Akik vissza akartak vágni… túlélők meghiúsult merénylete

A zsidó Joseph Harmatz „bosszúálló” és a nemrég nyilvánosságra hozott amerikai jelentés egyaránt képtelen magyarázatot adni arra, hogy a nürnbergi mérgezési akció miért tévesztett célt.

Hetven évvel a zsidó holokauszt túlélők csoportjának vakmerő vállalkozása után annak vezetője csak egy dolgot sajnál – hogy tudomása szerint egyetlen náci sem halt meg.

A zsidó „Bosszúállók” egykori SS-ek tömeges megmérgezésére tettek kísérletet egy amerikai hadifogoly-táborban 1946-ban. Több mint 2200-an betegedtek meg, de a mérgezésbe senki sem halt bele. Az akkori amerikai jelentés nemrég az Associated Press hírügynökségen keresztül kapott nyilvánosságot, de nem ad választ arra, hogy vajon a megtorló akció miért volt sikertelen – annak ellenére, hogy mennyiségét tekintve az arzén akár több tízezer ember halálát is okozhatta volna.

Az egyik résztvevő, a jelenleg 91 éves Joseph Harmatz szerint a cselekmény felhívás volt a végül 1948-ban létrejött Izrael Állam megalapítására – azzal az üzenettel, hogy elmúlt az idő, amikor a zsidókat büntetlenül lehetett bántalmazni.

„Azzal jöttünk Palesztinába, hogy feladjuk a tétlenséget, és ezért is voltunk lelkesek” – mondja Harmatz a telefonba rekedt és suttogó hangon. Jelenleg Tel-Avivban él, legtöbb családtagját a holokauszt során veszítette el.

A holokauszt túlélőkben zsigeri vágy élt a második világháborúban történtek megtorlására, ám legtöbbjük túlságosan fáradt és sebzett volt ahhoz, hogy azt tettekre váltsa. Egy mintegy 50 fiatalból álló szervezet azonban, akik többsége már az ellenállási mozgalomnak is részvevője volt, úgy vélte, nem kellene hagyni, hogy a bűnök büntetlenül maradjanak. A Nakam (Bosszú) csoport határozottabb kiállásra szánta el magát.

A küldetés nem volt bonyolult. „Németeket ölni” – mondja Harmatz. „Mennyit?” – „Minél többet” – válaszolja.

Harmatz elmondja, hogy az ellenálló és költő Abba Kovner elképzelése az volt, hogy Nürnberg város vízellátását mérgezik meg. Ezt azonban a Bosszúállók elvetették, mert ártatlan németek tömegét pusztította volna el, és súlyosan rontott volna a jövendő Izrael Állam nemzetközi támogatottságán. A B terv szerinti akció viszont kifejezetten a legelvetemültebb náci elkövetők ellen irányult.

A titkos szervezet tagjai beépültek abba a pékségbe, ahonnan a Nürnberg közeli Langwasser melletti hadifogoly-tábort látták el kenyérrel. A Stalag 13 táborban 12 ezer volt SS katonát őriztek. 1946. április 13-án három aktivista két óra alatt háromezer vekni kenyeret kent be arzénnal. Harmatz kívülről irányította az akciót.

„A szörnyű tragédia feledésbe merül; ha egy bűncselekmény megtorlatlanul marad, azt egy másik követi” – magyarázza Dina Porat, a Jád Vasem főmunkatársa, aki könyvet jelentet meg a Bosszúállókról. „Nem csupán az igazságtétel volt tehát a céljuk, hanem a világnak küldött figyelmeztetés arra, hogy egyetlen, zsidók ellen irányuló bűntett nem maradhat következmények nélkül.”

A német törvényeknek megfelelően a nürnbergi hatóságok később vizsgálatot indítottak Harmatz, valamint a pékségben hónapokon keresztül álnéven dolgozó Leipke Distal ügyében, miután az akcióról szóló dokumentumfilm a tévében bemutatásra került 1999-ben. A vádat végül – a „különleges körülményekre” való hivatkozással – elejtették.

Az amerikai katonai kémelhárítás korábban titkosított jelentéseiből kiderült, hogy az alkalmazott arzén mennyisége sokak halálát okozhatta volna. Az AP az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva kaphatta meg az anyagokat az USA Nemzeti Levéltárából.

Egy 1947-ben kelt, „bizalmas” pecséttel ellátott emlékeztetőben a nyomozók arról írnak, hogy a pékség közelében „három üres vizes palackot, valamint egy vászonzsákban négy forró vizes palackot találtak.” Elemzések kimutatták, hogy „a vízzel és ragasztóanyaggal elkevert arzén akár 60 ezer ember elpusztítására is elegendő lett volna.”

Egy további bizalmas jelentés vegyészi szakvéleményt idéz, miszerint „10 kiló arzént használtak fel, amit a veknik aljára, oldalára és tetejére kentek.” Az orvosok említették, hogy az SS-ek „kolerához hasonló szimptómát mutattak, heves hányással, hasmenéssel és bőrön jelentkező kiütésekkel.” Arra is történt hivatkozás, hogy az egy veknin található maximális arzénmennyiség 0,2 gramm volt, márpedig a 0,1–0,3 gramm közötti dózis „a legtöbb esetben halálos.”

Mindmáig rejtély, hogy a mérgezésbe mégse halt bele egyetlen náci sem. Legelfogadottabb vélemény az, hogy a nagy sietségben túl vékonyan kenték fel a mérget. A másik, hogy a nácik rögtön gyanút fogtak, és egyikőjük sem evett a kenyérből eleget.

A cselekményt követően Harmatz, Distal és a többiek gyors menekülésre kényszerültek. A csehszlovák határon Yehuda Maimon, egy auschwitzi túlélő lengyel zsidó várta őket, és ő volt az, aki sikeresen juttatta őket Palesztinába. A Tel-Aviv melletti idősek otthonában élő 92 éves Maimon küldetésének indítékául a megtorlást jelöli meg.

„A csoport megalakítása parancsoló szükségszerűség volt. Büszke vagyok arra, hogy a tagja lehettem. Muszáj volt megfizetni a szörnyű gaztettekért.”

A The Guardian nyomán Bassa László