Izrael Állama szekuláris demokrácia, melyben a vallások egyenrangúak
Szántó-Várnagy Binjomin írása, amely az elhíresült petíció kapcsán született, nem magára a tárgyra, hanem elsősorban a módszertanra összpontosít, a halácha szemszögéből vizsgálva a vita kereteit. Bár tanulmánya kétségkívül figyelemre méltó, mégsem tükrözi sem a formális logika, sem pedig a halácha általános álláspontját, mivel nem tér ki sem a vitát kiváltó petíció tartalmára, sem az arra adott, mindkét irányból érkező reflexiókra.
Frölich Róbert országos főrabbi
A rabbinikus hagyomány a vita (machloket, מחלוקת) jelenségét meghatározó jelentőségű központi témaként kezeli, hiszen a Talmud, a midrásirodalom, valamint a különböző korok exegetáinak munkássága szinte teljes egészében a viták, érvek és ellenérvek dialógusos szerkezetében bontakozik ki. A vitát nem valamiféle elkerülhetetlen rosszként értelmezik, hanem a Tóra tanulásának, illetve a vallási igazság keresésének természetes és nélkülözhetetlen eszközeként, amely biztosítja a kiegyensúlyozott, sokrétegű vizsgálat lehetőségét. Ugyanakkor világosan különbséget tesznek a „jó” és a „rossz” vita között.
A Misna így fogalmaz:[1]
כל מחלקת שהיא לשם שמים, סופה להתקים. ושאינה לשם שמים, אין סופה להתקים
Minden, I.ten dicsőségére lefolytatott vita nyugvópontra (konklúzióra) jut, más egyéb vita sosem ér el oda.
Ebből logikusan következik, hogy a vita, noha természeténél fogva megosztó, amennyiben lösém somájim, I.ten dicsőségére, valamilyen pozitív cél érdekében történik, kívánatos, hiszen mindkét fél épülésére szolgál.
A vita maga Izrael és Gáza háborújáról szól, e vitában nem kívánunk állást foglalni, de hisszük, hogy lösém somájim, nem öncélúan, hanem a zsidóság és az egész civilizáció javát szolgálja. Az elmérgesedett vita értelmezésében Szántó-Várnagy rabbi a nyilvános megszégyenítést emeli ki, mint az egyik lényegi problematikát. Eltöpreng azon, hogy vajon Izrael a létéért folytat-e háborút, és leszögezi, hogy a micvatartási kötelezettségek a háborúban sem szűnnek meg, így például az embertárs tisztelete sem. Hivatkozik továbbá a 2023. október 7-n a Hamasz által elkövetett terrortámadás mértékére, s megjegyzi: “Az egész világtörténelemben mindezidáig összesen 4 alkalom volt, amikor egy terrortámadásnak több mint 1000 áldozata volt”. Végezetül, mint az egyik legfontosabb haláchikus kérdésre, arra igyekszik választ találni – szerencsére pozitív végkicsengéssel – hogy lakhatnak-e arabok Izraelben.
Vizsgáljuk meg tehát, miként viszonyul mindehhez a halácha, s milyen választ kínál Szántó-Várnagy rabbi írására a kétezer éves rabbinikus bölcsesség.
Hogy Izrael puszta létéért folytat-e háborút, meggyőződésünk szerint aligha lehet kétséges, elegendő csak a hírhedt “from the river to the sea” folyamatosan skandált jelszavát idéznünk, vagy azokat az explicit célkitűzéseket, így a Hamász alapító dokumentumában olvasható alapvetést, amely Izrael elsöprését tűzte ki céljául, ezért e megjegyzést mint vitaalapot mellőzzük.
A nyilvános megszégyenítés alatt feltehetően a vita hevében megjelenő személyeskedő, olykor méltatlanul és igaztalanul durva hangnemre utal. Bár a nyilvános megalázás elvileg szigorú tilalom alá esik, bizonyos esetekben mégis találunk kivételt, ám ezek a kivételek sohasem lehetnek öncélúak.
Rámbán[2] az embertársunk megfeddésének parancsát akkép kommentálja, hogy magad fogod viselni az ő bűnének súlyát, ha nem fedded meg őt[3]. Rálbág[4] ugyane helyhez hozzáteszi, hogy meg kell feddni embertársunkat, akár ellenünk, akár I.ten ellen tesz verbálisan vagy fizikálisan, hogy visszatérítsük őt a helyes útra.
Rámbám[5] megjegyzi, hogy amennyiben a tanító úgy látja, hogy a tanítványok elhanyagolják a Tóra szavait, akár nyilvánosan is megszégyenítheti őket[6]. Egy nyilvános vita, amelyben tudósok is részt vesznek, felfogható a tanár és a tanítvány közötti viszony analógiájaként.
Problematikusabb megszólalásnak véljük viszont a “micvák nem szünetelnek háborúban sem” tételét.
A Talmud Eruvin traktátusa kimondja, hogy háború esetén a szombat törvényeit a háborús szükség, például a fegyverviselés szükségessége, felülírja[7]. Sámmáj szerint egy város ostroma szombaton is folytatódhat[8]. Rámbám ehhez hozzáteszi, hogy mind kötelező, mind opcionális háború esetén érvényes[9]. Ugyanő megjegyzi, hogy háborús helyzetben, hadműveletek során, és természetesen életveszély esetén. a kásrut előírásai felfüggeszthetőek[10]. Hasonló szellemben döntöttek a modern Izrael nagyjai is, ezt itt most helyhiány miatt nem részletezhetjük.
