Heti midrás: És megjelent neki
A vájérá, Izsák születésének ígéretével kezdődik: „és megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél”, és az immáron harminchét éves „fiú” feláldozásával végződik, az ákédá történetével.
Összesen 26,049 találat (23081 - 23100) : SZOMBAT.
A vájérá, Izsák születésének ígéretével kezdődik: „és megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél”, és az immáron harminchét éves „fiú” feláldozásával végződik, az ákédá történetével.
Elkezdődik végre a zsidó rendszerváltás, vagy a Magyar Zsidó Kongresszus épp ezt kívánja megelőzni? Megváltozik a sokak által kritizált monolit képviselet? Bevonja-e a Mazsihisz a többi zsidó szervezetet a közösséget érintő döntésekbe? Részesülnek végre az egyes zsidó szervezetek a zsidó közösség állami támogatásából?
A vendégcsapat szurkolói “nácik, haza” kiáltásokkal elzavarták azokat a társaikat, akik a harmadik birodalom zászlaját feszítették ki a stadionban.
Mintegy százezer ember emlékezett Jichák Rabin egykori izraeli miniszterelnökre meggyilkolásának 13. évfordulóján Tel-Avivban, azon a téren, ahol a merényletet elkövették, és amely azóta Rabin nevét viseli.
Ünnepi fogadás a megalakulás helyszínén a Budai Várban, az MTA dísztermében korábbi Mazsike elnökök, alapítók, egykori és mai tagok és szimpatizánsok részvételével. Jótékonysági könyv-és metszet árusítás a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola diákjai közreműködésével, amely bevétel az iskolát illeti meg.
„A Kaláka együttes elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtja a verset a hallgatóknak. Nem ráerőszakolják a maguk szerzeményeit, hanem kimuzsikálják a Gutenberg óta könyvekbe száműzött, »szív-némaságra« született s ítélt versekből a maguk olvasata szerinti »eredeti« dallamot”.
Az egykori náci haláltábor, az auschwitzi koncentrációs tábor tervezett kibővítésének minden szempontból hitelesnek tűnő dokumentumait hozta nyilvánosságra szombaton, a zsidóellenes nemzetiszocialista pogrom, a kristályéjszaka évfordulójának előestéjén a Bild.
A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok.
Forrás: Hírszerző
“Engem ne mentsen meg senki, akit én nem szeretnék”
(Lovasi András)
Száz év modern zsidó költőinek műveiből mintegy ötven verset válogat és fordít egy éven át, hónapról-hónapra a Szombat folyóirat sorozatában Szántó T. Gábor író, költő, a lap főszerkesztője.
Nagy érdeklődés mellett mutatta be Elutazás és hazatérés című önéletrajzi regényét szombaton Belgrádban Konrád György.
A Mazsihisz november 16-ra meghirdette a Magyar Zsidó Kongresszus alakuló ülését. A nagyhatalmú új testület jogköréről és feladatairól a Mazsihisz alapszabályának előkelő 114./A. paragrafusa rendelkezik.
A Hír6 portál birtokába került elektronikus levél alapján “valószínűsíthető, hogy a mezőberényi polgármesteri hivatal egyik hivatali munkaállomásáról egy köztisztviselő továbbította azt a súlyos antiszemita kitételekkel tűzdelt levelet.”
A zsidó világ-összeesküvés hívei mostanában valamiért a 4-es számot kedvelik. A szeptember 11-hez kapcsolódó alapmítosz szerint a merénylet napján mintegy négyezer zsidó nem jelent meg az ikertornyokban lévő munkahelyén. Értsd: előre tudtak a merényletről, amelyet nyilvánvalóan a Mosszad tudtával (vagy épp közreműködésével) szerveztek.
A tájékozatlan szemlélő azt hihetné, hogy a zsidóság kóserségi szabályai csakis az étkezésre vonatkoznak, pl. a disznóhús, a vér fogyasztásának tilalmára. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb.
Hiába telt el négy évtized, az 1968-as események még manapság is kiváló ürügyet szolgáltatnak mindenféle ideológiai csatározások megvívásához. Nem fölösleges tehát föltenni a kérdést, hogy mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy ’68, vagy inkább több ’68-ról kellene beszélnünk? Többek között erről kérdeztük Kovács András szociológust.
Beszélgetés a rendszerváltásról, illetve az aktuális politikai, társadalmi és emberi problémákról. Estünk érdekessége, hogy a meghívott vendégek beszélgetnek-vitatkoznak egymással és a közönséggel a rendszerváltás óta eltelt időszak legfontosabb problémáiról, kifejtik … Tovább »
Félszáz zsidó síremléket rongáltak meg a nagytapolcsányi (Topolcany) zsidó temetőben ismeretlen tettesek a héten. A pusztítás ténye csak szombaton derült ki.