Szükség van-e antiszemitizmusra?

Írta: Zipp.hu / Kovács Tibor  - Rovat: Hírek - lapszemle

A szakállas viccben megkérdezik Jóska bácsitól, van-e maguknál a faluban antiszemitizmus? – Az nincs, de igény vóna rá – jön a felelet. Most, 2009-ben, amikor az antiszemitizmus is új szintre lépett, a felelősen gondolkodó polgárnak érdemes feltennie a kérdést, vajon szükségünk van-e rá, jobb lesz-e a magyaroknak tőle? Az írást vitaindítónak szántuk.
 

 

Minél többet böngészi az ember a neten a fórumokat, blogokat, annál inkább erősödik benne az érzés, hogy az antiszemitizmus – és társai: a globalizáció-, multi- és kapitalizmusellenesség – észrevétlenül mindenbe beleitta magát. Egyre népszerűbb, úgy terjed, mint valami új bölcsesség, tao vagy zen, amivel meg lehet magyarázni a világ menetét, választ adni a problémákra, megoldásokat találni. Univerzális, egyszerű, akár alfaállapotban is elsajátítható tudás. Nem kell egyetemi végzettség, még olvasni sem kell hozzá, egy baráti beszélgetésen, bor mellett megszerezhető a doktori szint. Társaságban egyre jobban lehet vele villogni, és aki megszerzi a tudást, annak megvilágosodik az élet értelme, a dolgok a helyükre kerülnek, minden átlátható lesz. Nem egy kis tőkeellenességről vagy egyszerű zsidózásról beszélek, ami mindig volt, hanem egy igazi világmagyarázatról, egy totális filozófiáról, amivel a földkerekség minden eseménye megmagyarázható.

Nem én akarom megvédeni a zsidóságot, megteszik ezt ők maguk nálam jobban. Viszont érdemes a kérdésről beszélni, sőt vitázni is, mert szerintem mi, magyarok sokat veszíthetünk az új világmagyarázattal, bármennyire is másként gondolják sokan. Az ugyanis erőteljes paradoxonokat rejt magában.

Az antiszemitaparadoxon

A kijelentés, hogy a zsidóságnak a nyugati világban nagyobb hatalma van, mint azt sokan szeretnék, nem nagy bölcsesség, sőt, még csak nem is antiszemita kijelentés. Ennek emlegetése, nem hinném, hogy nagyon fájna a zsidóságnak. Ki ne szeretné azt hallani, hogy ezek a magyarok ott vannak mindenütt, és az ő kezükben összpontosul a döntések és a tőke jelentős része? Biztosan büszkék lennénk rá. Ez olyan kérdés, amiről őszintén és rasszizmus nélkül is beszélnek. Az USA-ban időről időre vita folyik, hogy az izraeli lobbinak túlzott befolyása van-e. Pusztán nemzetstratégiai, külpolitikai kérdésként.

Ebből következően a paradoxon egyik része, hogy aki azért szidja a zsidókat, mert szerinte ők irányítanak mindent, és övék a hatalom, a pénz, és mi csak rabszolgák vagyunk, az valójában a zsidókat dicsőíti, és önmagát rabszolgának állítja be. Igaz, lázadó rabszolgának. Tulajdonképpen ez nem zsidóellenesség, hanem beteges filoszemita megközelítés, vagyis a zsidóság olyan dicsőítése, ami annak, aki teszi: rossz. Önkínzó szemlélet.

