Találatok ‘ ’
Összesen 11,936 találat (6141 - 6160) : .
Meghalt a legidősebb holokauszt-túlélő, egy 110 éves asszony
Egy holokauszt emlékhely hallgatói pályázatának rétegei
Egyedülálló együttműködés valósul meg Debrecenben a városvezetés és a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszéke között. A város holokauszt emlékművére hallgatói pályázatot írtak ki, s a győztes pályaművet, Nagy Marianna alkotását meg is valósítják majd. Kovács Péter DLA és Sugár Péter DLA írása az Építészfórumon.
Wintermantel Péter a holokauszt-évfordulóval kapcsolatos megemlékezésekről tárgyalt Izraelben
Tájékoztatást adott a magyar holokauszt 70. évfordulós megemlékezéseinek vitás ügyeiben a magyar kormány által képviselt álláspontról, és megbeszélte a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének közelgő 25. évfordulójára tervezett előkészületeket Wintermantel Péter külügyi helyettes államtitkár Izraelben.
Ukrajna egyik rabbija menekülésre biztatja a kijevi zsidókat. Frissítve!
Moshe Reuven Azman arra bíztatja a város zsidó lakosságát, hogy hagyják el Kijevet, de lehetőleg az országot is – írja a Haarec. Timothy Snyder amerikai történész ugyanakkor úgy véli, a Janukovics és Putyin féle hatalom riogat a fasizmus visszatérésével, miközben például a kijevi … Tovább »
„Itt vagyunk” – képek Hatvan és vidéke elhagyott zsidó temetőiből
Tóth vándor Zoltán
fekete-fehér analóg fotói – febr.24.-márc.30. között
A kiállítást megnyitja Kemény István költő
hétfő 02.24. 18ó
Rácskert
VII.k. Dob u. 40.
Generációk. Sírkő sorok. Hullámzás.
Meghalt egy ember.
Volt. Nincs.
Mégis … Tovább »
Elhalasztották az ítélethozatalt Hegedűs Lóránt egyházi perében
A birodalmi sas rászakadhat a Szabadság téri mélygarázsra
70 éve nyílt meg az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület utolsó művészakciója
A magyar külügy Izraelt tájékoztatja a holokauszt-emlékévről
Tájékoztatást adott a magyar holokauszt 70. évfordulós megemlékezéseinek vitás ügyeiben a magyar kormány által képviselt álláspontról, és megbeszélte a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének közelgő 25. évfordulójára tervezett előkészületeket Wintermantel Péter külügyi … Tovább »
Heisler: a Szabadság téri emlékműről: “Nem oldódott meg semmi”
Azzal, hogy a kormány elhalasztotta a német megszállási emlékmű felállítását, nem oldódott meg semmi – közölte a Népszabadsággal Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnöke.
Május végére módosította a német megszállás áldozatainak … Tovább »
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!
A vészkorszak vesztesége és emlékezete nem alku tárgya, és nem lehet eszköz senki kezében.
A vészkorszak magyarországi eseményeinek 70. évfordulóján, zsidó szervezetek aggályaikat fejezték ki egy történelemhamisító közszolgálati rádióműsor, a Veritas Intézet vezetőjének … Tovább »
Száz magyar tóratekercs Nyizsnij Novgorodban
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Köves Slomó több, mint 100 Magyarországról elrabolt tóratekercsre bukkant a Nyizsnyij Novgorod-i Lenin Könyvtár kézirat raktárában. Berl Lazar oroszországi főrabbi is beszélt a tórákról a Szombatnak nemrégen adott … Tovább »
Balog Zoltán: Van még idő válaszolni a Mazsihisznek
Van még idő. Ezt mondta kedden az ATV Híradójának az emberi erőforrások minisztere, amikor azt kérdezték, mikor válaszol a Mazsihisz levelére a miniszterelnök.
Balog Zoltán ugyanakkor jelezte, hogy a holnapi kormányülésen valószínűleg szóba kerülnek azok az ügyek – Szakály … Tovább »
Orbán tépelődik
Portugáliába is visszatérhetnek majd az elűzött zsidók leszármazottjai
Liberálisok: azonnal döntsön a kormányfő a Szabadság téri emlékműről
Orbán Viktor miniszterelnök azonnali döntését várja a Magyar Liberális Párt (MLP) a Szabadság téri német megszállási emlékmű ügyében.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak: megdöbbenéssel figyelik, hogy “a kormány illetékes tagjai hetek óta … Tovább »
“Mint a náciknál”: elmondhatatlan bűnökről beszéltek volt észak-koreai foglyok
Éhezés, kínzások, halálra dolgoztatás, kényszervetélés – igazi földi pokol vár azokra, akiket munkatáborba zárnak Észak-Koreában. Az ENSZ vizsgálóbizottsága többek között egykori foglyok és őrök beszámolói alapján készített jelentést arról, hogyan sértik meg az emberi jogokat a kommunista országban. A több száz oldalas dokumentumot hétfőn hozzák nyilvánosságra, de a főbb részletek már kiszivárogtak.
Izraeli magyarok – Interneten szerveződő közösségi élet
A Mazsike a bojkott mellett – egyelőre
Amíg a kormányzat részéről a megbékélést szolgáló, a zsidóság egyetértését elnyerő válasz nem születik, addig a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nem használja fel a Civil Alaptól elnyert támogatást.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökségének közleménye
A … Tovább »







