A túszok és Gáza teljes elfoglalása

Izraeli sajtóhíradások szerint, Netanjahu állítólag Gáza teljes elfoglalása mellett döntött. A döntést még kormányoldalról sem támogatta mindenki, a hadsereg és a biztonsági erők vezetői közt is többen ellenezték, egyebek mellett azért, mert ezzel veszélybe kerülnek a túszok. Biró Tamás nyelvész, hebraista körkérdést intézett a témában néhány magyar zsidó értelmiségihez, akiknek Izrael mellett a zsidó hagyomány is érdeklődésének homlokterében áll. Az alábbiakban a vitaindítót olvashatják, rövidesen pedig a beérkezett válaszokat a megosztó kérdésről.

Ahogy múlt héten is megírtam, a túszok kapcsán számos etikai kérdés merül fel. Hány arabot lehet szabadon bocsátani izraeli börtönökből egy túszért cserébe? Etikus-e izraeli katonák (valamint fegyvertelen gázaiak: csecsemők, nők, betegek, öregek) életét veszélybe sodorni a túszok kiszabadítása érdekében? Egy racionális megközelítés összeszámlálná, hány halálos áldozattal járna ez vagy az az opció, és minek mi a – nehezen megbecsülhető – valószínűsége.

A halákha, a zsidó vallásjog további szempontokat hoz be. A laikus közvélemény viszont mintha a „csatamezőn” hősi halált halt katonáink életét más mércével mérné, mint az alagutakban kegyetlenül legyilkolt, előtte meggyalázott túszok életét.

Az izraeli közvéleményben, jól levezethető okokból, kialakult egy olyan közhangulat, amely a túszok sorsát helyezte mindenek fölé. A világ zsidó közvéleménye ezt átvette, mert ezzel fejezte ki szolidaritását Izraellel, és a közösségi médiában zajló kommunikációs hadviselésben is jó taktikának tűnt. Kérdés számomra, hogy stratégiailag is az-e. Bármennyire kegyetlen kimondani, de tudomásul kell venni: előbb-utóbb túl kell lépni ezen az állapoton.

A kérdés azonban az, hogy mi a következő korszak, amelybe belépünk.

Netanjahut a gázai offenzíva legeleje óta éri az a vád, hogy nincs terve az offenzíva lezárására, az offenzíva által előkészítendő következő fázisra. Tartok tőle, hogy nagyon is van.

A Likud 1977-es alapító okiratának megfelelően, és a tőle jobbra álló pártok, politikusok, társadalmi csoportok nyomása alatt, célja a zsidó fennhatóság kialakítása „from the river to the sea”, azaz a Jordán és a Földközi-tenger között. Arab kisebbségek csak akkor maradhatnak, ha nem veszélyeztetik a békét és az ország zsidó jellegét.

A következő napokban dől el, hogy jogos-e a nemzetközi közvélemény félelme attól, hogy Netanjáhu „hajlamos” a Nemzetközi Bűntetőbíróság által háborús bűncselekménynek vagy emberiesség elleni bűntettnek tekintett cselekedeteket – például egy népcsoport életfeltételeinek tudatos befolyásolása annak érdekében, hogy az fizikailag megsemmisüljön; lakosság erőszakos kitelepítése; egy népcsoport gyermekeinek egy másik népcsoportba való kényszerítése; mások közvetlen és nyilvános felbujtása a népírtás elkövetésére; súlyos fizikai szabadságmegvonás; szándékosan nagy szenvedés okozása; ingatlan kisajátítása, megsemmisítése – végrehajtani.

Ahogy korábban írtam, megnyugtatna, ha tudnám, hogy nem csak nem történik népírtás, de még csak a viccbeli igény sem lenne meg rá. Sajnos az indulatok már elszabadultak a közösségi médiában, és az influenszerek sem törekednek az indulatok megfékezésére.Bízom benne, hogy az izraeli politikai és katonai vezetés ennél higgadtabb marad.