Fentiekből kitűnik, hogy Szántó-Várnagy rabbi sommás megállapítása legalábbis némi árnyalásra szorul.
Az az érv, hogy “Az egész világtörténelemben mindezidáig összesen 4 alkalom volt, amikor egy terrortámadásnak több mint 1000 áldozata volt”, élesen ellentmond a haláchának.
Az ember I.ten képmását, az i.teni szellemet hordozza, így minden élet értékes, s a tragédia nem mérhető számokban. Minden emberi élet egyként pótolhatatlan és nagyra tartott.
A Talmud így fogalmazza meg az élet értékének egyenlőségét[11]:
מי יימר דדמא דידך סומק טפי
Ki mondta, hogy a te véred vörösebb?
A halácha a vérontást nem számokkal, hanem élet és halál dichotómiájával kezeli. Egy áldozat nem kevesebb, mint ezer áldozat.
Ezen az alapon persze nem tárgyalhatjuk a támadó terrorista és a megtámadott áldozat relációját és egymáshoz való viszonyulását. Igaz ugyan, hogy a terrorista élete is élet, az ő vére is éppoly vörös, ám róla mondja a Talmud:
האי רודף הוא. והתורה אמרה: אם בא להרגך — השכם להרגו
Nemde megölő ellenséged ő? Ha jön, hogy meggyilkoljon, előzd meg, és pusztítsd el. S ezen a ponton kanyarodnánk vissza a fentiekben már szóba hozott nyilvános megszégyenítés kérdésköréhez. Igaz, hogy embertársunk tisztelete micva, ám korántsem gondoljuk azt, hogy az elpusztításunkra törő ellenséget tisztelnünk kellene.
A Tóra kijelenti, hogy az ellenséggel nem szabad szövetségre lépni[12]. E versre alapozva a Talmud rögzíti, hogy nem szabad tiszteletet mutatni feléjük[13]. Rási kommentárjában[14] kifejti, idézve a midrást[15], hogy az ellenségen nem szabad könyörülni, mert ő sem könyörül rajtunk.
A legaggályosabb azonban a szerző által feltett kérdés, miszerint lakhatnak-e arabok Izraelben.
A szikár (s miként maga is elismeri, ma érvénytelen) haláchát ismertette, ehhez kis adalékot Németh Zoltán is hozzátett az ugyancsak a Szombat hasábjain olvasható reakciójában.
Izrael Államra Szántó-Várnagy rabbi mint a zsidó vallási elvek és nézetek által politikailag uralt államra tekint, vagyis mint egy teokráciára. Nem meglepő ez a megközelítés. A fundamentalista haredi csoportok ugyanis Izrael Államát teokráciaként kezelik, meggyőződésük, hogy a Zsidó Államot csak a Messiás hozhatja el, s így az nem lehet szekuláris. Ezért fordulhat elő az a látszólag paradox helyzet, hogy a fundamentalista vallásos zsidók Izrael Állam ellenében szólalnak fel és tevékenykednek. Mivel a leendő Zsidó Államot létrehozó Messiás még nem jött el, így Izrael Államát nem ismerik el és nem támogatják.
Álláspontunk szerint ez súlyos tévedés. Igaz ugyan, hogy Izrael Államban a zsidó vallásnak bizonyos korlátozott esetekben (esküvők, szakrális ünnepek nemzeti ünneppé tétele stb.) prioritása van, ám Izrael Állama szekuláris demokrácia, melyben a vallások egyenrangúak. Messze nincs arról szó, hogy ne lehetne bármilyen más ritus szerint házasodni, s azt az állam maga ne fogadná el. Súlyos tévedés, hogy bármely vallás háttérbe szoríttatott volna egy másik előnyére. Nem hallottunk ilyet, mert – nagyon helyesen – ilyenről nincs is szó. Következésképpen a demográfiai, szociológiai, sőt politikai kérdések vallási dimenzióba helyezése alapvető félreértésen nyugvó kategóriahiba. A mai judaizmus világában e kérdés fel sem merülhet, egészen egyszerűen nincs relevanciája. Egy egészséges társadalomban fogalmilag sem merülhet fel releváns kérdésként az, hogy zsidók Magyarországon, illetve magyarok Olaszországban élhetnek-e. Az állampolgárság megadása minden államban meghatározott, jogilag rögzített kritériumok alapján történik, amelyek demográfiai, gazdasági vagy politikai szempontokat tükrözhetnek. Egy alkotmányos jogállamban azonban e kritériumok semmilyen körülmények között nem lehetnek vallási jellegűek.
Jegyzetek
[1] mÁvot 5:17
[2] 1194-1270, középkori hispániai zsidó orvos, Biblia- és Talmud-kommentátor, filozófus, teológus és költő
[3] Rámbán, Vájikrá 19:17.
[4] 1288-1344, Maimonidész után a legnagyobbnak tartott középkori francia zsidó vallásfilozófus
[5] 1138-1204, Mose ben Maimon, rabbi, orvos, filozófus; az egyik legnagyobb hatású középkori Tóra-tudós, aki Córdobában, Marokkóban és Egyiptomban tevékenykedett.
[6] Misne Torá, Hilchot Talmud Torá 4:5
[7] bÉruvin 45a
[8] bSábát 19a
[9] Misne Torá, Hilchot Mláchim 6:11
[10] Misne Torá, Hilchot Mláchim 8:1
[11] bSzanhedrin 74a
[12] 5Mózes 7:2
[13] bÁvodá Zárá 20a
[14] 5Mózes 20:1
[15] Midrás Tanchuma, Softim 15:1
