A pápa, a régi antiszemitizmus és az új

Ferenc pápa zsidósággal és Izraellel kapcsolatos megnyilatkozásai és gesztusai élénk vita tárgyát képezik a zsidó közösségekben és Izraelben.

Halála után a zsidó és izraeli sajtóban számos cikk látott napvilágot, melyek hosszan sorolják és méltatják gesztusait a zsidóság felé. Ám nem kevesebb azon cikkek száma sem, amelyek erősen bírálják a gázai háború kapcsán tett ellentmondásos gesztusait, a Hamasz brutális terrortámadása után el nem hangzott elítélő nyilatkozatait, a háborúért viselt felelősségről ki nem mondott mondatait, és az izraeli „népirtásról” sajnálatos módon leírt szavait.

Mert a pápa az Izrael ellen ténylegesen elkövetett mészárlást a nyilvánosság előtt óvakodott néven nevezni, az Izraelnek (hazug módon) tulajdonított „népirtást” viszont igenis szóba hozta. Márpedig a népirtás-vád a jelenkori antiszemitizmus csúcsa.

Emellett kétségkívül „Isten elleni bűnnek” nevezte az antiszemitizmust.

A fenti ellentmondás sokunkat zavarba hozhat.

A pápa trónra lépésétől kezdve – sőt, már azelőtt is – számos gesztust tett a zsidóság felé, amiket világszerte hálásan és elismeréssel fogadtak. 2023. október 7 után azonban nem állt a megtámadott Izrael mellé, hanem a palesztinoktól és Izraeltől egyenlő távolságot tartva, a háború okairól való megnyilatkozást gondosan kerülve általánosságban beszélt a békéről és az erőszak elutasításáról. Az erőszak konkrét okairól, támadóról és megtámadottról így semmi érdemlegeset nem tudott mondani.

*

A zsidóság iránti pozitív gesztusait világszerte értékelték és hangsúlyozták. Méltatták, hogy 2014-es izraeli látogatása során felkereste a Holokauszt áldozatainak emlékét őrző Jad Vasém emlékhelyet, ellátogatott a Siratófalhoz, s a fal réseibe dugott céduláján Ézsaiás próféta könyvéből idézett: „Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket”. Méltatták, hogy az Izraelbe látogató pápák közül elsőként felkereste Theodor Herzl sírját – ami kimondottan a cionizmus elismerésének gesztusa – márpedig a cionizmus keresztény teológiai szempontból sokáig problémás eszmének tűnt.

Javára írják, hogy 2016. július 29-én Auschwitzba is ellátogatott, és ott találkozott a haláltábor 12 túlélőjével. A pápa mindegyikükkel személyesen beszélgetett, majd megcsókolta és megáldotta őket.

Ő volt az, aki 2019-ben megnyitotta a kutatók előtt a Vatikán II. világháborúval kapcsolatos titkos iratait, köztük a zsidóüldözésekkel kapcsolatos dokumentumokat. Ezt a bátor lépést a zsidó szervezetek s Izrael Állam is nagyra értékelte.

Pápasága alatt mindvégig határozottan támogatta a vallásközi párbeszédet, mind a zsidókkal, mind más felekezetekkel.

Az antiszemitizmust határozottan elítélte, mondván: „keresztény ember nem lehet antiszemita”. (Hogy a katolikus egyház ezt megelőző 1500 évét hogyan értékelte ebből a szempontból, az más kérdés.)

Általában, a latin-amerikai baloldali hagyományokat magával hozó pápa fogékony volt az üldözött kisebbségek szenvedéseire, ezen az alapon a zsidóság sorsához is empátiával közelített.

És itt elérkeztünk a lényeghez: Ferenc pápa mindvégig határozottan elítélte – a régi antiszemitizmusokat: a keresztény eredetű, teológiai antijudaizmust és a 19-20 századi, rasszista gyökerű antiszemitizmust. Üzenetei ebből a szempontból egyértelműek voltak. Azon az úton haladt következetesen tovább, amit elődei jelöltek ki, a Holokauszt utáni világ változásaival lépést tartva.

A baj az új antiszemitizmussal volt: a haladó világ nagy részéhez hasonlóan ebbe a csapdába a pápa is belesétált. Az új antiszemitizmus az elmúlt évtizedekben is jelen volt persze, de 2023. október 7 után páratlan erővel lángolt fel, amivel gyakorlatilag új korszak kezdődött az antiszemitizmus történetében. Ezen a napon a Hamasz lemészárolt 1200 izraeli polgári személyt és ezzel összhangban elkezdődött egy minden eddiginél intenzívebb gyűlöletkampány, amelynek kulcseleme, hogy azzal vádolják Izraelt, amit ellene elkövettek: népirtással. E fiktív népirtás állítólagos áldozatai a palesztinok.

