Misna magyarul – P’szachim 6.

Írta: Uri Asaf - Rovat: Hagyomány

“Ezek azok a kivételes peszahi dolgok, melyekre nem vonatkozik a szombat tiltó parancsolata: a pészah (bárányának) levágása, a vér (oltárra való) hintése, a belső részek kivágása, és a zsiradék elégetése. A bárány megsütése, a belsőségek mosása nem jelentenek kivételt.”

A szamaritánus közösség tagjai Pészach ünnepére készülődnek Gerizim hegyén. Képünk illusztráció (AP Photo/Nasser Nasser)

Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִ‏‏שְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, az úgynevezett szóbeli tan (tórá se-beal-pe) alapja. Alapvetően a Tóra rendelkezéseihez kapcsolódó kérdések és válaszok, valamint az azokból leszűrt vallástörvények (halácha) gyűjteménye, ezen kívül rövidebb elbeszéléseket, tanításokat is tartalmaz. Végleges összeállítása Jehuda Hanászi nevéhez köthető.

Az Eruvin traktátus után most a P’száhim (Pészahok) – traktátus fordítását közöljük. Az első rész itt, a második részt itt , a harmadik rész itt, a negyedik rész itt, az ötödik részt itt olvasható.

A „Pészahok” a „Moed” (Ünnep) rend harmadik misna sorozata, amely a Széder ünnepével és annak törvényeivel foglalkozik, köztük a bárányáldozattal. Az első négy fejezet a hámec szabályait tárgyalja. Az 5-9 fejezetek a pészahi bárány áldozatáról, a tizedikpedig a Széder ünnepéről szól.

 

Pészahok (6)

 

6/1

Ezek azok a kivételes peszahi dolgok, melyekre nem vonatkozik a szombat tiltó parancsolata: a pészah (bárányának) levágása, a vér (oltárra való) hintése, a belső részek kivágása, és a zsiradék elégetése. A bárány megsütése, a belsőségek mosása nem jelentenek kivételt. Hordozása és hozatala a szombat határ vonalán túl, valamint az állat bütykeinek levágása sem jelentenek kivételt a szombat törvénye alól. Rabbi Eliezer azt mondja: de igen.

 

6/2

Azt kérdi Rabbi Eliezer: hogyan lehet, hogy ha a vágás, mely szombaton tilos munkának számít, (a szombatra eső pészahon) mégis megengedett, akkor az előző misnában említettek (hordozás, stb.) tiltottak legyenek? Azt válaszolta neki Rabbi Jehosua: Ezt az ünnep szabálya szabja meg, amikor egyfelől a munkát[1] megengedik, de a szombattartás szabályát betartják. Erre azt kérdi Rabbi Eliezer: Miféle bizonyíték ez, Jehosua? Egyfelől megengednek, másfelől megtiltanak? Rabbi Ákiva válaszolt: Ellenkezőleg. A tisztító víz[2] hintése bizonyítja, amely maga (a Bölcsek)[3] parancsolata, és nem ment fel a szombat kötelezettsége alól[4] ? Ne csodálkozz, a vágás, mely a (Tóra törvénye szerint) tiltott munka szombaton, hogyan mentene fel a szombat törvénye alól? Erre azt válaszolta neki Rabbi Eliezer: éppen erről beszélek, mert a (peszah áldozat) vágása, mely „munka”, felment a szombat alól. A víz hintése, amely (csak) rabbinikus tiltás szombaton, biztos felment a szombat alól. Erre az válaszolta Rabbi Ákiva, épp ellenkezőleg: ha a víz hintés a svut (sábát törvénye) szerinti tiltás, hogyne lenne a vágás tiltva, szombaton? Erre azt válaszolta Rabbi Eliezer: Ákiva, de tagadod azt, ami a Tórában írva van! Eszerint: „délután, idejében, akár hétköznap, akár szombaton” (Mózes negyedik könyve, 9).[5]  Azt válaszolta (Ákiva): Rabbi mondjál nekem egy időt (példát), mint ennek a vágásnak ideje!

És ekkor Rabbi Ákiva kimondta a szabályt: Bármilyen munka, melyet el lehet végezni a szombat bejövetele előtt, nem ment fel a szombat (törvénye) alól, a vágás, amit nem lehet szombat előtt elvégezni, felment a szombat (törvénye) alól.

