Lakhatnak-e nem zsidók Izraelben?

Nagy érdeklődéssel olvastam Szántó-Várnagy Binjomin rabbinak a magyarországi zsidó közösségben komoly vitát kiváltó petícióról szóló írását. Bár magát a petíciót elítélte, mivel „inkább megosztottságot szított”, örömmel olvastam, hogy talmudi alapon szólalt fel az elmérgesedett vita során történő megszégyenítések ellen, ami sajnos többször is előfordult a petícióról szóló cikkekben és az azokhoz kapcsolódó kommentekben. Ahogy írja: „az embertárs tisztelete micva, amelyet nem írhat felül a politikai vita.”

Mindezt azzal indokolta, hogy „a micvák nem szünetelnek háborúban sem”, ami azért figyelemre méltó, mert épp ez a gondolat volt a petíció megszületésének egyik mozgatórugója: a judaizmus szellemének, morális tartalmának, valamint az igazságosságra való törekvésének a megőrzése. Véleményem szerint, bár jogos felhívni a figyelmet a széthúzásban rejlő veszélyre, ugyanilyen fontos megvizsgálni, hogy milyen célból születik egy írás. Sokan úgy vélik, hogy akik aláírták a petíciót, azok ki akarják vonni magukat a zsidó sorsközösségből, véleményem szerint azonban ennek épp az ellenkezője igaz: a zsidó nép és a judaizmus iránti felelősségvállalás motiválta őket. Így én inkább az Ég kedvéért folytatott vitának gondolom (máchloket lesém Sámmájim), amelyet nemhogy ellenez, hanem épp kívánatosnak tart a zsidó hagyomány.

A cikk végén Szántó-Várnagy rabbi felteszi a kérdést: lakhatnak-e nem zsidók Izraelben? Majd Maimonidész alapján azt a választ adja, hogy „igen, arabok lakhatnak Izraelben, ha betartják a Noé fiainak hét parancsolatát – köztük a »ne ölj!« tilalmát”. Természetesen ezt is örömmel olvastam, azonban meglepődtem, hogy az általa is idézett részt, miszerint „csak akkor lakozhat valaki Izrael földjén, ha magára veszi Noé fiainak hét parancsolatát” (Hilchot Ávodá Zárá 10:6) úgy értelmezi, hogy ez csupán magát a hét törvény betartását jelenti.

Rámbám egy másik helyen (Hilchot Meláchim uMilchámot 8:10-11) kifejti, hogy csak az számít gér tosávnak, aki a hét törvényt formálisan is magára veszi egy háromtagú bét din előtt, és „azért fogadja el azokat, mert ezt parancsolta az Örökkévaló a Tórában […] Ha azonban valaki csak a saját intellektuális vagy morális meggyőződéséből tartja be a törvényeket, akkor nem számít gér tosávnak”. Vagyis Rámbám szerint, ahhoz hogy valaki Izrael földjén lakozzon, nem elég csupán az, hogy e törvények szerint él. Sőt, ha még pontosabban megvizsgáljuk, Rámbám megfogalmazása nemcsak az ateista nem zsidókat, hanem a keresztényeket és a muszlimokat is kizárja, ugyanis a Tórában nem találjuk meg explicit módon Noé fiainak mind a hét törvényét, azokat a szóbeli hagyomány tartalmazza, amelyet a Talmud (Szánhedrin 56a) fejt ki. Vagyis nemcsak az írott Tórát kell elfogadnia annak, aki a Szentföldön kíván lakni, hanem a Szóbeli Tan isteni eredetét is, amit sem a keresztények, sem a muszlimok nem ismernek el.

Fontos leszögezni, hogy a modern Izrael nem a fentiek alapján dönt ebben a kérdésben, és természetesen bármilyen nemzetiségű, vallású vagy etnikumú személy élhet a zsidó államban. Ahogy Szántó-Várnagy rabbi is írja, az említett megszorítások a jelen korban még háláchikusan sem érvényesek, ráadásul vannak olyan vallási szaktekintélyek (például Ráávád és Rásbá), akik tágabban értelmezik a gér tosáv fogalmát. A kérdés azonban azért fontos, mert ahogy az izraeli társadalom egyre vallásosabbá válik, úgy merül fel az igény a zsidó vallásjog egyre szélesebb körű érvényesítésére az ország jogrendszerében.

Azt, hogy a jövőben melyik háláchikus értelmezés fog győzedelmeskedni, ma még nem tudjuk. Ám éppen ezért fontos időben elkezdeni az erről szóló diskurzust, amikor még van lehetőség befolyásolni azt. A jelenlegi kormány összetétele és a gázai háború megmutatta, hogy Izrael egyre szélsőségesebb irányba fordul, és egyre kevésbé figyel a diaszpóra szavára. Ha azonban Izrael valóban minden zsidó állama kíván lenni, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül a diaszpóra zsidóságának véleményét. Nekünk pedig, akik a kisebbségi létből fakadó egyedi nézőponttal rendelkezünk, kötelességünk hallatni a hangunkat.