Az új antiszemitizmus – tehát az anticionizmus – esszenciája az a hamis képlet, hogy a palesztinok véget nem érően szenvednek az izraeli elnyomástól/apartheidtől/népirtástól/stb-től. A palesztinok áldozati mivolta ebben a keretrendszerben axióma, vallási dogma, megkérdőjelezése eretnekség, szinte a Holokauszt-tagadással állítják párhuzamba. A palesztinok mérhetetlenné dimenzionált szenvedése adja meg az ürügyet, hogy a zsidó államra ráöntsék mindazt a gyűlöletet, amit a zsidókra önteni a Holokauszt után már nem ildomos.

 

Mivel a pápa hivatalból az elesettekkel és az áldozatokkal van, a palesztinok – mass média által feltálalt – szenvedésével kiemelten foglalkozott. Olyannyira, hogy a palesztinok, mint tettesek, szóba se jöhettek a gázai háború általa felvázolt történetében – a Hamasz által elkövetett mészárlás a pápa kommunikációjában gyakorlatilag nem létezett. A zsidók kiirtását a legnagyobb nyíltsággal hirdető, tömeggyilkos palesztin terrorcsoport bűntetteinek ténye egyszerűen nem fért össze a palesztinok áldozati imázsával.

Ebből a szempontból a pápa messzebb ment, mint a világközvélemény álláspontját félhivatalosan tolmácsoló ENSZ-főtitkár: utóbbi szerint az október 7-i mészárlás védhetetlen ugyan, de érthető, a palesztinokat 55 éve „fojtogató megszállás” miatt. Ami persze valótlan állítás, de ekképp az ENSZ-főtitkár felvázolt egy – ha mégoly hamis – de mégis ok-okozati viszonyt, amelyben a Hamasz mészárlást létező valóságként elismerte.

A pápa és a mögötte álló vatikáni apparátus október 7 után e téren a radikális baloldal útjára lépett: a palesztinok csak áldozatok lehetnek, így az általuk elkövetett mészárlásról egyszerűen nem vettek tudomást.

Míg azonban a radikális baloldal (pl. az egyetemfoglalók) szemében az izraeliek (és a zsidók túlnyomó része) kizárólag tettesként létezhetnek, a pápa sajátos útra lépett: a zsidók áldozati mivoltát október 7 után is elismerte. Adva volt tehát két háborúzó fél, mind a ketten áldozatok – így a konfliktus okáról a pápának semmi mondanivalója nem lehetett.

Zsidó részről érthető módon nehezményezték, hogy a pápa megkerülte a Holokauszt óta elkövetett legsúlyosabb zsidóellenes atrocitás néven nevezését (nemhogy elítélését) és október 11-én, négy nappal a mészárlás után kizárólag a két oldalon egyaránt szenvedő ártatlanokról tudott beszélni.*

2023. november 22-én ugyanebben a szellemben fogadta mind az izraeli túszok családtagjait, mind pedig a háború nyomán nehéz helyzetbe került gázai palesztinok delegációját. A háború kiváltó okáról, a Hamasz által elkövetett mészárlásról továbbra sem tett említést.

A sürgetésre, hogy az elemi tényekről is vegyen tudomást, a pápa ugyanezen a módon válaszolt. 2024. február 2-án kelt, “Izraelben élő zsidó testvéreinek” címzett levelében a zsidógyűlöletet minden formáját “Isten elleni bűnként” ítélte el. A kijelentést sok zsidó lelkesen fogadta – csakhogy a Hamasz által elkövetett mészárlás ismét kimaradt a képből. Netán az nem volt a zsidógyűlölet megnyilvánulása? – kérdezhetnénk. A pápa erre a dilemmára nem reflektált. A palesztinok áldozati imázsához való szigorú ragaszkodás ezt nem tette lehetővé. A megnyugtatónak szánt üzenet így inkább nyugtalanítónak – vagy éppen semmitmondónak – bizonyult. Ha a háború kiváltó oka, ezerkétszáz zsidó brutális lemészárlása nem tartozik az „Isten elleni bűnök” közé, akkor a szép szavak valójában üresek.

Ferenc pápa több ízben találkozott a túszok hozzátartozóival és több ízben felhívott a túszok szabadon bocsátására – az emberrablás tényének elítélése nélkül. A 2024. április 8-i találkozóról szóló tudósításában a Vatican News így foglalta össze a pápa üzenetét:

„A Szentatya ismételten tűzszünetre szólított fel a Gázai övezetben, hogy megkönnyítsék a humanitárius segélyek bejutását, tárgyalásokra hívott fel a háború befejezése érdekében és sürgette a túszok szabadon bocsátását.”

