Ha a hatalom beleszól az oktatásba, a tudás feláll és elmegy

Néhány nappal ezelőtt megírtam a véleményemet azokról, akik megakadályozták, hogy az izraeli Yakobson professzor megtartsa az előadását az ELTE-n. Akkor is világosan fogalmaztam, most is fenntartom: nem fér össze a szólásszabadsággal, az oktatási és tudományos szabadsággal, hogy valakit elhallgattatunk, s ezzel másokat megfosztunk a tanulás lehetőségétől.

Ahogy akkor is írtam Scheiring Gáborral folytatott vitámban: „Az egyetemi szabadság minimális követelménye – gondolom: bizonnyal Katarban is –, hogy az előadás megtartható legyen, és az ellenvélemény szervezett vitában, kérdés-feleletben, ellentüntetésben jusson szóhoz, nem pedig a beszéd ellehetetlenítésével. Ezt nem „moralizáló képmutatás”, hanem a tudományos intézményrend önvédelme indokolja (a hallgatói tiltakozás legitim, de nem a másik beszédjogának kioltása formájában).”

Ez a véleményem azóta sem változott.

De Hankó Balázs mostani beavatkozása semmivel sem kisebb botrány, mint az, amit a fentiekben elítéltem. Mert amit ő tett, az ugyanúgy az egyetemi szabadság elleni támadás, csak most nem kiabálással, hanem minisztériumi levélpapíron.

„Aki a magyar nemzet békéjét vagy biztonságát bármilyen módon veszélyezteti, annak az ösztöndíját azonnali hatállyal visszavonjuk.” Ezt mondta Hankó Balázs, és ezzel egyetlen mondatban sikerült felszámolnia mindazt, amit nyolcszáz év európai egyetemtörténete a szabadságról, autonómiáról és önkormányzatiságról tudott.

A „nemzet békéjének megsértése” nem jogi kategória. Ez politikai szómágia, hablaty, amellyel bármelyik hatalom kénye-kedve szerint sújthat le azokra, akik nem simulnak bele.

A béke itt nem a közrend, hanem a hallgatás neve. A biztonság pedig a politikai lojalitás másik neve.

A történelem azonban másképp tudja.

Az 1229-es párizsi egyetemi sztrájk után IX. Gergely pápa nem az egyetemet fenyítette, hanem bullát adott ki (Parens scientiarum), amely biztosította az egyetem függetlenségét és kimondta: az egyetem autonóm közösség, és még a király sem szólhat bele, kit büntet, kit nem. Ha a hatalom megsérti jogait, a tanárok és hallgatók jogosan függeszthetik fel az oktatást, sőt elhagyhatják a várost.

Oxfordban 1355-ben, a hírhedt „St Scholastica-nap” után, amikor a városi hatóságok diákokat gyilkoltak meg, III. Eduárd király nem az egyetemet marasztalta el, hanem a várost: az egyetemnek külön joghatóságot adott, és a polgármesternek évszázadokon át bocsánatot kellett kérnie az egyetemtől minden évben. Az uralkodó tehát elismerte: az autonóm tudásnak saját törvénye van.

Még Nagy Lajos király 1367-es pécsi egyetemalapítása is e szellemben történt: az egyetem nem a királyi kancellária hivatalaként működött, hanem önálló jogi testületként. A király támogatta, nem irányította. A fenntartó szerepe a feltételek megteremtése volt, nem a fegyelmezés, nem a megfélemlítés, nem az ítélkezés.

De a modern nemzetközi jog is ezt vallja.

