Találatok ‘Heti Válasz’

Összesen 3,130 találat (1821 - 1840) : Heti Válasz.

Új Színház: levetetik a darabok közel felét a jogtulajdonosok

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A repertoár fele mindenképpen lekerül jövő februárban az Új Színház
műsoráról, miután az új vezetés mellett a jogtulajdonosok nem
hosszabbították meg a lejáró szerződéseket. Márta István tudomása
szerint többen a színház elhagyására készülnek, január 31-ig azonban nem
adják fel a küzdelmet az új pályázat kiírásáért.

Ungvári Tamás: Koestler és Palesztina

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A tandíjfizetés elmaradása miatt a Budapesten 1905-ben született Arthur Koestlert kirúgták a bécsi Technische Hochschuléből, így mérnöki tanulmányait sohasem fejezte be. Egyetemi éveit Ady Endre németre fordításával, valamint ama zsidó párbajszövetségekben töltötte el, melyek az antiszemita diákcsoportosulásokkal mérkőztek, ha netán párbajképességüket elismerték. Ezeket a szövetségeket a cionizmus atyja, Theodor Herzl alapította Bécsben.

 

Leleplező cikk a Kozma utcai temetőről – miért most?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Néhány fiatalabb rabbi olyan közösséget épített föl, amelyre erkölcsileg és némileg már anyagilag is támaszkodhatnak. Függésük a központtól csökkent, a civil kurázsi ezzel párhuzamosan nőtt, hasonlóképpen a fiatalabb nemzedék elégedetlensége a hitközségi állapotokkal.  A sajtóban történt nemzedékváltás mellett ez áll a temetői botrány hátterében.

 

„A jó keresztény zsidó az apám volt…” – Sárközi Mátyással beszélget Várnai Pál

Írta: Várnai Pál - Rovat: Interjú, Irodalom

Londonban élő magyar író. Évtizedekig a BBC munkatársa volt, három évig Münchenben, a Szabad Európánál is dolgozott. Jelenleg az Info rádió londoni tudósítója. 24 éven át művészeti galériát működtetett a londoni Hamsteadben. Beszélgetésünk apropója népszerű könyvének … Tovább »

Parlament – Pofonosztó szigor!

Írta: Bartha Szabó József - Rovat: Hírek - lapszemle

MSZP: Önök gyávák! Gyávák, mert félnek attól, hogy a szélsőjobboldali
látens támogatást elveszítik. Önök együttműködnek a nyilasokkal!
Kormány: Önök idején a Becsület nevű, nyíltan és vállaltan neonáci
rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte.
Egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát ellene. A nemzeti együttműködés
kormánya soha nem fogja eltűrni az ilyen megnyilvánulásokat, az ilyen
rendezvényeket. 

Tarlós szerint Csurka félreérthető

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az állami fajvédő színház elleni tiltakozások csúcspontján Tarlós István
szórakoztató nyilatkozattal örvendeztetett meg minket. Azt állította,
hogy amit a közismerten fajvédő politikai publicista, Csurka István
egyebek közt az Ascher Café című cikkében is leír, az egyfelől
félreérthető, másfelől szemben áll az Új Színház koncepciójával. 

Lakásépítéssel felel Izrael az egyoldalú palesztin lépésre

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Miután hétfőn felvették a Palesztin Hatóságot az ENSZ Nevelésügyi,
Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) tagjai közé az izraeli
kormány bejelentette, hogy 2 ezer lakás építésére ad engedélyt
Jeruzsálemben és azokon a területeken, amelyek feltehetően izraeli
fennhatóság alatt maradnak a békeszerződés megkötését követően is.