Livni komoly területi engedményeket tenne a palesztinoknak
A kormányalakítási megbízatásban reménykedő Cipi Livni izraeli politikus szerint komoly területi engedményeket kell tenni a palesztinoknak a békéért cserében.
Összesen 286 találat (181 - 200) : Simon Peresz.
A kormányalakítási megbízatásban reménykedő Cipi Livni izraeli politikus szerint komoly területi engedményeket kell tenni a palesztinoknak a békéért cserében.
Benjámin Netanjahu, az izraeli jobboldali Likud párt vezetője pénteken lezárta a kormányalakításról folytatott konzultációk első fordulóját a szélsőjobb és a vallási pártok táborával.
Netanjahu pénteken a Zsidó Haza nevű szigorúan vallásos és nacionalista, főként telepeseket tömörítő, 3 képviselői helyet elnyert párt képviselőivel is találkozott. A párt támogatásáról biztosította a politikust.
Elsõ pillantásra három gyõztese is van az elõrehozott választásoknak Izraelben: a Kadima és a Likud is úgy látja, kormányt alakíthat. A szélsõjobb is örülhet, hiszen harmadik erõvé vált. Világos az is, ki az egyértelmû vesztes: a baloldali Munkapárt, amely máris jelezte: nem kíván semmilyen koalícióban részt venni. A választásra egyértelmûen rávetült a lezáratlan gázai háború és az iráni fenyegetés árnyéka.
Noha hivatalos
bejelentés még nincs, a Vatikán és Izrael közötti új keletű feszültségtől
függetlenül folyik XVI. Benedek pápa májusra tervezett közel-keleti útjának
szervezése – írta hétfőn az Il Giornale című olasz napilap.
Sajtószemle napról-napra
2009. január 10.
Izrael- és palesztinbarát tüntetők véres összecsapása Oslóban
Hírszerző
Az ellentüntetők Molotov-koktélokkal, kövekkel és tojásokkal dobálták a zsidó állam támogatóit, izraeli zászlókat égettek. A helyi média szerint a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen súlyos incidens a norvég fővárosban. Több tízezres, százezres tüntetések, tiltakozó akciók követték egymást az arab világban is.
Furcsa, sajátos kettősség jellemzi a közel-keleti konfliktus, szűkebben: a palesztin-izraeli háború magyarországi tudati “lecsapódását”.
Nyerésben van Ifj. Hegedűs Loránt: rövid időn belül két olyan perben is sikerrel vette az akadályt, melyek tárgya a hazai zsidóságnak szóló kendőzetlen üzenete volt.
Az elmúlt 13 évben nem változott az izraeli-palesztin viszony, nem csökkent a zsidók és a palesztinok közötti gyűlölet és az erőszak – írja a londoni napilapban Simon Peresz, a knesszet elnöke a Jichak Rabin elleni merénylet évfordulója alkalmából.
Mintegy százezer ember emlékezett Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnökre meggyilkolásának 13. évfordulóján Tel-Avivban, azon a téren, ahol a merényletet elkövették, és amely azóta Rabin nevét viseli.
Öthetes intenzív egyeztetés után feladta az új koalíció tető alá hozására tett kísérleteket vasárnap Izraelben a kormányalakítással megbízott Cipi Livni külügyminiszter, így valószínűleg előre hozott választásokat tartanak a zsidó államban.
Távozik a miniszterelnöki posztról Ehud Olmert izraeli kormányfő. Várhatóan Cipi Livni, az izraeli Munkapárt új elnöke alakíthat kormányt.
Az izraeli Kadima párt éppen belső választásokat tart ezekben az órákban. Eredmény ugyan csak késő estére várható, de egy előzetes elemzést azért megér a dolog, mégiscsak a leendő izraeli kormányfőt választják meg a szavazásra jogosult párttagok.
A katolikus egyházfő, XVI. Benedek pápa szentföldi látogatását szorgalmazta Simon Peresz izraeli államfő, amikor fogadta Fuád Tualt, a június 22-én hivatalba lépett új jeruzsálemi latin pátriárkát.
A zsidó telepek építésének, illetve bővítésének leállítását követelte Betlehemben Gordon Brown brit miniszterelnök vasárnap, miután találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
Földi halandó meg nem mondhatja, hogy elmarasztalják-e bárhogyan ifj. Hegedűs Lórántot az egyházban. Évek óta hallhatunk felőle, először a MIÉP-es szerep és a „kirekesztő” mondat kapcsán, majd a „felvonulások” és a „simonpereszezés” miatt, legutóbb pedig mert szolidaritási istentiszteletet tartott a palesztinok mellett.
Forrás: STOP 2008. június 24. Feltehetőleg öngyilkosságot követett el az az izraeli rendőr, aki meglőtte magát az izraeli útját befejező Nicolas Sarkozy francia elnök tel-avivi búcsúztatásán – jelentette az izraeli közszolgálati rádió. Az incidens riadalmat keltett a Ben Gurion repülőtéren, … Tovább »
Forrás: HVG 2008. június 23. A zsidó telepek bővítésének befagyasztására szólította fel Nicolas Sarkozy francia elnök az izraeli vezetőket egy palesztin lapnak adott nyilatkozatában. “A telepek bővítése a (palesztin-izraeli) béke fő akadálya” – idézte hétfői számában az al-Kudsz … Tovább »
Forrás: Metró 2008. június 18. A jordániai király arra figyelmeztetett szerdán, hogy „súlyos hiba” lenne elszalasztani az esélyt az izraeli-palesztin béke idei megkötésére, amelyet George W. Bush amerikai elnök is szorgalmaz. Az Egyesült Államokkal szövetséges II. Abdalláh hangsúlyozta, … Tovább »
Forrás: HVG 2008. május 7. / Shiri Zsuzsa /Jeruzsalem Izrael kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából Simon Peresz interjút adott a külföldi újságíróknak. A mindig is történelmi léptékben gondolkozó 84 éves államfő röviden áttekintette a zsidó nép 3500 éves történelmét, … Tovább »