Találatok ‘Scheiber Sándor’
Összesen 386 találat (161 - 180) : Scheiber Sándor.
„Ciki lett volna nem Heislerre szavazni”
Kétharmados többséggel Heisler András a Mazsihisz elnöke, női alelnököt választottak. Folyamatosan frissítve!
Teljes tisztújítás a Mazsihiszben. Helyszíni híreink távirati stílusban.
A képviselő-testületi közgyűlésen 107 delegátus vesz részt a regisztráció szerint az ország zsidó hitközségeiből.
Kiss Henriett megválasztott levezető elnök tájékoztatta a közgyűlés tagjait … Tovább »
BZSH-közgyűlés – Ács Tamás elnök, Kunos Péter ügyvezető igazgató
Csütörtök este Ács Tamást, korábbi helyettes államtitkárt választották a Budapesti Zsidó Hitközség új elnökévé. A jelölt a második fordulóban néhány szavazattal előzte meg Zoltai Gusztáv volt sofőrjét, az Élet Menete Alapítvány kurátorát, Bandi Lászlót. Kunos Pétert döntő fölénnyel erősítették meg ügyvezetői tisztségében.
Balog Zoltán átadta a Scheiber Sándor-díjakat
93 éves korában elhunyt Domán István főrabbi
Dr. Domán István főrabbi 1922. november 17-én született Budapesten rabbi családban. Elmélyült vallási tudását nem csak édesapjától szerezte, hanem – az akkoriban már nem szokásos módon – a négyosztályos polgári iskola befejezése után Jesivába küldték, ahol megtanulta … Tovább »
A zsidó költő és az idegen asszony
A Schwezoff-játszma vége
Monokróm (fény)kép
– Villányi András fotóiról
50 évet illusztrál 50 kép: válogatást láthatunk a Dohány utcai zsinagóga körzetének fél évszázadáról. Momentumokat, mikrotörténelmet. Az utolsó évtizedek lenyomatait. A sok új fotó között néhány régebbi: nem a koruk, a tematikájuk és … Tovább »
„A kettős identitás magától értetődő – volt”
A holokauszt emlékezete és a zsidó vallásjog
Megemlékezni mártírjainkról – rendkívül fontos feladat, és az évszázadok során a zsidóságnak sajnálatosan sok lehetősége volt ennek mikéntjét meghatározni. A holokausztra való megemlékezés azonban nagyon összetett kérdés, amit több szempontból, sok oldalról lehet megközelíteni. Az alábbiakban a – teljesség igénye nélkül – felvázolok néhányat a felmerülő szempontok közül, amikkel betekintést nyerhet az olvasó a témával kapcsolatos háláchikus kérdésekbe.
Fülkeforradalom a Budapesti Zsidó Hitközségben
Úgy tűnik, a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év nem Zoltai látszólagos bukásával, hanem a szerdai napon, Schwezoff Dávid új ügyvezető igazgató Tordai Péter elnökkel szemben aratott győzelmével ért véget. Sokan attól tartanak, hogy a BZSH működtetését azok vehetik át, akiket … Tovább »
„Gyáva vagyok, lapítok” – Pletykák és prédikációk
Reb Zalman – offline, hangüzenettel
Zoltai második generációja a Síp utcában
Körbekerítve
Mazsihisz közgyűlés – Elbukott Heislerék javaslata
Izrael 66 – a Szent István parkban
SZENVEDÉLYESEN GYŰJTENI – FESTMÉNYT ÉS VIRÁGOT
Egy letűnt korszak atmoszféráját nem könnyű érzékeltetni. Kövesi István műgyűjtő – akinek kollekcióját nemrég ismerhette meg a közönség – zárkózott világban élt.
Mire volt jó a szocializmus korában egy műgyűjtemény? Befektetés volt, szenvedély? … Tovább »