A paradoxon másik része pedig azokra vonatkozik, akik azt emlegetik, hogy ennek a hatalomnak most véget vetnek. El kéne dönteniük, hogy lenyomjuk a zsidóságot, vagy ők a világ urai, mert a kettő együtt nem megy. Ha le tudjuk őket nyomni, akkor nem ők a világ urai, és nem érdemes ezért utálni őket. Ha viszont ők a világ urai, a vulkánkitörések, a világválság, a 9/11, az Iraki háború mögött is ők vannak, akkor nincs sok esélyünk. Amennyiben megpróbáljuk, országunk néhány éven belül egy banán nélküli banánköztársaság szintjén lesz, de lehet, hogy sóval hintik be a helyét. Tudom, a pragmatizmus nem magyar erény, sőt nálunk egy kicsit ciki is, de azért még beláthatjuk, ha ők rángatják dróton Amerikát és egész Európát, akkor miért mi lázadunk ellenük, és nem ők? Külön érdekesség, hogy legtöbbünk elcserélné fejlettségünket a dróton rángatott Nyugatéval. Ha pedig így van, inkább nekünk is arról kéne tárgyalni a zsidósággal, hogy segítsenek bennünket is olyan naggyá és erőssé válni, mint a többi „báb” országot, akkor legalább hasznunk lenne belőle. Persze ehhez le kéne győzni az érzésünket, hogy mindenki a mi országunkat akarja, mert ez itt maga a földi paradicsom. Ugye ez a földi paradicsom viccesen hangzik, ha belegondolunk?

10 ezer zsidó vagy 1 millió muzulmán?

Vannak további kérdések is ezzel az antiszemita divattal. Annak, aki utálja a zsidókat, mint láthatjuk, szeretni illik az őket utálókat. Ezzel élesen találkoztam a ’90-es években, amikor Londonból hazatérve angol barátomnak újságoltam, meglepett, mennyi muzulmánt láttam. Mire ő csak ennyit mondott: Miért, talán a zsidók jobbak lennének?

Szívesen megkérdezném tőle, mit gondol ma, de rég nem hallottam felőle. Válasza két fontos dologra világít rá. A látszólag hipertoleráns angolok között is előfordul egy kis zsidózás, és, hogy milyen gyakori gondolat a muzulmánokat preferálni a zsidókkal szemben. Európában ma több muzulmán él, mint amennyi zsidó az egész földkerekségen – és sokkal nagyobb gondot okoznak, mint a zsidók valaha is képesek lennének rá. Az angolok ma már biztosan elcserélnék néhány százezer zsidóra a néhány millió muzulmánjukat, de már nem tudják.

Mi nem küzdünk ilyen problémákkal, de a zsidó-muzulmán szembeállítással nap mint nap találkozunk. Jönnek a tálibokat, Iránt, a palesztinokat és egyéb számunkra ismeretlen népeket dicsőítő írások a neten, és magukat komolynak gondoló sajtótermékekben is.

Megfontolásra érdemes külpolitikai és hosszútávú nemzetstratégia lenne országunk sorsát a harmadik világ muszlim „elnyomottjaival” összekötni? Az EU helyett vetessük fel magunkat a Világ Tálibjainak Egyesült Szervezetébe? A NATO helyett pedig a Hamaszba? Tudom, jó az elesetteket és gyengéket támogatni, én is Kamerunnak szurkoltam a VB-n, de azért a józan ész jobb tanácsadó a focipályán kívül. Hogyan vesszük majd rá a keresztény gyökerű magyar népességet, hogy térjen át a tálibok hitére, mert ez a „tagfelvétel” első kritériuma lesz. Arról nem is beszélve, hogy a 17. századi életviszonyokat sem könnyű elfogadtatni. Igaz, az elvekért sok áldozatra képesek az emberek.

A tréfát félretéve, a gyakorlatban már ma is komoly problémákat okoznak az EU nyugati felén az ott nagy számban élő muszlimok. Kezelhetetlen probléma elé állítja a kormányzatokat az EU keresztény gyökereitől idegen problémakör. Az iskolában viselt csador ennek a legkisebb szelete, a francia külvárosok zavargásai, az egyre épülő mecsetek, minaretek, szaporodó terrorcselekmények jelzik a probléma súlyát. Megalapozottnak tekintett előrejelzések vannak arról, hogy 40 év múlva Nyugat-Európa a muszlimmá válás problémájával küzd majd.

Vajon az antiszemita-zen tudás hívei végiggondolják ezt a lehetőséget? Lehet, hogy a zsidóság uralkodik Amerikán és rajtunk, de az biztos, hogy nem számíthatunk arra, hogy 40 év múlva többen lesznek az országunkban, mint mi, és az ő vallási szabályaik szerint kell élnünk.

