Az Irán elleni amerikai szankciók nem fogják megállítani a rezsimet
A washingtoni Foundation for Defense of Democracies kutatóintézet értékelése.
Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnokai egy korábbi képen
A Trump-kormányzat január 15-én (közel három héttel az Iráni Iszlám Köztársaság történetének legnagyobb tüntetéssorozatának kezdete után) vezette be az Iránt érintő emberi jogi szankciók első körét. Két nappal korábban Donald Trump a rendszerváltást követelő iráni tüntetőknek azt üzente: „Jegyezzétek fel a gyilkosok és a bántalmazók nevét. Nagy árat fognak fizetni.”
A rezsim erői – a milíciák hálózatából vezényelt mintegy ötezer terrorista támogatásával – nehéz katonai fegyverzettel körülbelül 12 000 – 20 000 békés tüntetőt mészároltak le. Előfordult, hogy a kórházakban sebesült tüntetőket végeztek ki. A trumpi „vörös vonal” nyilvánvaló megsértése, a folyamatos erőszak és az internet lekapcsolása ellenére az irániak továbbra is tüntetnek.
Az amerikai Pénzügyminisztérium január 15-én szankciós listára helyezte Ali Larijanit, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának titkárát, amiért (Ali Hamenei legfelsőbb vezető utasítására) a tüntetések elleni erőszakos fellépést irányította. A minisztérium közleménye megjegyzi: „Larijani az iráni vezetők közül az elsők között volt, akik erőszak alkalmazására szólítottak fel a nép jogos követeléseire válaszul.”
Az intézkedés további négy parancsnokot is megnevezett az iráni rendfenntartó erők és az Iszlám Forradalmi Gárda kötelékéből, akik „többszörös atrocitásokat követtek el iráni civilek ellen”. Ez az első alkalom, hogy a Trump-kormányzat alkalmazta a 2010-es elnöki rendeletet, amelynek címe: „Súlyos emberi jogi visszaélésekért felelős vagy azokban bűnrészes iráni tisztviselők megjelölése.”
A Trump-féle „maximális nyomásgyakorlás” részeként, amelynek célja az Iszlám Köztársaság finanszírozásának meggátolása, a szankciók 18 olyan pénzügyi szereplőre és pénzmosási hálózatokra is kiterjedtek, akik/amelyek részt vesznek a rezsim működését finanszírozó illegális árnyékbankrendszerében.
Néhány büntetésvégrehajtási intézmény, például a Fardis börtön, szintén felkerült a szankciós listára, az embertelen bánásmódról szóló beszámolók miatt.
*
Jelentések szerint civil ruhás rezsimpártiak és a Forradalmi Gárda tagjai rajtaütöttek a tüntetések során megölt tiltakozók otthonain. Lövéseket adtak le az épületekre, szóban bántalmazták a családtagokat, és az általános élelmiszerhiány ellenére, demonstratív módon kiürítették a hűtőszekrényeket.
A biztonsági szervek elrendelték, hogy a családok hajnalban jelenjenek meg a meggyilkolt szeretteik holttestéért, és előírták, hogy a temetéseket egyenként, éjszaka bonyolítsák le, hogy megakadályozzák a nagyobb gyülekezéseket. A családokat azzal fenyegették, hogy ha nem működnek együtt, a holttesteket tömegsírokba temetik.
A hatóságok a gyilkosságokért fizetséget is követeltek: lövésenként 2,5 milliárd riált (körülbelül 1 700 dollárt) számoltak fel, valamint 7 milliárd riálos (nagyjából 4 700 dolláros) díjat szabtak ki a holttestek kiadásáért.
Az „igazságszolgáltatás” jogi eszközökkel támogatja a megtorlást: Mohammad Movahedi Azad legfőbb ügyész felhatalmazta a rezsim rendfenntartó szerveit, hogy állapítsák meg és jelentsék a tüntetők vagyonát. Azt állította, hogy az intézkedés elrettentő célt szolgál, és felszólította azokat a magánszemélyeket és vállalatokat, amelyek anyagi veszteségekre hivatkoznak, hogy nyújtsanak be dokumentációt, hogy lehetővé tegye a hatóságok számára a tiltakozók és támogatóik elleni büntetőintézkedéseket.
Az igazságszolgáltatás vezetője, Gholamhossein Mohseni-Ejei kijelentette, hogy semmiféle „engedékenységet vagy türelmet” nem tanúsítanak, gyorsított eljárásokat ígért, és méltatta a fegyveres erők agresszív fellépését. A bíróságok fegyvertelen tüntetőket „terroristáknak” minősítik, hamisan azzal vádolva őket, hogy az Egyesült Államok és Izrael megbízásából tevékenykednek. A tiltakozókat a mohárebeh (Istennel szembeni ellenségeskedés) vádjával illetik; ez halálbüntetéssel járó bűncselekmény, amit a rezsim gyakran alkalmaz a politikai aktivisták kivégzésének igazolására. Ezek nem puszta fenyegetések: 2025-ben a rezsim hozzávetőleg 1500 kivégzést hajtott végre, ami majdnem kétszerese a 2024-ben feljegyzett 975 esetnek.
Az amerikai fenyegetések és szankciók késleltethetik a kivégzéseket, de nem képesek teljesen megakadályozni azokat. A határozott fellépés hiánya azzal a kockázattal jár, hogy elvész a tüntetések lendülete, és az Egyesült Államok elszalaszt egy példátlan lehetőséget, amikor a rezsim belső legitimációja meggyengült, a katonai ereje pedig megrendült, hat hónappal az átfogó izraeli és amerikai csapások után. A nem kinetikus eszközök – például a kiber- és pszichológiai műveletek – segíthetnek, de az irániak érdemi támogatásához a helyi erőviszonyoknak úgy kell megváltozniuk, hogy a rezsim elnyomó apparátusa valós kockázattal szembesüljön.
