Az Örökkévaló háborgó, feldúlt lelke

Írta: Szarka Zsuzsa - Rovat: Kultúra-Művészetek, Színház

Milyen lehet a földre hulló és a pszichoanalitikus kanapéján landoló Isten? A Teremtőnek is lehetnek mentális zavarai?

Jaj Istenem, részlet az előadásból, Kálid Artúr és Gryllus Dorka (Fotók: Gordon Eszter)

A Gólem Színház és Borgula András rendező küldetése, hogy kortárs izraeli darabokat tűzzön műsorra, és a  Zsidó Művészeti Napok keretében, a Hatszín Teátrumban be is mutatták a 2012-ben elhunyt izraeli szerző, Anat Gov Jaj, Istenem! c. darabját, mely örökzöld kérdéseket feszeget:

létezik-e Isten, van-e hatalma? Igazságos-e vagy kegyetlen, beleszól-e az életünkbe?

De nem csupán hitbéli hittételekről hohmecolhatunk most, amikor az Úristen feltűnik  egy zsidó színház színpadán, hogy ott nem csak zsidó, hanem univerzális emberi problémákról beszéljen.

Szertelen fantázia munkál ebben a színműben, melyet két karakterfigura mozgat: egyikük Ella, pszichológus, tanulási problémákkal küzdő gyerekek specialistája, autista kisfiát egyedül nevelő édesanya (Gryllus Dorka), a másik maga az Isten, lazán I., akit Kálid Artúr alakít a hagyományokhoz hűen, hiszen a Gólem Színház Zs-kategória darabjában is ő volt a Messiás. Kettőjük játéka improvizatívnak ható, szabadon áramló, profánul mélyen filozofikus eszmecsere, abszurd humorba csomagolt komoly mögöttes tartalommal.

De jaj, Istenem, mit is kereshet az Örökkévaló a pszichológusnál?

Már a kérdéstől is vagy megrökönyödik a néző vagy magával sodorja a felvetés. Hiszen van, aki hisz Istenben, és van aki hisz a terápiában, van aki feltétlen híve mindkettőnek és van aki nem hisz senkiben és semmiben. De nem ez a lényeges, hanem az, hogy a felettünk álló égi tünemény is szorulhat segítségre. És már el is jutunk az Örökkévaló-ábrázolás egy szokatlanul meghökkentő módjához.

Egy napfényes napon, amikor a hőségtől kókadoznak a növények a kertben, megszólal a csengő Ella ajtaján. A Mindenható jelentkezik be, mert elrontotta az életét. Nem tűnik lacafacázó pasasnak. És tényleg élő, bár végtelenül antipatikus és arrogáns, ebből a típusból szaladgál néhány széles e világon, de gyarlóságaival egész emberi, nárcisztikusan is…

“Istenem, maga nem halt meg… csak nagyon beteg” – ocsúdik fel Ella első meglepetéséből.

„Ez a hivatalos diagnózisa?” – horkan fel a kanapén ülő Isten. A pszichológus a problematikus páciensben úgy tűnik, hogy emberére akadt, hisz ki ne vádolta volna az Örökkévalót? Viták és vádak, vádak és viták burjánoznak az analitikusi dívány körül és a pszichológus nem pszichiáter, hogy felírjon valami jó erős nyugtatót a hisztérikus I-nek… De hamar nyilvánvaló lesz, hogy nem a feldühödött ószövetségi pusztai Örökkévaló akar itt a világ elpusztításával fenyegetőzni, és hogy nem égő csipkebokorként, hanem emberként omlik össze. Mert könnyebb a Vörös-tenger vizét kettéválasztani, mint egy 2500 éves problémát megoldani. De megoldható-e egy 50 perces kezelés alatt az, amit az utóbbi évezredekben valaki jól elbaltázott?

Gryllus Dorka, Rátkay Áron, Kálid Artúr

A két szereplő párbeszéde egy emberi viselkedésminta tükröződése: őszinte önmarcangolás és egymás marcangolása, mert az sem véletlen hogy a Teremtő pont Ella rendelőjébe csöppent, ahol talán van gyógyír lelki bajaira. Mert a titok talán ott rejlik ebben a sziporkázó és áramvonalas rendezésben, hogy egyszerre röhöghetünk magunkon és istenkáromlás ne essék, de I-en is. Pedig dráma ez a javából.

Valójában két magányos ember beszélget, vitatkozik, üvöltözik egymással.

Márpedig hitelesen. A színészi játék elérte célját, nevetés közben elszorul a szívünk. Ella optimista, de elgyötört, hajdan az öngyilkossággal kacérkodott, a válás utáni traumái feldolgozhatatlanok, kétségbeesetten vergődik, szívéből mégsem huny ki a remény. Kisfia, Lior, függő képkeretek társaságában, zenélésben átszellemülő, kommunikációra képtelen, hiperszenzitív gyerek. Jogosak tehát a pszichológus Istennel kapcsolatos kritikai felvetései, pl. hogy az Örökkévaló alakja irodalmi ábrázolás-e, vagy egy bántalmazó figurát láttat.

A pamlagon ülő/fekvő Isten hasonlóképpen kétségbeesett, kisebbrendűségi érzését agresszióval és arroganciával leplezi. Nincs barátja. Elvesztette. És a rendelői életképbe bekúszik a Jób-sztori, nyomában a bűntudat és lelkiismeret. Hogy Jóbot miért is? És hagyjuk már a csudába a Sátánt. Jób balsorsa óta I. elvesztette az erejét, hangja elnémult, bár azelőtt mindenbe belepofázott, Ellát idézve.

Háborog a két ember lelke az özönvizek előtti és utáni csendben. Nem mellékes mellékszereplőként a kisfiú, Lior mellett ott az autizmus természetrajza, az önmagába kanyarodó magány, a falak mögé bújt én.

Gryllus Dorka az Autistic Art Alapítvány jószolgálati nagyköveteként sokat tesz azért, hogy az autisták az alkotásban ki tudják fejezni magukat. Nem véletlen, hogy a puritán színpadi díszlet fontos eleme

az autista gyerek(ek) által festett öntözőkanna.

A világvége olvasat helyett a színmű végén felcsillan a remény, a főszereplők látványosan összeölelkeznek. Az Örökkévaló távozásával Özönvíz/Vízözön 2.0. helyett kitör a zuhé, fellélegeznek a kerti virágok, és Lior 16 év óta először kimondja azt a szót, hogy mama, és rájövünk, hogy az autista gyerek egy áldás. Lám, mégis vannak csodák!

Nem egy titokzatos színdarabot látunk, nincs itt semmi metafizikus homály. Nem is ez volt az írói és a rendezői szándék. Alapötletként bizarr és érzékeny gondolat, hogy az Örökkévaló pszichológushoz fordul, mert depressziós. A zsidó vallás nem engedi az istenábrázolást, most meg eljött egy rendelőbe, mint ember. Ellához, aki sosem kért tőle semmit; a Teremtőnek már úgyis elege van energiavámpírokból, és burning-out-ja van munkaköri ártalomként.

A fordítást az eredeti héberrel összevetette és az előadást rendezte: Borgula András
Dramaturg: Németh Virág
Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmati Dóra
Műszaki vezető: Nádasi Iván
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
A rendező munkatársa: Kern Dóra

Az előadás oldala

 

támogatás