A vesztesek elméletei

Azt kérdezhetik tőlem, miért érdekel engem, nem zsidóként, a kérdés? Talán előnyt szeretnék szerezni a „megszállóknál”, vagy csak simán médiamegjelenést? Hát nem, én a magyarságért aggódom. Még csak hipertoleráns sem vagyok, nem hiszek egy előítéletmentes világban, de az is tuti, hogy nem lehet az ideológia szintjére emelni az előítéleteket, az összeesküvés-elméleteket. Nézzünk szét a világban, hány nemzetet emelt fel az antiszemitizmus és a globalizációelleneség. A világ sikeres nemzeteinek döntő többsége polgári, vagy ahogy másként nevezik, liberális demokrácia. Olyan példát találunk, amikor diktatúrán keresztül vezetett az út a sikerhez, Dél-Korea, Kína, Taivan, Szingapúr, de a globalizáció és piacellenesség, az atiszemita-zen még egyetlen nemzetet sem tett naggyá, sőt, bátran kijelenthetjük, ezek a vesztesek elméletei. Olyan népeké, akik saját erejükből, munkájuk által képtelenek javítani helyzetükön, és mivel nem képesek saját gyengeségükkel szembenézni, másra kenik hibáikat. Ez a lusták és tunyák álláspontja, az örök veszteseké.

Ezek az elméletek, mert passzivitásra ösztönöznek, a meglévő energiákat rossz irányba terelik, ahelyett, hogy az ország valódi problémáira koncentrálnának. A világ rendelkezik bizonyos adottságokkal, időnként például esik az eső, süt a nap, van globalizáció és multinacionális cégek. Talán a zsidóságnak is nagyobb befolyása van, mint azt sokan szeretnék, de egy kis nemzet ezeket a viszonyokat képtelen megváltoztatni. Két választása van: átáll a tálibok oldalára (és irány a középkor), vagy megpróbálja az adottságokat saját előnyére használni. Az adottságokat lehetőségekké alakítani.

Ezzel szemben mi az adottságok miatt hőbörgünk, és igyekszünk valakire fogni gondjainkat. A „kommunista” kormányra, aki kiszolgálja a zsidókat, a multikat, a globalizációt. A körülmények felelősek bajainkért, mi soha. Ilyenek a vesztesek. A globalizáció-ellenes és antiszemita elvek népszerűsége ott növekszik, ahol nem tudnak vagy akarnak megbirkózni a globalizáció kihívásaival, ahol nem tudják őket előnyökké formálni. Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan nem globalizációellenes, és Dánia, Ausztria, Finnország sem, pedig ezen elvek szerint lehetnének. Nyugaton a globalizációellenesség szélsőbaloldali erkölcsi alapú kritika, nálunk a jobboldali világmegváltó.

Az antiszemitizmus és globalizáció-ellenesség nem a zen. Nem jutunk vele sehova, még a lelki békéhez sem. Még ha a valós gazdasági, politikai és közbiztonsági gondok óriásiak is Magyarországon. Még ha igaz is, hogy a zsidóságnak nagyobb a befolyása a kelleténél (kellete válogatja), vagy tényleg minden zsíros üzletet ők nyernek, ahogy egyesek állítják, a hőbörgés, az ellenségeskedés, a gyűlölködés nem hoz megoldást, és nem hoz megoldást a problémákról való hallgatás sem. Ezeknek a gondoknak a megoldására vannak értelmes, békés és előrevivő megoldások, sokkal hatékonyabbak, mint az emberekben élő gonosz indulatok kiszabadítása, melyeket aztán egy ponton túl nem tudunk kezelni. Meg kéne tanulni élni a világ adta lehetőségekkel, őszintén beszélni gondjainkról, és nyerni, nem folyton mást okolni tehetetlenségünk miatt, és veszíteni. Ez ma nem tűnik egyszerűnek, mert éppen az ellenkező, a rossz irányba megyünk. Újabb zsákutcába indulunk tovább, igaz, az utca elején lévő házak szépre lesznek meszelve, és csak a kanyar után vesszük észre, hogy nincs tovább. Egy újabb elvesztegetett évtized jöhet, ami után még nehezebb lesz tovább menni.

 

támogatás