Vagyis a pápa nem nevezte néven a Hamaszt, mindenfajta elítéléstől, a háború okainak firtatásától óvakodott. Az október 7-i vérfürdő említésétől továbbra is tartózkodott. A legfontosabb ügynek a tűzszünetet nevezte  – a túszok szabadon bocsájtása az általa megfogalmazott teendők közül az utolsó helyre került – mint számos nyugati politikusok üzenetében.

Zsidó részről azonban legfájóbb üzenet az volt, amikor a La Stampa című olasz napilapban 2024. november 17-én megjelent egy részlet a pápával készült interjúkötetből. Ebben a pápa vizsgálatot sürgetett, vajon az izraeliek tényleg népirtást követnek-e el Gázában. A „népirtás” vádja a mai kor legdurvább antiszemita hazugsága, ami gyakorlatilag lenullázza Izrael Állam létjogosultságát. Üzenete a Holokauszt-tagadás vagy relativizálás egy változata: ha a zsidók népirtást követnek el, akkor többé nincs joguk számon kérni a velük szemben elkövetett népirtást. Ennek a vádnak aggasztóan széles elterjedtségére utal, ha már a pápa is jónak látta, hogy meglebegtetésével csatlakozzon a tömeghangulathoz.

Zsidó részről megütközéssel és bírálattal fogadták ezt a nyilatkozatot.

Néhány nappal később egy vallásközi küldöttséggel való folytatott találkozón – amelyen zsidó, muszlim, keresztény, buddhista és drúz vallási személyiségek vettek részt – a pápa pontosított, mondván, hogy szavait szövegkörnyezetből kiragadva idézték. Nem azt mondta, hogy Izrael népirtást követ el, csak azt, hogy az ezzel kapcsolatos állításokat ki kéne vizsgálni, úgymond.

A viszonyt tovább rontotta a pápa egy következő nyilatkozata, melyben „kegyetlenségnek” nevezte, hogy Izrael, úgymond, „gyerekeket géppuskáz le, kórházakat és iskolákat bombáz le”.

“Kegyetlenség az, hogy a terroristák gyerekek mögé bújva próbálnak izraeli gyerekeket meggyilkolni” – válaszolta az Izraeli Külügyminisztérium.

„Szelektív felháborodás” – jellemezte a pápa szavait Ricardo di Segni, római főrabbi, aki szerint a pápa korántsem vesztegetett ennyi szót a világ más tájain – Szíria, Szudán, Jemen – zajló és sokkal több áldozatot követelő háborúkra. (A rabbi 2016. január 17-én nagy szívélyességgel fogadta a Pápát a római zsinagógában.)

Tovább fokozta a feszültséget, amikor a pápa karácsonykor felkeresett egy palesztin keffijébe burkolt kisjézust ábrázoló betlehemi jászolt. A palesztin Jézus több évtizedes antiszemita toposz, üzenete az, hogy Jézus nem volt zsidó. A kedvezőtlen visszhang nyomán a jászol néhány nap múlva eltűnt a Vatikánból.

Néhány nappal halála előtt elhangzott húsvét vasárnapi üzenetében a pápa ismét óvatosabban fogalmazott: “borzalmas konfliktusnak” nevezte a gázai háborút, sürgette tűzszünet megkötését és betartását, a fogva tartott túszok szabadon engedését, valamint azoknak az embereknek a segítését, akik “éheznek, és békés jövőre vágynak”. De kifejezte aggodalmát a szerinte az egész világon egyre erősebb antiszemitizmus miatt is.

Azt valószínűleg nem gondolta végig, hogy utóbbi erősödésében az ő „népirtásról” leírt – és a média által széltében-hosszában visszhangzott – szavai és szerepet játszottak.

*

2023. október 7 után a pápa politikáját a zsidókkal és Izraellel kapcsolatban a „hagyományos” és a „progresszív” antiszemitizmus kettőssége határozta meg. Míg a progresszív világnézeti kánon szerint a hagyományos antiszemitizmus tabu, a progresszív antiszemitizmus előtt szélesre tárja a kapukat. Amit a zsidókra ma már nem lehet elmondani (pl. hogy „gyerekgyilkosok”) azt Izraelről elmondani kifejezetten trendi.

Ez a kettősség eredményezte azt, hogy a pápa mindvégig rendkívül szívélyes volt a zsidók irányában, de október 7 után elhangzott (és el nem hangzott) egyes megnyilvánulásai izraeli szemmel már elfogadhatatlanok voltak.

Ilyen előzmények után döntött úgy az izraeli kormány, hogy távol marad a pápa temetésétől.

 

*„A megtámadottnak joga van védekezni, de rendkívül aggaszt az a totális ostrom, amely alatt a palesztinok Gázában élnek.” Ennél messzebb a pápa nem ment az ok-okozati viszonyok feltárásában.

Kapcsolódó cikk:

Biró Tamás: Régi antiszemitizmus és új? – Fogalmakról és nézőpontokról