Ferenc pápa hozzáférhetővé tette a zsidók által XII. Piusznak írt segélykérő leveleket

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Külföld

A Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárának honlapján megtekinthető a náci-fasiszta üldöztetések idején az Európa különböző részein élt zsidóktól a pápához érkezett segélykérések digitalizált változata.

Ferenc pápa kérésére 2022 júniusától a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltára elérhetővé teszi honlapján egy teljes levéltári sorozatának digitalizált változatát – írja a magyarkurir.hu a Vatikáni Rádió híradása nyomán.

Az „Ebrei” (Zsidók) megnevezésű, XII. Piusz pápaságához kapcsolódó (2020. március 2-ától konzultációra megnyitott) dokumentumsorozat célja, hogy megőrizze az Európa minden tájáról a pápához intézett segélykéréseket a náci-fasiszta üldöztetés kezdetétől fogva.

A levéltári sorozat összesen 170 kötetből áll, ami digitálisan csaknem 40 ezer fájlnak felel meg. Eleinte a teljes anyag 70 százaléka lesz elérhető, amelyhez később csatolják a legújabb, még digitalizálás alatt álló köteteket.

Az egyes dokumentumok fényképes reprodukciója mellett online elérhető lesz a sorozat leltárát tartalmazó fájl is, amelyben felsorolják a dokumentumokban közölt összes támogatott személy nevét. A teljes sorozat digitalizált változatának internetes elérhetővé tétele lehetőséget nyújt arra, hogy a segítséget kérők leszármazottai a világ bármely pontjáról megtalálhassák szeretteik nyomát. Ugyanakkor lehetővé teszi a tudósok és minden érdeklődő számára, hogy szabadon, távolról is tanulmányozhassák ezt a különleges levéltári örökséget.

[popup][/popup]