Tihanyi Lajos családtörténete a sátoraljaújhelyi csodarabbiig vezet?
A Magyar Nemzeti Galériában ezekben a hetekben Tihanyi Lajos képeivel találkozhatnak az érdeklődők. A modern magyar művészet élvonalába tartozott, családtörténete pedig egyesek szerint a sátoraljaújhelyi csodarabbiig vezethet vissza.
Tihanyi Lajos: Önarckép, Berlin Schönberg,1922
Tihanyi Lajos neve elsősorban a Nyolcak csoportjából és a párizsi magyar emigráns művészvilágból ismerős, ám élettörténete jóval többet rejt puszta művészettörténeti adatoknál. Zsidó polgári gyökerei, egy lehetséges rabbinikus felmenő, tragikus betegsége és legendás anekdotái különleges fénytörésbe helyezik az életművet – és az embert is a képek mögött – írja a zsido.com cikkében Cseh Viktor.
Tihanyi Lajos az újhelyi csodarabbi ükunokája volna?
Tihanyi Lajos 1885-ben született zsidó polgárcsaládban. Apja, Tihanyi József fia születésekor magyarosított Teitelbaumról. Egyesek feltételezése szerint apai ágon a sátoraljaújhelyi csodarabbi, Teitelbaum Mózes rabbi leszármazottjai voltak. Édesanyja Schlesinger Heléna volt.
Apja a Rákóczi út 17. alatti híres kávéház, a Balaton tulajdonosa volt. Művészek és politikusok asztaltárságai között töltötte gyermekkorát, melynek tragikus véget vetett agyhártyagyulladása, melyből ugyan felgyógyult, ám egy életre megsüketült, beszéde pedig eltorzult.
Az önkéntes párizsi száműzetés
1907-től négy nyáron keresztül Nagybányán festett, azonban nem tagozódott be az ottani iskolába. 1909-ben a legjelentősebb magyar avantgárd művésztömörülés, a Nyolcak alapító tagja lett. Saját stílusa Cézanne festészetéből indult és egyre inkább a kubista irányba ment.
Aztán önkéntes száműzetésben élt. 1923-ban Párizsba telepedett le, ahol a magyar emigráns kolóniával és a francia művészvilág krémjével tartotta a kapcsolatot.
1938-ban újabb agyhártyagyulladás támadta meg, mely ezúttal hallása után, már az életét sem kímélte. Temetésén, a Père Lachaise temetőben ott volt Párizs összes magyarja és bennszülött festője. A búcsúbeszédet az emigráns gróf, Károlyi Mihály barátja mondta. Rövid beszéde zokogásba fulladt, mindnyájuk temetési főpróbájának nevezte az alkalmat.
Anekdoták a zsidó festőművészről
Úgy beszélik, hogy pénze sose volt. Ha pedig mégis kapott néhány frankot egyik-másik mecénásától, akkor azt rögtön festékre költötte.
Miután egyáltalán nem hallott, franciául úgy „beszélt”, ahogy olvasta. A magyar mellett még németül is tudott, s az Egyesült Államokban angolul is megtanult olvasni. Amikor visszatért New Yorkból azt mondta: „Mostmár négy nyelven vagyok süketnéma!”
A művészről más anekdoták is fennmaradtak. Például, hogy vendégségbe sosem csokor virággal, hanem egy csokor praktikus dologgal ment. Így például uborkát, vagy karfiolt kötött selyempapírba.
Legizgalmasabb párizsi élménye egy zsebelés volt: egyszer két apacs támadt rá egy sikátorban. Mire Tihanyi szidni kezdte őket, ám az önérzetes tolvajok azt hitték, hogy az artikulálatlan üvöltözéssel őket csúfolja, mire aztán jól helybenhagyták… Utóbb így hencegett erről:
„Mit szóltok?! Engem tőkésnek néztek! Pénzt hittek nálam!”