Az UNESCO 1997-es Recommendation concerning the Status of Higher-Education Teaching Personnel így fogalmaz:

„Autonomy is that degree of self-governance necessary for effective decision making by institutions of higher education regarding their academic work, standards, management and related activities…” – „Az autonómia az az önkormányzatisági fok, amely szükséges ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmények hatékony döntéseket hozhassanak akadémiai tevékenységükkel, szakmai normáikkal, irányításukkal és kapcsolódó ügyeikkel kapcsolatban.” – (17)

„Member States are under an obligation to protect higher education institutions from threats to their autonomy coming from any source.” – „A tagállamok kötelesek megvédeni a felsőoktatási intézményeket autonómiájukat fenyegető veszélyektől, bármilyen forrásból is származzanak azok.” (19)

Vagyis az autonómia lényege: a felsőoktatási intézményeknek joguk van saját maguk meghozni döntéseiket – a kormány közvetlen beavatkozása, utasítása vagy nyomásgyakorlása ennek megsértését jelenti.

Ráadásul ugyanebben az ajánlásban, a fegyelmi eljárásokra vonatkozóan ez áll:

„No member of the academic community should be subject to discipline, including dismissal, except for just and sufficient cause demonstrable before an independent third-party hearing of peers, and/or before an impartial body such as arbitrators or the courts.” – „Az akadémiai közösség egyetlen tagja sem vonható fegyelmi eljárás alá – beleértve az elbocsátást is – kivéve, ha igazolt, indokolt és kellően megalapozott ok áll fenn, amelyet egy független, szakmai testület (a kollégákból álló bizottság) előtt, illetve egy pártatlan szerv – például választottbírók vagy bíróság – előtt bizonyítani lehet.” (48)

Magyarul: az akadémiai közösség tagja csak indokolt és igazolható okból, független és pártatlan eljárás keretében vonható felelősségre, semmiképpen sem politikai utasításra vagy miniszteri beavatkozásra.

Az egyetemnek pedig – ha eddig ezt nem tette – az alábbiakat kellene írásban rögzítenie:

„Az egyetem fenntartja a jogot arra, hogy visszavonja azon ösztöndíjas hallgatók támogatását, akik az egyetem szabályzatait megsértik, bármilyen formában akadályozzák az oktatási tevékenység zavartalan lebonyolítását, illetve megakadályozzák diáktársaikat abban, hogy részt vegyenek a tantervben meghirdetett előadásokon vagy foglalkozásokon.” És nem szó nélkül tudomásul venni Hankónak az egyetemi autonómiára fittyet hányó szövegét a nemzet békéjéről és biztonságáról.

Hankó azonban az „ellenség” nyelvét beszéli, azt, amely minden kritikus gondolatot „nemzetbiztonsági kockázatnak” minősít. A miniszter, aki utasítást ad fegyelmi eljárásra, már nem fenntartó, hanem főinkvizítor.

És a történelemnek erre is van válasza.

1409-ben, amikor IV. Vencel király beavatkozott a prágai egyetem belső választási rendszerébe, 2000 oktató és diák elhagyta az intézményt, és megalapította a lipcsei egyetemet. A király maradt – egyetem nélkül.

A tudás és a tudomány ugyanis nem tűr parancsot.

A 21. századi Magyarországon most pontosan ugyanaz történik, csak modernebb formában: az autonómiát alapítványi struktúrába fojtják, a szólásszabadságot nem parancs, hanem „nemzeti béke” címkéje alatt korlátozzák.

Ez a béke már nem a tudásé és a tudományé, hanem a félelemé.

És ha már itt tartunk: büszke vagyok rá, hogy az ELTE-ről elűzött professzor ezt követően az én anyaintézményemben, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen tartott előadást, ahol rendkívül komoly volt az érdeklődés. Mert ha valahol bezárulnak az ajtók, akkor a tudás nálunk helyet kap.

A történelem iróniája, hogy a 13. századi pápák, a 14. századi királyok és a 15. századi diákok jobban értették a tudás szabadságát, mint a 21. századi magyar miniszter.

Ők még tudták: ha a hatalom beleszól az oktatásba, a tudás feláll és elmegy.

És olyankor nem a „béke” és „biztonság”, hanem a sötétség marad utána.