Archívum
Találatok ‘ ’
Összesen 10,610 találat (2961 - 2980) : .
Egy piaci pogrom színpadon
„Nem hiszem, hogy azok az emberek, akik ’46-ban a pogromokat csinálták, velejéig gonosz emberek lettek volna, bár biztosan akadt közöttük olyan is.” (Mohácsi János)
Egy piaci pogrom nem zsánerkép; inkább háború utáni tájkép megvadult mellékalakokkal.
Závada Pál 2016-ban … Tovább »
Negyedmillióan a tel-avivi melegfelvonuláson
Negyedmillióan vettek részt Tel-Avivban a melegek méltóságának idei menetén – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
A város huszadik alkalommal rendezte meg szokásos éves seregszemléjét a másság tiszteletére, amelyet egyre jelentősebb érdeklődés … Tovább »
Misna magyarul – Ros Hasana 4.
Ha ros-hásáná ünnepe szombatra esik, a szentélyben fújnak (sófárt), de (máshol), az országban nem. Miután a szentélyt elpusztították, Rábán Johánán ben Zákáj úgy határozott, hogy mindenütt fújnak, ahol működik bet din.
Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) … Tovább »
Kritika és partnerség: a kormány és a MAZSIHISZ
A MAZSIHISZ nem ellenzéki párt… Az ellenzékiség hiányát tévedés a MAZSIHISZ-nél keresni, az ellenzéki pártok lennének az illetékesek… s nem egy vallási kisebbség képviselete.
Megjelent a hír, a magyar kormány több tagja fogadta a Zsidó Világkongresszus (ZSVK) alelnök-igazgatóját, … Tovább »
A Soros elleni kampány miatt antiszemitizmustól tart Magyarországon az EU alapjogi ügynöksége – a Fidesz durván reagált
Vegyes képet mutatott a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem tavaly az Európai Unióban: a szexuális kisebbségek egyenlőségének terén például történtek előrelépések, a diszkrimináció ugyanakkor továbbra is jelen van a társadalmakban – írta csütörtökön közzétett … Tovább »
Alakot öltő frontvonalak – konzervatívok és újítók harca a Mazsihiszben
Hosszú évek óta először vált a nyilvánosság számára is világossá, hol húzódik éles frontvonal a Mazsihiszen belül: Heisler András elnök és tanácsadói, illetve Frölich Róbert főrabbi és követői között.
A vita centrumában a szervezet identitása áll. A heisleri vezetés … Tovább »
Nem könnyű németnek lenni
A berlini Fal leomlását követő negyedszázadon át úgy látszott, Németországban helyreállt a normalitás. Nem pusztán a kettéosztott város és ország újraegyesítése, a hidegháborús hadiállapot ért véget, hanem véget érni látszott a nemzetiszocialista rémállam folytán a hallgatólagos … Tovább »
Oké-e, Gyuri?
Búcsúztató Berkovits György író, szociográfus temetésén. Elhangzott a Kozma utcai zsidó temetőben, 2018. június 3-án.
Vajon lehet-e, illő-e, rendjén való-e egy fájó búcsúzáskor szóba hozni a nevetést? Gyuri ezt a kérdést úgy tette volna föl, hogy mindez oké-e?
Mert … Tovább »
Magyar Menóra – zsidó emlékhelyek Magyarországon
A zsidóság emlékhelyei élni tanítanak. Azt bizonyítják, akarattal, tudással, jóindulattal nagyon mélyről lehet magasra is jutni.
A pécsi Engel Adolf olyan szegény volt, hogy gyerekkorában karrierjét kihegyezett ceruzák árulásával kezdte. Egy fillérért becserélte az általa … Tovább »
Az Örökkévaló háborgó, feldúlt lelke
Milyen lehet a földre hulló és a pszichoanalitikus kanapéján landoló Isten? A Teremtőnek is lehetnek mentális zavarai?
A Gólem Színház és Borgula András rendező küldetése, hogy kortárs izraeli darabokat tűzzön műsorra, és a Zsidó Művészeti Napok keretében, a Hatszín … Tovább »
Jeruzsálem
Mikor volt? Hogy is volt? Hát, rengetegszer megtörtént. Olyan mohók vagytok, hogy mindent tudni akartok!
Igen, én is mohó voltam sokszor, de most már csak nevetek ezen… mindent tudni… mindent tudni… minek az?
Rendben, elmesélem az egyiket, de ha valami csillogó történetre számítotok, … Tovább »
Izrael a palesztinokkal fizettetné meg a papírsárkányos gyújtogatás okozta károkat
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra utasította a nemzetbiztonsági tanács (a biztonsági ügyeket összehangoló központi szerv) vezetőjét, Meir Ben-Sabbatot, hogy indítsa meg az eljárást, amellyel a Palesztin Hatóság számára beszedett vámjövedelmekből fizetik majd ki a tüzet … Tovább »
„Szabadíts meg engem a vérontástól…”
Ismét Szombathelyen járt az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása. A megnyitón egyházi vezetők is felszólaltak, a tárlaton pedig több mint ezerötszáz látogató fordult meg a rá következő hét során.
2011 után idén május 28-án másodszor is a vasi megyeszékhelyre … Tovább »
Az undor nagyobb az isteneknél
Volt már majd húsz éve, amikor először kísérletet tettem rá, hogy megfejtsem Petri költészetének titkát. Jó előre bebiztosítottam magam azonban mindenfajta kudarc ellen.
Először is nem valamelyik verseskötetéről írtam, hanem összegyűjtött interjúiról. Legalábbis ezt … Tovább »
A megoldás a másságot toleráló demokrácia
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »
Misna magyarul – Ros hasana 3.
Ha már látta a bét din és az egész nép (az új holdat), és a tanúkat is meghallgatták, de közben besötétedett, és nem volt arra idő, hogy megszenteljék, a hónap szökőhónap lesz.
Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó … Tovább »
A Susita autó
Az Izraeli Kulturális Intézet 70 év – 70 tárgy – végtelen történet címmel rendezett kiállítást a modern Izrael Állam születésének 70. évfordulójára. A tárgyakból és a köréjük írott szövegekből válogatunk.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke:
Mielőtt Izrael rájött … Tovább »
Balázs Gábor: Rabbinikus időutazás a kétely, a bizarr és az abszurd világába
Az időutazás gondolatát nem a modern kor szülte, csakúgy, mint a bizarr és az abszurd esztétikai és filozófiai kategóriáit sem. Számos kultúra mitológiájában találhatunk olyan szereplőket, akik látogatást tesznek egy másik korban, vagy megtapasztalják, a létezés olyan síkjait, … Tovább »
Niran Frigyesi Judit: A klezmer zene utazása
Joseph Roth „Zsidók vándorúton” című esszéjében felvázolta a kelet-európai zsidók hontalanságának térképét. Régi és új otthonokról ír – otthonokról, amelyek nem otthonok.[1] Ezért adta Claudio Magris Roth-ról szóló könyvének ezt a címet: Mitől messze?[2]
Roth könyvének … Tovább »

