam az egykori német diktátorra vonatkozó kijelentéseket.

2014 júliusában, miután Izrael Erős Szikla fedőnéven hadműveletet indított a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista palesztin mozgalom ellen, Erdogan a mostanihoz hasonló megjegyzést tett. Akkor még török miniszterelnökként úgy fogalmazott, hogy az izraelieknek “nincs lelkiismeretük, becsületük, büszkeségük, és azok, akik nap mint nap elítélik Hitlert, felülmúlják őt a barbárságban”.

Törökország hagyományosan Izrael egyik legszorosabb szövetségese volt a Közel-Keleten, de a viszony 2010-ben megromlott, miután az izraeli haditengerészet megölt több, a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó török aktivistát, akik a blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni. A két ország hat év elteltével, idén június végén írta alá a diplomáciai kapcsolataik teljes körű megújításáról és viszonyuk rendezéséről született egyezményt. A megbékélési szerződés értelmében – egyéb lépések mellett – Izrael Törökország számára részben feloldotta a Gázai övezet szárazföldi blokádját, így Ankara humanitárius segélyt küldhet a térségbe, valamint a felek hat év szünet után a múlt héten új nagyköveteket neveztek ki.

A közeledés ellenére a feszültség nem tűnt el nyomtalanul, miután a török kormány továbbra is megértőnek mutatkozik a Gázai övezetet 2007 óta irányító Hamász radikális iszlamista palesztin szervezettel szemben. A Hamász tagadja Izrael létjogosultságát, és fegyverrel harcol a zsidó állam ellen.

Izrael és Törökország emellett közös földgázvezeték építésének lehetőségéről is tárgyal. A tervek szerint a vezeték később Európába szállítaná tovább a földgázt.

 

[popup][/popup]