Találatok ‘Varga Béla’

Összesen 105 találat (61 - 80) : Varga Béla.

Széplelkek vagy Izraelt gyűlölő fanatikusok: kik voltak a segélyaktivisták?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael kormányának esetleges túlkapásait, bűneit csak az ítélheti el erkölcsileg legitim módon, aki a szélsőségesen Izrael-ellenes, antiszemita, fundamentalista terrorizmust (illetve annak támogatóit) is megbélyegzi és kiközösíti. Segélymunkásokra minden háborús válságövezetben szükség van. De a humanitárius misszió lényege, hogy annak vezetése nem kötelezheti el magát egyik harcoló fél mellett sem. Nem azonosulhat nyíltan az ügyükkel, semlegesnek kell maradnia. A gázai segélyflottilláról ez – finoman szólva – aligha mondható el.
 

„Közeg” a túlparton

Írta: Vári György - Rovat: Politika

A tér azért itt, a Fő téren határolt, mert innentől kezdve már valami kültelki táj jön a város után, a közigazgatási egység. Az Óbudai Szigeten a magányos késő kamaszkor, amikor – két-három évig – kijártam a Szigetre, aztán a régen eltüntetett kukoricatáblák világa, kívül az időn, a gyerekkorban. Elviselhetetlenül messzinek találtam 18 évesen, alig jár ki busz éjszaka, nem lehetett a megtalált életből hazamenni.
 

Szükség van-e antiszemitizmusra?

Írta: Zipp.hu / Kovács Tibor  - Rovat: Hírek - lapszemle

A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus? – Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, a felelősen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tőle? Az írást vitaindítónak szántuk.
 

„Egy új, nagy turáni szövetség formálódik” – A Jobbik külpolitikai elképzeléseiről I.

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Milyenek is az „Új erő” külpolitikai elképzelései és törekvései? Egyáltalán: vannak-e ilyenek? A kérdésnek különös aktualitást ad, hogy október 24-én a Jobbik nemzetközi együttműködési megállapodást kötött négy nyugat-európai radikális és/vagy szélsőjobboldali párttal. Mindehhez rámát az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége fogja biztosítani, s a szervezethez történő csatlakozási szándékot – állítólag – már máshonnan is jelezték. Szóval, érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodik szűkebb és tágabb szomszédságunkról, a glóbusz dolgairól a brüsszeli képviselettel is rendelkező, de főhadiszállásként továbbra is egy budapesti, villányi úti kis irodát használó párt. 

Lőwy Dániel: A Körös-parti Párizs világirodalmi pillanatai

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Vannak pillanatok, amikor az egész ország irodalmi és művészeti életének itt van a központja” – véli Hegedüs Géza. A helyszín Nagyvárad, az ország pedig az első világháború előtti, „békeidős” Magyarország. Milyen is volt a Körös-parti Párizsnak nevezett, a gonoszkodók által Pece-parti Párizsnak titulált város a XX. század első éveiben?
 

Hamasz-Izrael háború

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.

Szélsőjobb revival

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Aki manapság csak egy kicsit is beleszagol az internetes világba, rögtön észreveheti egy rendkívül fejlett szubkultúra jelenlétét; a netes szélsőjobboldalról van szó. Az az érzésünk támad, hogy kontrollálatlanul ömlik valami mocsok, amiről pedig azt hittük, hogy a múlttal együtt sodródott el.
 

A nem kívánt hagyaték

Írta: Koós Anna - Rovat: Politika

Koós Anna
A nem kívánt hagyaték

Közel harminc évet itt, Budapesten éltem, majd újabb huszonöt évet New Yorkban. Budapesten nőttem fel, és New Yorkban neveltem fel a gyerekeimet. Gondolko­dásomra rányomta bélyegét a kívülállás. 1969-től kezdve társalapítóként vettem részt … Tovább »

[popup][/popup]