Földes Józsi konyhája: Csont nélkül

Írta: Szombat - Rovat: Gasztro

„Földes Józsi konyhája” – a gutaütésig primitív elnevezés lehetne, hallatára az ember szeme előtt máris zsírban evickélő ijesztő húsdarabok, állott főzelékek és sörfolttal éktelenkedő asztalterítők ködlenek föl. A Frankel Leó utcai étkezde azonban gyökeresen más eset: Földes József neve etalon a szakmában. A mesterszakács évekig az egykori Hotel Duna Inter-Continental (ma Marriott) főszakácsa volt, míg aztán piacosította magát, rendezvényszervező céget alapított, és most itt van hozzá ez a budai kisétkezde is, amelyet talán tényleg csak kedvtelésből vezet. Már az utcafronti bejáratnál is, majd a falakon végig államfők, politikusok és más ünnepelt sztárok képei díszítik a teret, amint elismeréstől ragyogóan pózolnak az őket jóllakató szakács oldalán. Igaz, ők nem az egyébként csak ebédidőben nyitva tartó kifőzdében voltak Földes Józsi vendégei, hanem karrierjének más állomásain. Az itteni közönség nagyon vegyes, egyetemista leánykák, nyugdíjas házaspárok, kis- és nagyvállalkozók adják egymásnak a kilincset, és tobzódnak a tudatosan retróra hangszerelt helyen, szódásüvegek, málna- jaffa- és bodzaszörpök társaságában. Nincs meg ugyan a műfajban alapnak tekintendő Kádár étkezde patinája (bár állítólag szombatonként a kádáristák közül is sokan tiszteletüket teszik), de a rendszer ismerős: barátságos árak, barátságtalan pincérnők, napi menü, pénztárgépes fizetős rendszer a kijáratnál. Egy pillanat alatt érezhető, hogy többségben vannak a törzsvendégek, akik olyan dolgokat rendelnek, amelyek az egyszeri halandók étlapján nem is szerepelnek, és érdeklődnek a pincérnők hogyléte felől, akik cserébe visszakedveskednek. A pult alatt zajlik az élet. De azért az sem utolsó, ami nyilvánosan is hozzáférhető, bár a híre alapján még jobbra is számíthatnánk. A húsleves tűzforrón érkezik, szinte kibuggyan belőle a sok lúdgégetészta meg a (túl)főtt sárgarépa, benne minőségi hússzeletek és finom, bár kissé sótlan – borstalan a lé is. Aligha akad másik kifőzde, ahol a rántott csirkecombot kicsontozzák a konyhában, ez tényleg értő kezekre vall, csakúgy, mint a legnagyobb éttermeket idéző tálalás a malomkerék-méretű mélytányéron. A csirkecomb frissen készült, efelől semmi kétség, forró és ízes, a rizibizi viszont kicsit már pempős, nem az igazi. Az uborkasaláta komoly mestert idéz, jó a dresszing, még valami póréhagyma is jutott a meghámozott uborkaszeletekre. (Tejföl viszont nem.) Az étlapon mákos tésztát kínálnak desszertként, a beavatottak viszont a pincérnőkkel összekacsintva somlói galuskát kapnak. Biztos mindkettő jó, de most nem csábítanak el. Összességében azért pozitív a tapasztalat, jó tudni, hogy gazdaságosan is meg lehet ebédelni a Margit-híd tövében. De a Kádárban hidegebb a málnaszörp.

– dibbuk –

[popup][/popup]