 

6/3

Mikor hoznak hágigá (áldozatot) együtt (a pészahi áldozattal)?[6] Hétköznap, tisztán, és kis mennyiségben. De amikor szombaton áldoznak (pészahot), sokan és tisztátalanságban, nem hoznak hágigát.

 

6/4

A Hágigá (áldozati állatot) a nyájból veszik, a marhákból, a bárányok és a kecskék közül, a hímekből és a nőstényekből. Két napig esznek belőle és egy éjszaka.

 

6/5

Ha pészah áldozatot szombaton más nevében[7] áldozták fel, vétek áldozattal tartoznak. Ugyanígy, vétek áldozattal tartoznak minden más vágás után, amit a  pészah nevében áldoztak, és nem elfogadhatók.[8] Ha elfogadhatók, [9] Rabbi Eliezer vétek áldozatra kötelez, Rabbi Jehosua felment. Rabbi Eliezer azt mondta: ha a peszah áldozat megfelelő és áldozásra ajánlják (szombaton), de közben megváltoztatják az (nevét) ajánlást, vétekre kötelezik. Más áldozatok esetén, melyek nevük szerint tilosak (szombaton), vétkes. Erre azt mondta Rabbi Jehosua: ha azt mondod, hogy a pészah áldozatot másra szánta, (tiltott dologra változtatta) – azt is mondhatod a más áldozatok esetén, hogy megengedett dologra változtatta őket. Rabbi Eliezer azt válaszolta: a nyilvános áldozatok[10] bizonyítják, hogy aki nevükben levág egy másik állatot, vétekáldozatra köteles. Azt válaszolta neki Rabbi Jehosua: Nem így van mert, ha a (szombati) nyilvános áldozatokról[11] szóltál, azok száma meghatározott, de vajon mondhatod ezt a peszahi áldozatok esetén, melynek száma nincs korlátozva? Rabbi Meir azt mondta, a nyilvános áldozatok nevében (mást) áldozó mentes a vétekáldozat alól.

 

6/6

(Ha szombaton) áldozott, hogy ne egyen belőle, hogy ne is iratkozzon fel, a körülmetéletlen, a tisztátalan, köteles. Ha mindkettő számára áldozott: annak, aki eszik és nem eszik belőle, annak aki feliratkozik és nem iratkozik fel, a körülmetéltnek és a körülmetéletlennek, a tisztának, a tisztátalannak, mentes.[12] Levágta, és kiderült, hogy (az állat) hibás, köteles. Levágta, és kiderült, hogy nem tiszta állat,[13] mentes. Már levágták, és kiderült, hogy a (bárány) gazdái elmentek, vagy meghaltak, vagy tisztátalanok lettek, mentes, mivel engedéllyel vágott.[14]

[1] Munka: itt a harminckilenc, szombaton tiltott munkáról szól a misna. Rabbi Jehosua szerint, szombatra eső ünnepen a szombathatár megsértésének tiltása és a vágás engedélyezése fennáll egyidejűleg.

[2] Tisztító víz: arra hintik, aki halott érintése által tisztátalanná vált.

[3] Talmudi: héb. divré Háchámim – nem az írott törvényből (Tórából) való, hanem a szóbeli törvényből való.

[4]Felment a szombat kötelezettsége alól: héb. dohe et hásábát

[5] A pészah bárány szombati vágása a Tóra szerint.

[6] Együtt: a kérdés arra utal, hogy mikor áldozható fel a hágigá nevü áldozat a pészahi báránnyal együtt?

[7] Nem a pészahi ünnep céljából.

[8] Nem elfogadható: pl. öregebb állat, mint egy éves.

[9] Elfogadhatók: de más áldozatra voltak felajánlva.

[10] Nyilvános áldozatok szombaton megengedettek.

[11] Ezek száma négy: 2 támid és 2 muszáf.

[12] Mentes: a vétekáldozat alól.

[13] Az állat valamelyik belső szervében találtak tisztátalanságot.

[14] Mielőtt az állatot vágták, minden rendben  volt.

Címkék:Misna, P'szachim

[popup][/popup]